Hidvéghi Balázs: „életeket menteni úgy lehet, ha nem engedjük meg azt, hogy Európába illegálisan leh
A bevándorláspártiak szerint a migránsokat taxiztató NGO-k nem követnek el bűncselekményt.
A Fidesz EP-delegációjának szóvivője a LIBE-bizottság ma délelőtti meghallgatását kommentálta: "Egészen elképesztő bevándorláspárti szeánszon vagyunk túl. Elfogadhatatlan és szélsőséges hozzászólásoknak a sorát lehetett hallani. A bevándorláspártiak a legkevésbé sem adják fel a terveiket, mindent elkövetnek, hogy azokat erőltessék. Idehívták ezt a Soros-hajót vezető, Rackete nevű hajóskapitányt, akit hősnek állítanak be. Ez egy álszent színjáték. Azt hánytorgatta fel az egyik bevándorláspárti képviselő a Frontex vezetőjének, hogy miért beszélt törvényességről. Minden arról szól, hogy ráerőltessék az európai országokra a bevándorlókat, hogy fogadjanak el brüsszeli direktívákat, erről szólt ez a mai meghallgatás is."
A szóvivő szerint életeket menteni úgy lehet, ha nem engedjük meg azt, hogy Európába illegálisan lehessen jönni, ez ilyen egyszerű. Hidvéghi kiemelte: mindaz, ami ma itt elhangzott, valamint amit a bevándorláspártiak erőltetnek azon alapszik, hogy igenis lehessen a szabályokat áthágva, a határokat megsértve, illegálisan Európa országaiba betérnie bárkinek, akinek az éppen eszébe jut, hiszen akkor akár fel is veheti egy ilyen Soros-hajó és elszállítja az adott országba, ahogy Rackete is tette.
Kiderült azóta, hogy Rackete hajóján három kegyetlen bűnöző is helyt kapott. Elítélt bűnözők, akik embereket kínoztak és gyilkosságokat követtek el. Őket ő szállította be a hajóján Európába. Ennek a felvetésére sem reagált semmit a meghallgatáson sem Rackete, sem a többiek. A szóvivő meggyőződése: „Minden erőnket arra kell fordítanunk, hogy Magyarország megvédhesse magát ezektől az erőktől.”
Hidvéghi Balázs kérdésünkre elmondta:
Nehéz határt szabni Brüsszel azon támogatásának, ami a civil szervezetek és az embercsempészek együttműködését illeti. Bár a LIBE szélsőségesen liberális bizottság, de még így is elképesztő az a tényt hogy egy EP-képviselő azt kéri számon a Frontex vezetőjétől, hogy az miért beszél egyáltalán a törvényességről, és miért mondja, hogy a törvényesség számára fontos. A megfelelő demokratikus politikai eszközökkel kell harcolni ezen erők ellen. Az Európai Tanácsban, ahol a kormányfők döntenek, józanabb megközelítés dominál, ebben bízhatunk.