2022. máj. 20.

Mi lett a washingtoni republikánusokkal? Háborús vérszívókká váltak az adófizetők pénzén...

–

Folytatjuk kalandozásunkat a világsajtóban. Ma David Stockman „The Washington GOP: War-besotted Sucklers on the Public Teat” c. cikkéből idézünk, amely az Antiwaron jelent meg nemrégiben. Stockman két ciklusban is kongresszusi képviselő volt. Ronald Reagan elnök alatt a Menedzsment és Költségvetési Hivatal igazgatója volt, majd miután elhagyta a Fehér Házat, Stockman jelentős pályát futott be a Wall Streeten. Három könyv szerzője: A politika diadala: Miért bukott el a Reagan-forradalom; A Nagy deformáció: A kapitalizmus korrupciója Amerikában és a TRUMPED! ; Egy nemzet a pusztulás szélén… És hogyan hozzuk vissza.

„Mi a baj ezekkel az emberekkel! Természetesen Mitch McConnell & Co hétvégi hivalkodó jellegű kijevi látogatására gondolok. Ez a szomorú és elkeseredett republikánus politikai hakni újabb ki nem kényszerített lökést adott azon megállapításomnak, hogy ezek az alábbi képen látható 'ellenzéki' párvezetők súlyos megalomániában szenvednek.

Teljesen nyilvánvaló az a tény, hogy Zelenszkij inkább megszégyeníti a Nyugatot a harmadik világháború kirobbantásával, mintsem hogy visszafogja saját kormánya agresszív oroszellenes akcióit. Mindent meg fog tenni, hogy továbbra is magára vonja azokat a csapásokat, amelyek most az országát sújtják. Ezek az ostoba tettek és vágyak magukban foglalják a Krím visszavételére, a NATO-hoz való csatlakozásra és az atomfegyverek újbóli beszerzésére vonatkozó ígéreteit. Ne feledjük: az ukrán vezetés Oroszország február 24-i inváziója előtt egy teljes offenzívát készült indítani a Donbász orosz ajkú lakói ellen.

Tegyünk rendet a valóságos tények között, mert csak ezek biztosítanak megfelelő alapokat a jó döntésekhez. Az oroszok és ukránok közötti belső konfliktus Oroszország történelmi határvidékein semmiféle hatással nincs az amerikai szülőföld szabadságára és biztonságára. Ennek ellenére a GOP vezetése mégis megjelent Kijevben és Amerika töretlen támogatását ígérte Zelenszkijnek. Végtelen mennyiségű kincset és vért, egy olyan kijevi rezsim számára, amely nem kevésbé korrupt és tekintélyelvű, mint Putyin moszkvai kleptokráciája.

És amikor azt állítjuk, hogy Oroszország nulla fenyegetést jelent az amerikai hazára, akkor ez alatt azt értjük, hogy semmi, nada, nichts és nugatory. Létezik egy MAD- (kölcsönösen biztosított megsemmisítés-) ellentét a nukleáris fronton; és nincs esély arra, hogy az oroszországi gazdaság (1,6 billió dollár GDP versus 24 billió dolláros GDP és 43 billió dollár GDP az egész NATO számára) valaha is finanszírozza a légi, szárazföldi és tengeri armadát, amelyre szükség lenne az Atlanti- és a Csendes-óceán vizein, és hagyományos háborút folytasson a mi amerikai hazánk ellen.

Tehát mi a fenyegetés? Hogy Oroszország elfoglalja Varsót, Berlint, Brüsszelt, Párizst és Londont, majd náci típusú rendszert kényszeríthet az európai nemzetek lakosságára, hogy a repülőgép-hordozókat, légi szállítóeszközöket, rakétákat, tankokat és szállítóhajókat építsenek a számára, amelyek szükségesek lennének ahhoz, hogy New Jersey partjainál partra szálljon és megkezdje az ország megszállását és elfoglalását!

Valójában ennél az állításnál nevetségesebb dolgot le sem tudunk elképzelni. Az orosz hadsereg már Lengyelországban elakadna. Ezeket a tényeket Putyin tudja és nem is áll szándékában bizonyítani, hogy elérné a Brandenburgi kaput és az attól nyugatra lévő célokat.

Ennek ellenére nincs semmi rejtély abban, hogy a szenátus GOP-delegációja miért is volt Kijevben. McConnell és John Cornyn texasi republikánus szenátor, Susan Collins maine-i és John Barrasso wyomingi szenátorok összesen 162 éve szopják az amerikai adófizetők emlőjét. A nyilvános bérszámfejtési adatok szerint McConnell 58 éve, Collins 47 éve, Cornyn 37 éve, Barrasso 20 éve megélhetési politikus.

Ezek szilárdan hisznek abban a washingtoni elképzelésben, amely szerint Amerika a világ megmentője és rendőre. A katonai/ipari/hírszerzési komplexum Deep State gépezetének védelmében soha semmi bántódásuk sem eshet majd amiatt, hogy elárulják a saját adófizetőiket és Amerika valódi biztonságát csak azért, hogy a világ hegemón jótevőiként portyázva körbe szaladják a Földet.

Közben pedig állandóan fárasztanak bennünket valami egészen elkeserítő hülyeségekkel, úgy téve, mintha azok magától értetődően racionálisak és hihetőek lennének. Az az elképzelés, hogy Ukrajnának halálos fegyverekkel való megtömése – amelyeket többnyire az orosz légi tilalom semmisít meg a lengyel határtól a donbászi frontig tartó 1200 kilométeres tranzitjuk során – nyerő stratégia.

Valójában ez természetesen azt jelenti, hogy Ukrajnának meghatározták, hogy addig pusztítsa magát, amíg fel nem áldozza utolsó katonáját a washingtoni Putyin elleni proxyháború ügyében. Mindeközben pedig könyörtelenül nő a véletlenül bekövetkező nukleáris összecsapás kockázata egy több ezer aktív nukleáris robbanófejjel büszkélkedő nemzettel.

Ha a helyzet nem lenne ilyen súlyos, akkor komikus lenne. Így a McConnell által vezetett különítmény 'megerősítette' Zelenszkijnek, hogy 'az Egyesült Államok határozottan Ukrajna mögött áll, és fenntartja a támogatásunkat, amíg Ukrajna meg nem nyeri ezt a háborút', miközben nem meglepő módon Zelenszkij arra használta az alkalmat, hogy sürgesse az Egyesült Államokat, Oroszországot nyilvánítsa 'terrorista államnak'.

Nos, ha ez a két tétel nem hamisítatlan őrület, akkor nem tudjuk, mi lehet az. McConnell kijelentése sem tűnik kevésbé józannak: 'Egyértelműen nemzeti érdekünk, hogy segítsünk Ukrajnának győzelmet aratni ebben a háborúban, és segítsünk Ukrajnának és más országoknak elrettenteni a többiekhhez hasonló agresszív háborút, mielőtt azok elkezdődnének.'

Nézzük csak! Ha felismerjük, hogy Putyinnak nincs oka vagy eszköze arra, hogy megtámadja Lengyelországot, a Baltikumot vagy a Varsói Szerződés más maradványait, és hogy a régi Szovjetunió újjáélesztésének gondolata pusztán egy ijesztő történet, akkor az egész régióban melyik nemzet lehet az a jövőbeli agresszor, akit móresre kell tanítani és elriasztani?

A helyzet az, hogy ezek a keresztes hadjáratot folytató washingtoni polgárok mérhetetlenül hülyéskednek. Nincs aktív fenyegetés a térség békéjére, és nincs is kezdődő fenyegetés, kivéve az éppen most folyó ukrajnai öngyilkos háborút, amelyet olyan washingtoni pártvezetők finanszíroznak és hosszabbítanak meg, mint McConnell és mások, akik szó szerint elvesztették az eszüket.

Tegyük csak hangosan szóvá, hogy az az 54 milliárd dollár, amelyet Washington hamarosan Ukrajnának küld, Oroszország teljes védelmi költségvetésének 82%-át teszi ki; és több, mint az Egyesült Államok Külügyminisztériumának és a Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID) teljes 2021-es pénzügyi évre szóló költségvetése együttvéve.

Bizony így van. Ezek az elkeseredett bolondok több pénzt pazarolnak el a bolygó egy senkinek sem számító szegletében, mint amennyit a világ nélkülözhetetlen és vezető nemzete a most véget ért pénzügyi évben költött a békés diplomáciára és humanitárius segélyekre szerte a világon.

A végeredmény azonban még ekkor is egyértelmű annak, aki másra figyel, mint a Deep State sztenográfiájának (egyszerű lerövidített magyarázatának) szolgai követésére, mert az ukrajnai földi valóság gyorsan utoléri. Az ukrán hadsereg végül darabokra zúzódik, kormánya összeomlik, és Zelenszkij visszakerül abba a bohóc-show-ba, ahonnan mindössze négy éve előmászott.

A Krím továbbra is orosz marad, mint ahogy 1783 óta mindig is az volt. A Donbasz, a Fekete-tenger és az Azovi-tenger északi peremén lévő eloroszosodott partszakasz elválik Ukrajna keleti farától. Valahogy úgy lesz, ahogy Lenin intézkedései előtt volt. Novorosszijaként fog feltámadni mint független nemzet, vagy Moszkva tartományává válik.

Akárhogy is alakul, ez az eshetőség egy cseppet sem változtat az amerikai őshaza biztonságán, és inkább azt jelenti, hogy a népeknek azon joga, hogy levethessék az elnyomó központi hatalom vasait, végre érvényesülhet és győzedelmeskedhet.

Azt hinné az ember, hogy a washingtoni republikánusok intuitív módon megértik ezt a sokkal jóindulatúbb megoldást egy távoli nemzet szerencsétlen államának kínjaival kapcsolatban, amelyikkel az egyik legnagyobb gond, hogy a történelem során soha sem építették tartósra.

Valójában ők nem is republikánusok. Ellenkezőleg, utálatos háborús karrieristák, akik olyan sokáig szopták az állami költségvetés emlőit, hogy elfelejtették, mit is képviselt valaha odahaza és külföldön ez az egykori kormánypárt.