Szabad szeretnünk a szabad szerelmet?

Teenagerek voltunk, tánciskolába, majd bulikba jártunk. Shadows, Beatles, Herman’s Hermits, Rolling Stones számokra táncoltunk, és nagy élmény volt, bátor tett, ha sikerült egy-két kislányt felkérni az est folyamán. Utána siettünk haza, hogy fél 11-körül otthon legyünk, mert szüleink vártak.

Ugorjunk 50 évet. Mit hallunk, látunk, tapasztalunk? „Valósítsd meg önmagad”, „légy szabad”, „légy önző”, „szeresd magad”, „fiatal vagy”, „mikor éljél, ha nem most?”, „aki nem házas, az nem elkötelezett” felkiáltásokkal buzdítják a fiatalokat évtizedek óta a szabados szexuális kapcsolatokra, emellett terjesztik a pornográfiát meg a drogokat. Szinte nincs olyan film, amely ne utalna arra, hogy a házasság előtti szexuális kapcsolat a természetes, az az egészséges, normális élet része.

A „Demográfiai tél” című híres tanulmány szerint talán az egész modernkori történelem legmélyrehatóbb eseménye az, ami az elmúlt 50 évben történt, s amit csak néhány szóval próbáltam jelezni. Mi is ez valójában? Az európai-amerikai kultúrkörben kialakult demográfiai-, családi, párkapcsolati, erkölcsi (és még sorolhatnánk jócskán) válságról van szó. De ezt a válságot nyugodtan nevezhetjük csődnek, hiszen ez a folyamat – legalábbis néhány országban – immár visszafordíthatatlan.

Hogyan történhetett ez a hatalmas változás ilyen viharos sebességgel? Az élet hozta magával, a korszak, a technika fejlődése eredményezte, vagy a mostani állapot a civilizációs fejlődésünk törvényszerűen következő lépcsőfoka? A válasz bonyolult, és nem is tudjuk pontosan, de ha néhány történést kiemelünk az események láncolatából, amelyek ennek az új világszemlélet kialakulásának a kezdeteinél nagy tömegekre voltak hatással, vagy „tudományformáló” szerepük volt, már lesz némi halvány elképzelésünk a folyamatról.

A hatvanas évek diáklázadása és a hippi mozgalom a „Szeretkezz, ne háborúzz!” jelszavával - egy ártatlannak tűnő, látszólag vonzó, de valójában anarchikus, hosszú távon élettagadó gyakorlatot jelent. Nem lényegtelen momentum, hogy ennek az évtizednek az elején alkotta meg Ingmar Bergman A csend c. filmjét, 1962-ben. Ez az a produkció, amellyel az erotikus szex ábrázolás és a meztelenség elfogadott dologgá vált a svéd filmben és lassan Svédországban is. Ezt követően kevésbé ismert filmkészítők is azonnal levetkőzték fennmaradó gátlásaikat, és hamarosan százával gyártották őrült, romlott gondolataikat tükröző filmjeiket. Szintén érdekes, hogy Alfréd Kinsey, a „szexuális forradalom atyja” hírhedt tevékenysége az ötvenes évek elejére esik. Kinsey, mint „független tudós” nyilvánosságra hozott több hamis statisztikai adathalmazt, amelyek olyan megdöbbentő állításokat tartalmaztak, mint hogy – az akkor még szinte prűd Amerikában – a férfiak kb. 60%-a megcsalja feleségét, kb. 40%-ának vannak homoszexuális tapasztalatai, és így tovább. Ezek óriási felháborodást keltettek, amely ellen a szerzőt a munkahelye, az Indiana University és a Rockefeller-Foundation tekintélye védte meg. Viszont érdekes jelenség, hogy – nyilván nem csak ennek hatására, de – az amerikai társadalom erkölcsileg lassan elkezdett e statisztika irányába elmozdulni.

Keresve az egymásra épülő, egymás hatását erősítő, a cél irányába (a társadalom meggyengítésére) ható tevékenységeket és az események kezdetét, a szakirodalom szerint a húszas évekig kell visszamennünk. Németországban egy marxista „tudós” csoportosulás belátván, hogy a harcos lenini mozgalmakból nem lesz sem Európában, sem Amerikában világforradalom és kommunizmus, kulturális területeken megvalósítható megoldásokat dolgozott ki, azzal a céllal, hogy a társadalmak hagyományos, erkölcsi, kulturális rendjét megtörjék, és így férhessenek hozzá a politikai hatalomhoz. Ez volt a frankfurti iskola, amely 1923-ban alakult. Az iskola egy csoportja kidolgozott egy nagyon radikális társadalomátalakítási tervet. Ennek elemei közül jó néhány már évtizedekkel ezelőtt a nyugati államokban, és valamivel később már nálunk is megvalósult. (Példák az akkori célkitűzésekből: ellenőrizni kell a tömegtájékoztatást, siettetni kell a családok felbomlását, a házasság mint intézmény megszűnését, a jogrendet el kell minél inkább távolítani a hagyományos erkölcsi kötődéseitől, támogatni kell a kábítószerek használatát, segíteni kell a szexuális devianciák elterjedését, gyengíteni kell a közösségeket, a nemzeti érzést és a vallást.) Itt kell megemlíteni – minden büszkeség nélkül – egy előfutárt, Lukács Györgyöt, aki a Tanácsköztársaság alatt közoktatásügy népbiztos volt. Programjában támadta a családot, a fiatalokat a szabad szerelemre, a monogámia elutasítására, a vallás kigúnyolására és a szülői tekintéllyel való szembenállásra bátorította. A Tanácsköztársaság bukása miatt ezek a tervek nálunk akkor nem valósultak meg. Viszont nyugaton néhány évtized múlva a frankfurti iskola terveiből valóság lett. De hogyan? Arra egy a magyarázat, hogy a minél nagyobb profitot hajhászó tőkések üzletet és nagy hasznot láttak benne – és realizáltak is ezek megvalósítása során. Ugyanis az atomizálódó társadalom a felbomlott családok és közösségek összetartó erejének gyengülése miatt nem tud ellenállni a pénzzel vezérelt csábításnak, erőszaknak. Ilyen „háttértámogatással” beindult egy önmagát erősítő folyamat, amelynek az ösztönökre ható szabad szerelem dicsőítése volt a legfőbb motorja. Látványos példa erre, hogy míg a hatvanas években még vad-házasságnak hívtuk a hagyományostól eltérő együttélési formákat, addig a kilencvenes évekre ezek társadalmilag elfogadott formációkká váltak.

Hogy miért éppen a szexuális szokások megváltozása a legkritikusabb ebben a soktényezős válság kavalkádban? Arra a történelem adja a választ. Ugyanis Unwin J. D. 1934-ben megjelent Sex és kultúra c. vaskos tanulmányában egyértelműen bebizonyítja, hogy eddig minden kultúra lehanyatlott, ahol a szexuális normák fellazultak. Ez a folyamat legkésőbb a fellazulást követő harmadik nemzedékkel válik nyilvánvalóvá. Ezért nagyon megszívlelendő és józan paraszti ésszel is belátható, hogy a szabad szerelem a kulcstényező a mostani válsághalmazban.

Bizonyára mindenkiben felmerül az a kérdés, hogy mi sarkallhatta a fent nevezett és a sok más, számunkra ismeretlen kulcsszereplőt arra, hogy a társadalmat ilyen mértékben félretájékoztassák, felbolygassák és a normalitás ellen befolyásolják. Egyik ok a kapzsiság, a kielégíthetetlen pénzéhesség lehet (ui. egy szétköltöző családnak több háztartási gépet, több készételt stb. lehet eladni). Egy másik ok a hatalom megszerzésének örök vágya. Lebontva a családot, elveszik az egyén felől a család védőburkát, és így az emberek ki vannak szolgáltatva a hatalomnak. Ha még a vallási és az egyéb közösségek is meggyengülnek, a nemzetállamok léte is veszélybe kerül.

Egy kérdés marad ezek után. Elképzelhető a folyamat megfordítása? Az, hogy ez az erkölcsi süllyedés nem törvényszerűségen alapul, és távolról sem egy természetes fejlődésnek az eredménye, az talán a fentiekből kiderült. Ez élteti azt a reményt, hogy tudunk ellene tenni. Annyit mindenképpen, hogy környezetünkben felhívjuk a figyelmet kultúránk hanyatlásának nagy veszélyére, és meggyőzzük legalább a gyermekeinket, unokáinkat arról, hogy a házasság tisztasága mind családi, mind társadalmi szempontból mennyire sarkalatos kérdés. Mondjuk ki mindenütt, hogy a házasság az egyetlen elfogatható együttélési és nemzetmegtartó forma! Volt már ilyen a történelemben, hogy viszonylag kis, de eltökélt csoport megváltoztatta egy országnak, egy kultúrának a szellemiségét. Kezdjük el!

A szakirodalom, amiből jelölés nélkül idéztem az a Boldogabb családokért és ifjúságért című, A családi élet válsága és a demográfiai válság okainak elemzése alcímű könyv, amely az L’Harmattan Kiadó gondozásában jelent meg 2018-ban.