NYELVHELYESSÉGI KISOKOS – a nyelvi eszmény jegyében. (11) A MONDAT ÉS RÉSZEI. Időegyeztetés függő be
Az indoeurópai nyelvekben, ha az első állítás múlt idejű, az azzal egyidejű cselekményt is múlt időbe kell tenni, az előtte valót pedig régmúltba. Mi az egyidejűséget jelen idővel fejezzük ki. Ha múlt idejű elbeszélés mellékmondatában múlt időt használunk, az azt jelenti, hogy az a cselekmény még előbb volt. Ez akkor is így van, ha egy híres író – aki sokáig élt idegen nyelvterületen – rosszul használta:
• Csupán egy-egy borjú böffenése jelezte olykor, hogy a csorda még mindég ott csillapította az éhségét valahol a közelben.
…még mindig ott csillapítja éhségét,…
• Híre jött, hogy áttörték a kunok újra a Beszterce-völgyi földsáncokat, s útban voltak a Szamos völgye felé.
Ez azt jelentené, hogy amikor híre jött, már nem voltak útban a Szamos völgye felé, hanem másfelé kanyarodtak. Helyesen:
Híre jött, hogy a kunok újra áttörték a Beszterce-völgyi földsáncokat, s útban vannak a Szamos völgye felé.
• Örültem, hogy éltem. Örültem, hogy élek.
Az egyidejűséget jövő idő mellett is jelennel, az előidejűséget pedig múlt idővel fejezzük ki.
A miniszter az esti híradóban fogja bejelenteni, hogy lemond. Holnap benne lesz az újságban, ki nyerte meg az időközi választást.
Erre több indoeurópai nyelvben külön igeidő van. Mi igeidőkben szegényebbek vagyunk, de azzal, hogy mindig a főmondat idejéhez viszonyítjuk a mellékmondatban használt igeidőt, pontosan ki tudjuk fejezni magunkat.
(folytatása következik)
Előző részek:
