NYELVHELYESSÉGI KISOKOS – a nyelvi eszmény jegyében. (1) Előszó, Bevezetés
A főszerkesztő megjegyzése:
E könyvecske kiadását az ALAPÍTVÁNY A KÖZJÓÉRT elnevezésű szervezet támogatta. El is gondolkodtam ezen rögtön: a közjót szolgálta-e ennek a kis könyvecskének a megírása és kiadása, s a közjót szolgálnánk-e azzal, ha a Szilaj Csikón hétről hétre (vagy akár sűrűbben is) folytatásban megjelentetnénk belőle egy-egy rövidebb részletet? Belelapozva, beleolvasva a kisokosba, rögtön erős meggyőződésemmé vált: de még mennyire! A Nyelvhelyességi Kisokos csupa olyan kérdést vesz sorra, amelyekbe úton-útfélen belebotlunk, s amelyek tisztázása minden olyan író és beszélő embernek kapóra jöhet, akiben ott dolgozik a vágy: minél helyénvalóbban, érthetőbben, világosabban közölhesse másokkal a maga mondandóját.
Köszönjük tehát a két szerzőnek, Buvári Mártának és H. Tóth Tibornak, hogy első szóra beleegyezett a teljes könyv itteni folytatásos közlésébe. Külön öröm számomra, hogy a két szerző egykoron oszlopos tagja volt a Szilaj Csikó nyomtatott változatának – Maleczki Józseffel hármasban szerkesztették a nyelvi rovatot –, s a kis mű egyik olvasószerkesztőjében pedig e világhálós honlapunk fáradhatatlan szerkesztőjét, Hajdú Évát tisztelhetjük.
A mai naptól közlendő részek hosszát két szempont határolta be: ne legyenek túl hosszúak, vagyis egy kisebb nekirugaszkodással elolvashatók legyenek; másfelől viszont a nagyon összetartozó témákat ne nagyon daraboljuk szét. Ugyanakkor a külcsínre is figyelemmel voltunk, ezért egy-egy nagyon rövid bevezetés után elérhetővé tettük a soron következő rész eredeti könyv szerinti tördelt, pdf-es változatát.
Jó olvasást és nyelvhelyességi okosodást kívánok minden Olvasónknak!
Varga Domokos György
Az impresszum itt olvasható.
A tartalomjegyzék itt olvasható.
ELŐSZÓ
Felelősségünk nyelvünkért
A nyelv a legértékesebb örökségünk. Történelem előtti korok lenyomatát őrzi, tükrözi gondolkodásmódunkat, szólásaink szinte minden történelmi eseményt megörökítenek. Évezredek alatt csiszolódott következetes rendszerré, és idegen környezetben is megőrizte egyéniségét. De ne gondoljuk, hogy ez így marad tudatos nyelvgondozás nélkül. Az ősidőkben még ösztönösen formáltuk át az átvett idegen elemeket nyelvünk mintái szerint. A műveltség gátolja az ösztönösséget, ezért a saját nyelvünkhöz való viszonyulásban is tudatosságra van szükség. A latinos műveltségbe való betagolódásunk óta mindig voltak értelmiségiek – a bibliafordító szerzetesektől kezdve a tudós tanárokon át a 18–19. századi nyelvújítókig, majd a 20. századi író és nyelvész nyelvművelőkig –, akik tudatosan fejlesztették nyelvünket, és nyesegették róla az idegenszerűségeket. Ma kevesebb figyelmet fordítunk anyanyelvünkre, mint az idegen nyelvekre. A nem kellően tudatos nyelvtanulás elbizonytalaníthat saját nyelvünk használatában. A gyorsuló élet is károsan hat a nyelvi igényességre. Az „írástudók” – médiaszereplők, tudósok, politikusok, jogászok, tanárok, ellenőrző szerkesztők – felelőssége, hogy őrizzék és továbbadják a minél teljesebb, tisztább, gazdagabb nyelvet.
BEVEZETÉS
Hiba és változás
Vannak, akik szerint nincs nyelvi hiba, mert ami megszokottá válik, az jó; ha egy változás elterjed, akkor az lesz a szabály. Ez részben igaz, de nem mindegy, milyen irányú a változás: gazdagít vagy szegényít, vagy esetleg csak egyik szabályosságból egy másikba megy át. Másfelől nem jó, ha túl gyorsan változik a nyelv, mert ez rontja a nemzedékek közti megértést. Szerintünk nemkívánatos az, ami nem illeszkedik nyelvünk egészének rendszerébe. Magasra tesszük a mércét, de mindig indokoljuk álláspontunkat. Nem minden újat utasítunk el, viszont fontos dolgokban még a helyreállítást is megkíséreljük.
(folytatása következik)
