„Látod a lelket is, vagy csak a húst?” Tisztelt Olvasó!

A tegnapi, vasárnap esti szentmisén félig olasz származású papunk egy magyar együttestől idézett szokás szerint erőteljes, élénk prédikációjában. A pár sor egyike annyira fülbemászónak bizonyult, hogy hazaérvén rögtön rákerestem a Gúglin: „Látod a lelket is, vagy csak a húst?”

Gúgli úr (ahogy a keresőhatalmat magunk között nevezzük) rögtön tudta, miről van szó, kidobta a teljes énekszöveget, sőt magát a dalt is (Mint egy jel), a Kowalsky meg a Vega rockbanda előadásában. S ráadásként még egy roppant érdekes interjúra is ráakadtam: a Kowalsky művésznévre hallgató Balázs Gyula beszél élete néhány érdekes fordulatáról, erősen kötődve a „látjuk a lelket is, vagy csak a húst?” alapproblémához.

Tisztelt Olvasó! Lévén, hogy korábban soha még csak nem is hallottam Kowalskyról és a bandájáról, arra gondoltam, hogy biztos valahol a végeken játszanak, igen szerény számú hallgatóság előtt. Annál inkább meglepett, hogy a Mint egy jelnek a világhálón több mint négy és félmillióan (pontosabban: több mint négy és félmilliószor) szenteltek figyelmet. Némi túlzással szinte egy fél országnyi ember. Van tehát társadalmunknak egy olyan, igencsak terjedelmes része, amelyről alig-alig szerzek tudomást, holott ugyanúgy fogékony a „lélek vagy hús” lételméleti – s nem kevésbé létgyakorlati – kérdésre, mint jómagam. Amikor íróember azt tapasztalja, hogy idevágó irodalmi munkásságára a kutya sem kíváncsi, hajlamos arra gondolni, hogy no, itt tart az egész világ. Legfeljebb elvétve érdekelnek bárkit is a mélyebb ívű gondolatok, sokkal inkább a harsány, ám sekélyes semmitmondásoknak, zenének nevezett zajongásoknak van divatja.

Erre itt van Kowalsky meg a Vega, csupa nyakig tetkós srác, s többek közt ilyen, csakugyan magával ragadó dallal jönnek elő:

Tök mindegy ki vagy, mit gondolsz magadról, Egy nehéz helyzet többet elmond mindarról, Hogy mit rejt a szíved, azt, hogy hova húz...

Látod a lelket is, vagy csak a húst?! Látod az értéket, vagy csak a pénzt?! Érted az értelmet, vagy csak az észt?!

Nézd, sok ember magányos, magától menekül, Sok ember közt is lehet egyedül...

S nemcsak a szöveg, hanem a muzsika is megfogja a lelket. Bizonyság erre nemcsak a mi papunk, hanem a rengeteg hozzászóló, akik közül számosan arról számoltak be, hogy szinte megváltásként élték meg a dal meghallgatását. Engedtessék meg néhányat idézni közülük:

• Köszönöm nektek. Végighallgattam egyszer, véletlenül, és megfogott a dallam. Végighallgattam még egyszer, és megfogott a szöveg. Végighallgattam még egyszer, és megfogott a harmónia dallam és szöveg között. Már nem tudom, hányadszor hallgatom egymás után, csak hagyom, hogy átjárjon, átmosson. Sebek gyógyulnak bennem. Köszönöm nektek.

• Nagyon jól megfogalmazzátok az ember érzéseit. Amin átmegy, amit vár, a kétségeket, örömöt, bánatot. Nagyon jók vagytok!!!!!! Még nagyon sokáig csináljátok ezt, ha kérhetem, mert szükség van olyan jó emberekre, mint TI!

• Egy jó ideje hallgatlak titeket...oh, bár tudnátok, mennyi nehéz napon segítettetek át! Köszönöm, hogy vagytok!

• Sziasztok, ti fel tudtok segíteni a nehéz időkben. Köszönöm, így tovább!

• Az egyik nagy kedvenc! Biztosan végigkíséri majd a 2019-es évünket, szó szerint energiát és erőt lehet meríteni belőle!

• Ez a szám belém ég, mint egy jel :)

Tisztelt Olvasó! Ha még meg bírta állni, hogy ne keressen rá erre a hús helyett lélekre szavazó dalra, most megteheti. Kattintson ide.

S utána még, ha ideje s kedve engedi: ide. Itt olvasható a Balázs Gyulával alias Kowalskyval készített beszélgetés (Interjú: Kowalsky – 2011. december.) Miként kiderül belőle, a szép számú magyar – s köztük a mi papunk – lelkét megragadó fiatalember nem csupán nyakig tetkós, de valaha kis híján belepusztult a drogozásba. Óva int attól, hogy bárki is az ő veszedelmes útjára lépjen; ám lássuk be, a pokol megjárása jót tett művészete vonzó magasságainak és mélységeinek. (V.ö.: „Aki dudás akar lenni, / pokolra kell annak menni...”) Ahogy az egyik hozzászóló keresetlen (azaz felettébb trágár) szavakkal, viszont annál inkább lényegre törően megfogalmazta: „Ti vagytok tán az egyetlen együttes, aki a híg f...s búval ba...ott magyar közéletbe siránkozás helyett egy kis optimizmust, életszeretetet visz a zenéje által! Sokak nevében köszönöm ezt Nektek!”

Tisztelt Olvasó! Úgy vélem, nagyon indokolt e rajongó lelkendezése. Meg a mi lelkendezésünk is: a politika sokak számára eleve szagos dolog, ennélfogva olykor legáldásosabb tettei sem képesek mindenkiben reményt ébreszteni, kellően sokakba erőt önteni. Nemrég adtunk hírt arról, hogy a Kárpátia együttes, túllépve addigi hagyományán, egyszeriben tömény politikai kérdésben hallatta zenei hangját. (Borbély Zsolt: Egyszerűen senkik vagytok, ld. itt!) A Kárpátia számát is már több mint 420 ezerszer hallgatták meg. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a politikától magukat amúgy rendesen távol tartó, kiváló rockbandáink részéről erős fogékonyság és kedv mutatkozik arra, hogy a magyarság túlélése és boldogulása szempontjából fontos értékeknek a maguk módján hangot adjanak. Akiket nem érhetnek el sem a politika szószólói, sem a magamfajta, ködbevesző szépírók s határvidéki újságírók, azokat is el tudják érni ők, ezek az első pillantásra riasztóan közönségesnek tűnő, hivalkodóan tetkós, ám valójában annál nagyszerűbb, igazabb muzsikusok. Ezért hát okkal remélhetjük, tisztelt Olvasó, hogy lesznek majd elegen az elkövetkezendő időkben is e kis hazában, akik a lelket is látják, nem csak a húst.