NYELVHELYESSÉGI KISOKOS – a nyelvi eszmény jegyében. (35) RÉTEGEK, STÍLUSOK. Becézés, „édinyelv”
A durvasággal ellentétes véglet a gügyögés. A becézett, kicsinyítő képzős formákat egyre gyakrabban látjuk-halljuk minden helyzetben, pedig ezek csak bizonyos életkorhoz és a bizalmas társalgáshoz illenek. Ilyen a diáknyelv (biosz, matek, suli, ofő, diri, karó stb.), az „édi-” vagy „cukinyelv” (édi, bizi, ruci, buti, naci, pari, ubi; tali, telcsi, uncsi, dumcsi, hali, köszcsi, bocsi, bocsika, szió(ka)), illetve a gyermeknyelv, dadanyelv (paci, coca, maci, cici, bibi, ácsi, csüccs). Ezek az alakok csupán ezekben a helyzetekben helyénvalók, másutt és máskor nem. Ha szűkebb, eredeti szerepkörükön kívül használjuk őket, tiszteletlenné – bizalmaskodóvá, leereszkedővé – vagy bugyutává, gyermekdeddé válik megnyilatkozásunk. A médiába nem valók efféle szavak:
• Az egyetemen matek–fizika szakon végzett.
• A foci támogatása vitákra ad okot a sportág képviselői között.
• Az ovisok között végeztek felmérést a szakemberek.
• Max ennyit mondhatunk róla. Ilyen maxok várhatók.
Híradásban, közösségi tájékoztatásban a teljes alakváltozatot kell használni: matematika–fizika szak, futball, óvodások, a max (maximum) helyett legfeljebb, illetve csúcs, csúcsérték.
• Várom önöket legközelebb is! Pápá!
Az ilyenfajta bizalmaskodás nem illik a televízióba, de még a Viszlát! sem. A Kösz! vagy a Szia! térnyerése sem helyeselhető a bizalmasabb társalgás esetein kívül. Ne sajnáljuk a fáradságot kimondani a hosszabb, udvariasabb változatokat: Viszontlátásra!, Köszönöm!, Szervusz!
(folytatása következik)
Előző részek:
18) SZAVAK ÉS HASZNÁLATUK. Az igekötők "cserélgetése" 19) SZAVAK ÉS HASZNÁLATUK. A határozatlan névelő (egy)
