IN MEMORIAM E. A. (Deli Mihály Odú-sorozatából)

IN MEMORIAM E. A.

Eseő Adalbert 1921-ben született Resicán

1942-ben, huszonegy éves korában

híres párizsi fellépése

és az azt követő európai koncert-körút után

a közönség és a szakemberek

egybehangzó véleménye szerint

a világ akkori legnagyobb hegedűművészét

tisztelhettük benne

Egyik elemzője azt írta

„Az Istenekkel társalog…”

„…a megfoghatatlant közvetíti…”

„…oly éteri, hogy szinte elvész…”

„…földön túli erővel simogat.”

Hazatérve Eseő Adalbert véget vet

zenei pályafutásának

Soha többé nem vesz kezébe hegedűt

semmilyen formában nem foglalkozik zenével

Elhagyja temesvári otthonát

Triesztbe költözik

Eltűnik a világ szeme elől

1955-ben meghal

Még tizenhárom évig élt zene nélkül

Bár valamivel mégis

Huszonkét éves koráig

alapos monográfiák segítségével is

alig-alig ismerhettük meg életének halvány

és bizonytalan mozzanatait

Ekkor azonban végleg megszakad a szál

Ettől kezdve

senki nem tud róla semmit

Csak találgathatunk

Bármilyen sugalmazás oktalanság lenne

Eseő Adalbert visszatért az ismeretlenségbe

Lehunyt szemünk

lehunyt szemébe néz

Hiába várakoztunk, nem engedett

Nem szeretett meghajolni

A koncert végén leszegett fejjel megállt

majd zavartan és türelmetlenül fölpillantott

rezzenéstelen arccal biccentett és kiment

Játéka olyan lenyűgöző volt

hogy senki nem tartotta viselkedését üres póznak

Sosem nyilatkozott újságíróknak

A vele kapcsolatos elengedhetetlen információkat

két közeli ismerőse közvetítette a világnak

Valóban csak a zene nyelvén beszélt

„A háború némította el…”

mondták rajongói talányos fájdalommal

De az igazat senki nem tudja

Talán a zene súgta hallgatását

Nincs hang

sem válasz

Csend

ül

a múlton

Ő se itt, se ott, sehol

A zeneművészet karthauzi szerzetese lett

Újra és újra meghallgatva felvételeit

rádöbbenünk

ez az ember nem is létezett

Nem volt

Csak a zene volt

Hiába rohanunk az ajtóhoz

a levelet felkapva

az ajtót kitárva

senkit nem találunk ott

Utolsó felvételét leforgatva

halála pillanatával szembesülünk

Tizenhárom évig tartó agóniája

hosszúnak tűnhet

Elviselhetetlen számunkra

hogy ezt nem értjük

de még egy vers kedvéért sem változtathatunk rajta

Síremlékén ez áll:

A szürkületben

nagy kövek feketednek

Szelet gáncsolnak

Miro Gabriel: Művész

(a kép forrása: itt)