A 2024-es parlamenti választások mint a háborúhoz vezető út (Jacques Roure elemzése) – frissítve!
Eredeti cikk:
A nemzetgyűlés Macron által bejelentett feloszlatása földrengés. A döntés gyorsasága persze azt mutatja, hogy mindent előre megterveztek. Mindenki tudja, hogy Macron nem szokott a népre hallgatni. Amióta hatalomra került, szisztematikusan eltiporta őket. Ha feloszlatja, az a kasztja parancsára történik. A médiarendszer persze elhiteti velünk, hogy Macron a választási eredmények után megbánja a csodát, mintha az intézmények szellemére és a nép akaratára érzékenyülve feloszlatná a gyűlést. Ez egy átverés. Kell lennie más magyarázatnak. Megpróbálhatjuk megérteni az eseményt, ha összefüggésbe helyezzük a háborúba vezető globalista politikán belül.
A katasztrófa kezdetei
A polgári forradalmak óta a Nyugat a szupergazdagok klánjának kezében van.
Ez az oligarchia, a pénzügyi tőke csúcsán, nyilvánosan azzal büszkélkedik, hogy számos kormányba beszivárgott.
Az egész politikai rendszer ennek a kasztnak a vazallusa. Ez nem más, mint egy színjáték, amelynek célja, hogy fenntartsa a még mindig némi szuverenitással rendelkező nép fikcióját.
Egy másik fontos pont, hogy ennek az oligarchának a hatalma egy kaszinógazdaságon alapul, amely úgy működik, hogy folyamatosan új pénzügyi buborékokat hoz létre. A probléma az, hogy a 2008-as pénzügyi válságot követően a tőke az utolsó lövést a végső buborék létrehozásával adta le: az államadóssággal. Ez a buborék hamarosan kipukkad. A gigantikus depresszió elkerülhetetlennek tűnik.
Sok más ok is van, nem utolsósorban a világ dollármentessé válása, amiért a nyugati finánctőke egyetlen lehetősége saját maga fenntartására a háború kirobbantása.
Egy új világrend fog kialakulni ebből a tabula rasából. Úgy gondolom, hogy még az oligarchia is megértette, hogy nem fog győztesen kikerülni a más kontinensek monopolisztikus blokkjai elleni harcból, de nyilvánvalóan úgy érzi, hogy nincs más választása, mint az öngyilkosság. A régi világ a világháború szörnyű görcsében fog meghalni.
Az emberek számára az a fontos, hogy megértsék, milyen úton akarja őket a szupergazdagok egy csoportja háborúba vinni.
Miután ezeket a premisszákat megállapítottuk, el kell gondolkodnunk a társadalomról kialakult apokaliptikus képen.
A birodalom végének hangulata
Összességében a nyugati rendszer a végét járja. A kibontakozóban lévő nagy rendszerválság máris a nyomorúság egész sorát hozza magával. A lakosság óriási mértékben szenved az elszegényedéstől.
Egy olyan ország, mint Franciaország, szó szerint a széles körű működési zavarok szélén áll: az országban már semmi sem működik zökkenőmentesen.
Az adósságcsúszás dantesi fordulatot vesz, legyen szó kórházakról, iskolákról, az úthálózat állapotáról vagy az igazságszolgáltatásról,
bárhová nézünk, mindenhol létszámhiány, elöregedett berendezések, gondatlanság, rendetlenség és abszurditás tapasztalható.
Aggasztó az oligarchák számára, hogy a lakosság egy még mindig kisebbségben lévő, de egyre növekvő részében egyre inkább tudatosul a gonoszság mélysége. Európai szinten a helyzet nagyjából ugyanez: az öreg kontinens társadalmaiban szakadék tátong. Egy olyan robbanás szélén álló országban, mint Franciaország, a rendszer stabilitása több mint kérdéses. Ezt ők is tudják.
A madárijesztő Macron iránti gyűlölet minden eddiginél nagyobb. Az embereknek elegük van a fasiszta globalista politikából.
Ha az oligarchia el akarja kerülni az ellenséges erők megjelenését, amelyek a zűrzavart kihasználva átvehetik a hatalmat, akkor szabályoznia kell ezt a szintű ellenszenvet.
Milyen eszközök állnak Macron rendelkezésére a helyzet kezelésére? Csak viszonylagos önállósággal rendelkezik, és minden számítása, amellyel fenntartja magát a rendszer élén, csak akkor érvényes, ha egyidejűleg globalista megbízóinak napirendjét is előmozdítja. Tehát bizonyos értelemben az ő véleménye nem bír érdemi jelentőséggel; oda megy, ahová az urai utasítják, és csak azt fogja szolgálni, amit szolgálni hivatott. Természetesen megpróbál majd a lehető legtovább hatalmon maradni, de ez csak egy vörös rongy, amelyet az orrunk előtt lobogtatnak, amikor a valódi kérdés az a történelmi kihívás, amellyel az urainak szembe kell nézniük.
A "fasizmus felemelkedésének" forgatókönyve
A minta, amely szerintem Franciaországra is érvényes lesz, ugyanaz, mint Európa nagy részén: a rendszer-sajtó által "szélsőjobboldalnak" nevezett jelenség és annak "antifa" ellenzékének felemelkedése.
A médiakomplexum fokozatosan elfogadhatóvá teszi ezeket a jobboldali pártokat (rendkívül kétértelmű módon, ami a rendszer minden machiavellizmusát tükrözi), olyan pártokat, amelyeket egykor politikai páriákká degradáltak; pártokat, amelyek maguk is a puhító játékot játsszák, ahogy azt bárki láthatja Meloni és Fratelli d'Italia pártja vagy a Front National új franciaországi változata esetében, amelyet erre az alkalomra Rassemblement National-ra neveztek át. Ezek a pártok bizonyos értelemben megmutatják az oligarcháknak, hogyan kell viselkedni, hogy egy "nemzeti koalíció" segítségével hozzáférhessenek a médiához anélkül, hogy állandóan rágalmazzák őket.
A szélsőjobb olyan pártokból áll, amelyek elfogadják az EU-t és a NATO-t, amelyek Oroszországgal szemben foglalnak állást, amelyek nem tesznek semmit a bevándorlás ellen – egyszóval, amelyek megtartják a pénzügyi oligarchia uralmához szükséges összes alapot.
A csomagolás változik, de az áru ugyanaz marad: egy fasiszta globalista projekt a népek elpusztítására/modernizálására.
A szélsőjobboldal csak azok számára jelent fasiszta veszélyt, akik nem értették meg, hogy a fasizmus már régóta létezik.
Ugyanez mondható el a baloldalról is: csak globalista, bevándorláspárti (régen elmúltak már azok az idők, amikor a PCF megértette, hogy a bevándorlás a tőke kitalációja) és oroszellenes pártok vannak.
A rendszer megfelel ezeknek a moralista pártoknak, amelyek csak morállal és vásárlóerővel foglalkoznak. Fasizmus mindkét oldalon van, de a baloldali aktivistákkal felesleges erről vitatkozni, mert annyira zsigeri a gyűlöletük a "szélsőjobboldali" egyén iránt. Az ő makacs elutasításuk, hogy megértsék és kampányoljanak a baloldali szavazatokért, valóságot ad a bal- és jobboldal közötti hamis ellentétnek Franciaországban. Ők a fasiszta oligarchia egyik ereje.
Félreértés ne essék, ez az egész jelenség előre gyártott: nincs spontán népi lökés a "szélsőjobb" felé. Az embereknek elegük van a fasiszta globalista politikából, és a show-politika rendszere talál egy fiktív politikai ajánlatot, hogy megnyugtassa őket.
A szélsőjobboldal felemelkedése olyan társadalmi mérnöki munka, amelynek célja az európai kormányok radikális változásának utánzása. Ez az egésznek a lényege: a valódi változás illúzióját kelti, miközben a valóságban ezek a pártok a globalizmus ügynökeivé váltak.
Rembrandt, Sámson megvakítása, 1636
Ez a nagy színház csak csalétekből áll, ahogyan azt a görögországi Tsipras-kormány és az olaszországi Meloni-kormány esetében láthattuk, amely soha nem látott mértékben megnyitotta a bevándorlás előtt a zsilipeket, teljesen ellentétben azzal a programmal, amellyel hatalomra került. Ugyanez lesz a helyzet az RN-nél is. Olyan szomorú látni, hogy a nyugati lakosság makacsul megtagadja az informálódást, és mind a kizsákmányolás, mind az ostoba kultúra általánosítása miatt eltiporják. Pedig a tét olyan nagy.
De mindez azt mutatja, hogy a globalista oligarchia tudja, hogy az európai társadalmak az utolsó lábukon állnak, és hogy a vezetők jelenlegi generációja elvesztette minden hitelességét.
A szélsőjobb felfrissíthetné a nagy politikai színházat azzal, hogy valódi változást szimulálna, amelynek célja, hogy elhitesse az emberekkel, hogy végre a számukra kedvező pártok vannak hatalmon. Az oligarchia ezzel a stratégiával nyerhet néhány évet, és így készítheti fel az európai országokat a háborúra, legalábbis így képzelik.
Ez nem kis teljesítmény. Németország például küzd a felkészüléssel, és Boris Pistorius védelmi miniszter kétségbe vonja, hogy képes lesz-e teljesíteni a 2031-re kitűzött 203 000 katonára vonatkozó célt. Ennek nyomán Marie-Agnès Strack-Zimmermann, a Liberális Demokrata Párt védelmi szakértője bejelentette, hogy Németországban 900 000 tartalékost kellene a lehető leghamarabb visszahívni. De vajon az oroszok hagyják-e ellenségeiket felkészülni?
A francia kormány ezt a logikát fogja követni. Az "Ukrajna védelmére" elkötelezett RN érkezése csak az ország háborús felkészítését szolgálja? Azzal, hogy igazolja a kormány intézkedéseit a különböző lakosság még erőszakosabb ellenőrzésére?
Talán ez az oka a nemzetgyűlés érthetetlen feloszlatásának. Talán ez annak a jele, hogy Macront kirúgta a kaszt. Túl őrült, túl gyűlölt ahhoz, hogy bármit is megszervezzen.
Feloldhatatlan ellentmondások
De akkor nézzük meg a választásokból kirajzolódó képet. Semmi sem utal arra, hogy az RN miniszterelnököt kapna. Az eredményei valószínűleg kevésbé lesznek fényesek a törvényhozási választásokon, mint az európai választásokon, mert ez a választás szinte olyan, mint egy elnökválasztás. Az RN csak relatív többséget szerezhet. Vajon képes lesz kormányt alakítani? Mindenesetre a politikai sakktáblán kulcsszereplő lesz, és így vagy úgy, de győztes lesz, még akkor is, ha a baloldalnak sikerül miniszterelnököt állítania. Történelmileg az RN messzire jutott attól, hogy hiteles szereplő legyen, amikor a globalista erők szele fújt az irányába.
Ráadásul, ha a baloldal kerülne ki győztesen a választásokból, ki lehetne a miniszterelnöke? Mélenchon? Nem hiszem, mert túlságosan megosztó. Talán Glucksmann, aki a globalista klán támogatását élvezi? De akkor hogyan fog a palesztinbarát LFI együtt élni egy Glucksmannal? Akármennyire is keresed, nem látod. Az így létrejövő kormány csak rendkívül törékeny lehet.
A helyzet valóban bizarr. Az oligarchiának sikerül megszerveznie a politikai tájkép megváltoztatását azáltal, hogy biztosítja a fasiszta globalista politikák folytonosságát, de ezzel általános instabilitást generál egy olyan országban, amely már az összeomlás szélén áll.
Az RN, mint a gyűlés fő erejének megjelenése jelentősen növeli a francia társadalomban a feszültségeket.
Most már ott tartunk, hogy fenyegetések hangzanak el, mint például az Oktatási Minisztérium tisztviselői esetében, akik bejelentették, hogy megtagadják az engedelmességet, ha az RN kerül hatalomra. A káosz még csak most kezdődött, és máris a robbanás szélén állunk.
Mi fog történni ezután? Milyen új katasztrófa? Hogyan fognak reagálni a külvárosok? Vajon az olimpiai játékok "normálisan" zajlanak majd? Az oligarcha polgárháborúba akarja taszítani az országot? Vagy feldarabolja, hogy könnyebben csatlakozhasson egy európai fasiszta szuperállamhoz? Úgy tűnik, hogy minden egyes nap, amely eltelik, az a nap, amikor szegény Franciaországunk a mélypontra kerül, de nem,
uraink a hajunknál fogva rángatnak minket tovább a történelmi szakadékokba.
Hogyan kell értenünk az oligarchia ezen lépését? Elképzelhető, hogy eléggé megijedt, hogy ilyen helyzetbe hozta magát. Veszélyes körülmények között kell irányítania a végső cél, a háború felé irányuló erőfeszítéseit, amelyeket úgy tűnik, hogy ő maga teremtett. Véleményem szerint ez egy érthetetlen ellentmondás: ha a háború elkerülhetetlen a többi kontinentális monopolisztikus blokkal (elsősorban Oroszországgal és Kínával) szemben, akkor a globalista kaszt miért nem erősíti a birtokában lévő népeket, ahelyett, hogy gyengítené őket? Miért nem épít erős gazdaságot és összetartó társadalmat (ha ideiglenesen is), hogy megnyerje a háborút?
Társadalmaink a konfliktus pillanatában az összeomlás közeli állapotba kerülnek, teljesen alkalmatlanok lesznek egy olyan komoly ellenféllel szemben, mint Oroszország. Bizonyos értelemben ez mind jó, de mégis érthetetlen: miért van az, hogy a hatalmon lévők a nyugati társadalmak destrukturálásával, az erkölcs állandó forradalmainak megszervezésével és a közszférát erodáló szüntelen megosztottsággal töltik az idejüket?
Nem látják, hogy lerombolják azt a szellemi köteléket, amely minden népet összeköt, amely miatt mindenki úgy érzi, hogy egy kollektív, láthatatlan egységhez (a "nép", "Isten" stb.) tartozik, amely erőssé teszi?
A kelet-európai katonák ereje nem abban rejlik, hogy képesek olyan kollektív brutalitást gyakorolni, amely csak a nép szellemén keresztül jöhet létre?
De mire játszik a nyugati pénzügyi hatalmak mögött álló kaszt? Ez az öngyilkosság teljesen irracionálisnak tűnik, már csak a túlélés szempontjából is. Ha túléli a háború után, akkor csak másodrendű gazdasági szereplőként, egyfajta új harmadik világként maradhat fenn a győztesekkel szemben. Az új világrendben már nem fogja tudni érvényesíteni bajnokait. Mit játszik tehát? Mit tud, amit mi nem? Igaz, hogy szenvedélyesen rajong az elnéptelenedésért – lehet ez egy hihető magyarázat? Világháború, mint az emberi népesség radikális csökkentésének eszköze? Nos, talán. De ettől függetlenül
ez annyira összefüggéstelen, hogy elgondolkodtat, vajon nem azt tervezi-e, hogy feláldoz minket, hogy teljesen elpusztít minket valamiféle kolosszális méretű sátáni rítusban. Az irracionalitás olyan szintjére jutottunk, hogy nehéz nem elképzelni az őrületet!
Amit Macron a feloszlatással tett, az bűncselekmény. Franciaországot egy őrült vezeti. A probléma az, hogy a felette álló oligarchia sem tűnik sokkal józanabbnak. Egy buszon ülünk, amely egy fal felé száguld. Népünk és annak bölcsője, Franciaország olyan helyzettel néz szembe, amelyre nincs példa a történelmünkben. A kihalás szélén állunk, mind népként, mind politikai entitásként. Nagy felfordulás közeleg, és erre a lehető leggyorsabban fel kell készülnünk, mint nép, az intézményeken kívül. Tudatában kell lennünk a pillanat komolyságának, és kollektíven támogatnunk kell egymást. Talán itt az ideje, hogy megfordítsuk a franciák közötti kapcsolatainkban a viszály átkát, és testvérekké váljunk, akik szembe fognak nézni egy nagy veszéllyel, talán a legnagyobbal, amely valaha is fenyegette népünket.
Jacques Roure
frissítve: 19:45
