Tanuljuk együtt, milyenek vagyunk! (10.) Cser Ferenc és Darai Lajos: A függetlenség megőrzése
Minthogy a harmadik kurgán invázió nem érintette az Észak-kelet Kárpátok környezetét, ott egységes sírokat találunk a Kr. e. VII. századig, elsősorban Erdélyben. Ekkor a kimmerekkel találkozhattunk, akiknek a vezértörzse erre a területre telepedett be, amikor a szkíták Kr. e. 700 körül elüldözték őket a sztyeppei területükről. Ebben az időszakban a Dunántúlon már az urnasíros műveltséget találjuk. Ez a műveltség hatott a későbbi etruszk területen lévő Villanova műveltségre, ahová ugyanakkor Erdélyből szállítanak rezet. Érdekes, hogy nemcsak a fémet szállították, hanem vele együtt ment a mester és a családja is, ott dolgozta fel a fémet, majd visszament eredeti telephelyére. Nem olyan fajta kereskedelemmel találkozunk itt, mint amilyet a Folyamközben folytattak! Az erdélyi területeken ekkoriban terjedt el a temetkezéseknél a csónakos temetkezési mód, két madárral a csónak két orrában. A madár pedig lélekszimbólum.
A vaskorszak küszöbére érkezve, a szkíta időkben a Kárpátok északi–keleti környezetében nyugalmat találunk. Ugyan föltehető, hogy a szkíták ‘hatalma’ átmenetileg kiterjedt erre a területre is, de a műveltséget illetően semmiféle drasztikus átalakulást nem lehet kimutatni. Hérodotosz írta, hogy a szkíták nem egységesek, számtalan velük együttműködő, esetleg nekik adózó törzs tartozik alájuk, akiket egyaránt szkítáknak neveznek, de ezek akár meg is tagadhatják a szkíták katonai támogatását – mint ahogy ez Dáriusz hadjáratakor meg is történt. A szkíták sztyeppei uralma a Kr. e. 3. században megroppant, és a szarmaták elől részben Iránba vonultak, ahol megalapították a médek birodalmát, míg másik részük a Kárpátokon belülre telepedett, ahol a helyi lakosságban feloldódtak.
Eme időszakban ritkul meg a Kárpátokról keletre ismert Przeworsk, és később ikertestvére, a Cjernjakov műveltség. E két műveltség emberei – bár hátrahagytak katona-sírokat is, lovas katonákat rejtve – zömmel közepesen gazdag emberek egalitárius telepeit alkották, mozaikszerűen. Hihetetlen változatosságot mutattak fel, ezért a kutatók képtelenek egységes nép alá rendelni őket. Ellenben mindezen sajátságok megfelelnek a mellérendelő társadalomnak, amely a magyarságot jellemzi. Telepeik a Tiszától keletre a Dnyeszterig, délen a Dunától, északon az Odera és a Visztula völgyéig voltak. Véglegesen az V. század elején, a hun időkben tűnik el ez a műveltség innen – és alakul mássá, vagy költözik el.
S a Kárpát-medence keleti területeinek régészeti anyaga azt mutatja, hogy az írott történelmi időkben sem került ez a terület elnyomó hatalom igája alá. A hatalmi gépezetnek ide már csak kicsorbult fogaskerekei jutottak. A kimmerek vezértörzse hatalmuk vesztésekor érkezik ide és beolvad. Ugyanez látszik a szkítáknál néhány évszázad múltán. A kelták megjelentek ugyan a terület nyugati részén, de jelenlétük nem feltétlenül uralmi jellegű, és a rómaiak elleni harcuk vereségét követően ugyancsak a terület észak-keleti részére menekültek, és ott beolvadtak.
A szkítákat a szarmaták és a dákok követték. Az ő hatásuk már annyiban jelentkezett, hogy megszűnt a sírok egyformasága Erdélyben, de a népesség átalakulásáról még ekkor sincs hírünk. Ekkor Erdély a dákok érdekeltségi területévé vált, de nem alakult ki ekkor sem igazi dák uralom. Ugyanakkor Josephus Flavius úgy értesült, hogy ezen a területen egyistenhit uralkodott.
Ezenközben nyugatról a kelták látogattak a Dunántúlra, majd a műveltségük (a halott hamvasztása) fokozatosan elterjedt a keleti területeken is, de a népesség átalakulása még ekkor sem figyelhető meg. A népességben a bükki kultúra utódnépe, az ún. cromagnon-B még mindig meghatározó mértékben megtalálható. A vaskohászat azonban már ebben az időszakban erőre kapott.
Két Ó-Magyarország volt tehát már ebben az időszakban: a Kárpát-medencei és a Kárpátoktól a Dnyeperig tartó. Mindkettő olyan erős volt, hogy túlélte a maga módján a támadásokat. A Kárpát-medenceiek inkább feloldották támadóikat, illetve a vesztes, leáldozó hatalmi kör menedékhelyéül szolgáltak, a kukutyiniak pedig fémművességük révén váltották meg életüket és szabadságukat.
A szkítákkal a keleti magyar ősök gabonakereskedelmet is folytattak, míg a szarmatákkal már politikailag is együttműködtek. A Hun Birodalom és az Avar Birodalom kizárólag hatalmi jelleget öltött, a kulturális élet területén nemigen éreztette hatását a térségben. Ezért erre az időre tenni mintegy „Európa korai integrációját a Volgától a Rajnáig”, Attila idején, enyhén szólva anakronizmus. Éppen ellenkezőleg: ott volt a legjobb életlehetőség, ahová nem terjedt ki a birodalomépítő katonai szervezeti eljárások hatása, mert oda más hatalom sem érhetett el. Ilyen terület volt éppen a Kárpát-medence északkeleti nagy része is.
(folytatása következik)
Előző részek:
