A világ leggyorsabban fejlődő iparága a cenzúra, ami nemsokára elhozza nekünk a legsötétebb sztálini
- Szerző, forrás!
- 2020. febr. 21.
- 1 perc olvasás
Ha a 20. század rémséges diktatúráinak olyan eszközpark állt volna rendelkezésére, mint amit ma a szuperállami méretűre és erejűvé puffadt techcégek képesek szállítani, még mindig a Nagy Október Szocialista Forradalmat ünnepelnénk novemberben.
Ahogy a színpadi pisztoly el akar sülni, ahogy a fegyvertárban hagyott fegyverek harcolni akarnak, úgy telepedik rá egyre inkább mindennapjainkra a nemcsak a szólás- és véleményszabadságot, hanem a magánemberek közötti bizalmas interakciókat is korlátozni kívánó technológiai ipar. Nem Kínában, a sikeres és életerőtől duzzadó, de mégis csak kommunista diktatúrában, nem is a Szovjetunió romjain tekintélyelvű autokráciát építő putyini Oroszországban, hanem a szabadságot és a demokráciát hétköznapi keretként megszokott nyugati világban. Kína és Oroszország nem tud, nem is akar meglepetéseket okozni, a fél- és teljes diktatúrák mindig uralni akarták a magánszférát, mindig szerették a legapróbb lépésekig bezárólag meghatározni alattvalóik életét, de a nyugati világtól mindeddig ez idegen volt. Az állam államkodott, a magánember magánemberkedett, a két szféra megfelelően el lett választva egymástól az államfejlődés évszázadai alatt.
Ez a rendszer borult fel most egyik percről a másikra a techmogulok megvadulásával.
A kommunizmus nem halt ki, csak átalakult identitáspolitikává és politikai korrektséggé, de ugyanolyan eltökélt szándéka az állampolgárok alattvalóvá züllesztése és szoros pórázra fogása, mint a sztálinizmus zenitjén volt a szovjet diktatúrának. És az eszközpark adott. Az első lépéseket látjuk csak, amikor ideológiai alapon megszűrik, mi juthat el a nagyközönséghez, ki használhatja az általuk igazgatott, monpolhelyzetben lévő platformokat. Ám ez csak a bevezető ujjgyakorlat volt.
Ma már bőven a második fázis közepén tartunk.
(...)
