Cser Ferenc: Illuminátusok 1. A megvilágosultak
Folyik a vita Raffay és Szakács vs. Ungváry és társai között a szabadkőművesség megítélését illetően. Csakhogy a szabadkőművesség csupán fedő színtér, s nem helyes egy központból vezényelt titkos mozgalomnak tekinteni. Baloldali védelmezőik érhető módon rokonszenveznek velük baloldali gyökereik miatt, hiszen a marxizmus ideológiája is ún. szabadkőműves páholyokból éledett fel. S bár ez igaz, azok a páholyok éppen az Adam Weishaupt által alapított illuminátusi rend fedőszervei voltak... A katolikusok alapvető ellenszenve a szabadkőművességgel szemben, és a bolsevikok – manapság balliberálisok – vonzódása az eszme forrásához azt eredményezi, hogy egymás szapulása közben elvész a lényeg.
Akik politizáltak, és oly ocsmány módon, oly visszataszító szellemet képviseltek, azok nem a klasszikus értelemben vett szabadkőművesek – így, egységesen – hanem az illuminátusi rend tagjai. Ők hajtották a kommunizmus eszméjét, de ők hajtják ugyanúgy, ugyanarról az eszmei alapról a szabadelvűséget. „Szabadság, egyenlőség, testvériség” – egy nagy megtévesztő hazugság, a világ legnagyobb átverése, mert a „szabadság” a liberalizmus, az „egyenlőség” a kommunizmus, és bizony a „testvérek” ezt a két elvet ma is egybekapcsoltan képviselik...
Nos, ebbe a témába ásta bele magát Cser Ferenc, s jelentette meg még 2006-ban többrészes tanulmányát. Darai Lajos – Magyar Őstörténet-rovatunk vezetője – ajánlására a Szilaj Csikó vállalkozott arra, hogy e fontos tanulmány részletenkénti megjelentetésével hozzájárul a Magyar Nemzet hasábjain zajló „szabadkőművesség-vita” valós történelmi tárgyának, hátterének megismertetéséhez. (VDGY)
Illuminátusok
1. A megvilágosultak
A Magyarok Világszövetsége nemrégiben közleményben vizsgálta felül és vetette el a szabadság—egyenlőség—testvériség jelszó hármas tartalmát, és azóta a közleményeit a szabadság—tisztesség—méltóság hármas jelszóval zárja. Igaza van!
A következő sorozat azt hivatott bemutatni, hogy miért is van igaza.
Az elmúlt évtizedben sokat töprengtem egy gondolaton, amelynek a végterméke aztán a Benjámin c. könyv lett.[1] A gondolat az volt, hogy miként is jelenik meg a távoli múlt a mai életünkben? Miként hatnak mai felfogásunkra, gondolatainkra, egész életünkre azok az eszmék, amelyek még a vaskorszak előtt ébredtek a Közel-Keleten? A gondolatmenetben az ókor legmélyétől elindulva bandukoltam a jelenkor felé, és igyekeztem megérteni a jelent a múlt tükrében.
Volt egy pont, ahol megbicsaklottam. Meg kellett állnom, mert egyszerűen nem értettem az összefüggéseket. Ez a pont a XVIII. század vége volt, a reneszánsz záró aktusa, az ipari társadalom berobbanása és ebben a francia forradalomé, amely a bevezetőben említett jelszóhármast feldobta. Addig képtelen voltam befejezni a munkát, amíg a fenti jelszóhármast világgá kürtölő ‘Nagy Francia Forradalmat’ meg nem értettem – így írom most, nagybetűkkel, mint tulajdonnevet, mert manapság általában többen a gyönyörűségtől csüngenek ezen a fogalmon, és hirdetik eszmeiségét. Ez a mai baloldal alapeszméje, a magukat haladónak vélők alapigazsága.
Elpanaszoltam akkori gondjaimat Csapó Endrének, a Magyar Élet főszerkesztőjének, aki aztán ellátott néhány könyvvel, amelyeket korábban nem ismertem. Elolvastam a könyveket, és rádöbbentem: hamisan számítjuk az újkort Amerika fölfedezésének időpontjától! Az újkor ugyanis az első Nemzeti Bank megalapításától számítódik, mert ekkor indultak el azok a folyamatok, amelyek az első ‘igazi’ forradalomhoz és annak hármas jelszavához vezettek, majd tovább a mai társadalmi valósághoz. De nemcsak ezt értettem meg, hanem azt is, hogy két forradalmunk, az 1848-as és az 1956-os valójában miért is lóg ki a forradalmak sorából. Ezeket a forradalmakat büszkén vállalom, ám a többiről enyhén szólva ez nem mondható el. Itt a nevezett Nagy, majd az azt követő többi francia forradalomról, az oroszországi forradalmakról és az I. világháborút követő, úgynevezett szocialista forradalmakról van szó, ahol semmi mást nem tapasztalhattunk, mint embertelen gyilkolászást és rombolást, anarchiát, az ember sárba tiprását, megalázását és rendszeres irtását, de nem építkezést. Semmi magasabbrendű értelem, semmi fölemelő eredmény, csak romok és halál.
A francia forradalom a XVIII. század végén zajlott le, és ezt a korszakot nevezik történészeink a felvilágosodás korának. Így minősíti Glatz Ferenc is Mária Terézia császárnőt és fiát, II. Józsefet, akik ugye felvilágosult uralkodók voltak, mert felszámolták az elmaradottnak tekintett magyar faluközösségeket és a ‘korszerű’ feudális renddel, a földtulajdon nagybirtokával helyettesítették azt. Azóta a magyar rebellis, lázadó, betyár, aki a császárát katonaként nem akarja szolgálni, aki nem szívesen harcol a felvilágosult uralkodó érdekében annak külhoni hódító és megtorló háborúiban, aki nem fogadja el sem a rá osztott jelenkori szerepet, sem a szerepet megindokoló képzelt múltat. Aki ráadásul még fel is lázad ellene. De nemcsak a császár ellen, hanem a haladó baloldal szellemisége ellen is, ahogy azt 1956-ban tette, és amiért a lázadó magyarokat egyszerűen csak ellenforradalmároknak bélyegezte meg a brutális elnyomó hatalom. Hogy miért? Erre is sikerült választ kapnom, és ebben a sorozatban ezt a választ is megadom. Ám kezdjük az elejéről.
