Anyám tyúkja skype-ról – ilyen a távoktatás otthonról!
- Pap Lázár, mandiner.hu
- 2020. márc. 21.
- 2 perc olvasás
„Mindenki hall? Mindenki itt van?” Online bejelentkezésektől hangosak ma a tanítók és tanárok otthonai – e sorok írója pedagógus szülők gyermekeként egész közelről látja, hogyan zajlik a valóságban a digitális távoktatásra való átállás. Riport a tanárlét új sorsfordítójáról – otthonról.
„Mindenki hall? Mindenki itt van?” – negyedik napja ébredek erre és hasonló kérdésekre. A szomszéd szobában édesanyám tart órát skype-on első osztályosoknak, egy helyiséggel arrébb pedig édesapám ugyanazon iskola másodikosainak. E sorok írója pedagógus szülők gyermeke – így aztán most, a járvány idején közelről tapasztalja meg azt, hogyan igyekeznek a tanítók, tanárok átállni hirtelen a digitális oktatásra. Riportom – a saját otthonunkból.
***
Az oktatási intézmények távoktatásra rendezkedtek be a koronavírus terjedésének fékezésére. Számtalan Facebook-csoportban segítik egymást a tanárok, a pedagógus hallgatók és a szülők, a legnagyobbakban több ezren osztják meg a tapasztalataikat, tanácsaikat. A felsősök és a gimnazisták esetében egyszerűbb a helyzet: többségében tisztában vannak az online felületek használatával, tudnak írni, olvasni. Hogyan lehet áthidalni a nehézségeket főként az elsősök és az alsósok esetében, akik az alapkészségeket sem sajátították még el – adódik a kérdés.
A szüleim iskolájában a legtöbb elsős még nem használta a számítógépet kommunikációra, így
a tanárok fokozottan a szülőkre vannak utalva, a kooperáció nélkül a kisgyerekek esetében esélytelenek lennének.
A figyelem fenntartása élőben sem egyszerű, skype-on keresztül pedig, ahol lehet, hogy csak hallják a tanárt, még nehezebb.
Édesapám és édesanyám sem „digitális bennszülött”, előbbi 32 év tanítói tapasztalattal, utóbbi pedig a gyerekvállalás miatt „csupán” 15 év tanítással a háta mögött az előző években kezdett el barátkozni a digitális eszközök használatával. Egyikőjük számára a hétvégén hoztunk létre Facebook-profilt, hogy tudjon kommunikálni a kollégáival és a szülőkkel is.
A tanár-gyerek-szülő viszony sokkal szorosabbá vált: másképp nem is működhet a rendszer, a szülők egy része, ha megteheti, ott ül a gyereke mellett és segít. A szüleim iskolájában nem is szakadt meg a tanítás, a távoktatásra való átállás rögtön megkezdődött.
Akik nem rendelkeznek stabil internetkapcsolattal vagy megfelelő eszközzel, azokat az iskola próbálja ellátni. Amennyiben erre nincs lehetőség, akkor telefonon vagy sms-ben értesítik a szülőket az aznapi feladatokról. Az első néhány nap döcögősebb volt, folyamatosak voltak az üzenetváltások, de napról-napra egyre olajozottabb a rendszer. A tantestület folyamatosan ötletel, a rendszergazda próbálja rendezni a sorokat és struktúrát vinni a mindennapokba.
A tanárok lelkesek, az ének- és a rajzórákat is megtartották, sőt a hangszeres oktatás is folytatódik, senki nem akarja elengedni a tantárgyát – mesélik a szüleim.
Az egyik tanár örömmel számolt be róla, hogy amikor belépett a harmadikosok csoporthívásába, az énekóra után – a virtuális szünetben – még a Két szál pünkösdrózsát énekelték. A rajztanár felhívta a szülők figyelmét, hogy mindenképp küldjék el neki a rajzokat, illetve gyűjtsék őket külön, hogy ha újra kinyit az iskola, a virtuális rajzórák anyagából kiállítást rendezhessenek. Anyukám számára a legfurcsább tapasztalat egyelőre az, hogy amikor a szünetben kávét akar inni, nem állítja meg rögtön egy gyerek a tanári ajtajában, hogy „Annamari néniiiii...”.
(...)
