aug. 25.

A BUDAHÁZY-ÜGY ÖRÖK TANULSÁGAI – A sikeres civilpolitika alapjai (Varga Domokos György sorozata) 12.

frissítve: 2024.11.05.

12. IGAZSÁGHARCOSOK DICSŐSÉGTÁBLÁJA

A Dicsőségtábla semmit nem árul el arról, hogy ki miért állt ki Budaházy és társai kegyelemben részesítéséért. Arról sem árulkodik, hogy kik voltak az elsők, vagy éppen az utolsók. Kik voltak azok, akiknek a kiállásukkal még volt kockáztatnivalójuk, s kik azok, akiknek már inkább az lett volna „ciki”, ha kimaradnak egy ilyen díszes, össznemzeti felvonulásból, szabadságharcos megmozdulásból. Itt most majd ugyanabban a sorrendben következnek, ahogy eredetileg, a szabadsagot.com oldalán. Tény, hogy Budaházy és 16 társa kiszabadításáért mindegyikük megtette a magáét azzal, hogy vállalkozott a személyes, nyilvános kiállásra, megmutatkozásra. A legtöbbjük olyan híres, közismert személy, aki a puszta felbukkanásával, arcával és nevével egyaránt képes volt hatni az igazodni vágyó tömegemberekre, valamint a reálpolitikai megfontolásokra kényszerülő, hivatkozási alapra váró döntéshozókra. S éppen erre és ennyire volt szükség a várva várt szabaduláshoz.

Talán egyetlen egy személynek, a sorrendben legelsőnek a kitüntetett helye érdemel némi magyarázatot. Schiffer András nem volt kezdetektől a kemény mag vagy a Budaházy Bizottság tagja. Nem is tartozott soha a nemzeti radikális szubkultúrába. Nem az elsők között állt ki Budaházyék igazságáért, a Hunnia-ügy politikai indíttatású, egyoldalú, igazságtalan, sőt törvénysértő kezelése ellen. Az ő első helyét egyfelől a civil igazságharcosok reálpolitikai megfontolása magyarázza. Schiffer – éppen az érdekmentes, tisztességes, őszinte véleményalkotásra való hajlama miatt – minden politikai szekértáborban elismertségnek, megbecsülésnek örvend. Ha ő kiáll Budaházyékért, arra nemzeti és balliberális körökben egyaránt érdemes tekintettel lenni, mert az ő egyszerre igazságosságra törekvő és mégis mérsékelt álláspontja alkalmas egy közmegegyezéses megoldás megtalálására, elfogadására. Másfelől pedig az ő első helye voltaképpen a nemzeti radikálisok hálája és tisztelgése volt az előtt a politikai közszereplő előtt, aki felül tudott emelkedni eredendő társadalmi és pártos kötődésein. Hogy milyen nagy értéke és becsülete van az ilyen bátor, hazafias – vagyis a közösségi érdeket az egyéni, önös szempontok elé helyező – magatartásnak, jól mutatja egy friss hír is: „Elképesztő ováció fogadta a Trump mellé álló Kennedy-t az elnökjelölt rendezvényén”. „Amikor országot választasz párt helyett” – olvasható a felirat az eseményről tudósító filmen. Hogy miért kell egy ilyen elhatározáshoz olyan nagy bátorság? Mert rendszerint még a legközelebbi családtagok és hozzátartozók sem képesek elismerni a magasabb rendű – vagy egyszerűen csak másféle, szekértáboron kívüli – igazságért való kiállás létjogosultságát. Robert F. Kennedy Jr. testvére, Kerry Kennedy – és négy másik Kennedy – egy nyílt levelet tett közzé, melyben elhatárolódtak Robert döntésétől, amivel szerintük „elárulta azokat az értékeket, amelyeket apjuk és családjuk a legdrágábbnak tartott”.

De mielőtt következne a támogatók dicsőségtáblája, jöjjön azokról egy közös felvétel, akiket e történetben a legnagyobb dicsőség illet: a Hunnia-ügy 17 vádlottjáról. Sajnos ugyanúgy, ahogy Wittner Mária, Tóth Ilonka, Mansfeld Péter és más derék ötvenhatos szabadságharcosok esetén, alighanem most is el kell telnie még jó pár évnek vagy évtizednek, hogy a legtöbbjüknek többé már ne tartania kelljen a nyilvánosságtól, hanem büszkén mutathassák ők is az arcukat: mi voltunk azok a Hunniások, mi voltunk Budaházy György társai, akikkel ő valóságos szabadságharcba fogott a gyurcsányi, a rendőri, a brüsszeli önkény ellen.

Egyelőre azonban csak egy hátulról készített képen láthatjuk őket és tiszteleghetünk hazafias lelkületük, áldozatos bátorságuk előtt. A velük szemben trónoló bíró pedig örökre emlékeztessen bennünket arra a borzalmas tortúrára, amelyet csaknem másfél évtizeden át kellett elviselniük Hunniás szabadságharcosainknak.

A képet – nem mellékesen – egy olyan világhálós oldalról kölcsönöztem, amelyet szabadságharcosaink merő önvédelemből készítettek, ezzel a címmel és felhívással:

Aránytalan! Jogtalan! Bizonyítatlan!

Mi, akik személyesen is érintettek vagyunk a nyilvánosság előtt „Hunnia” ‒ vagy „Magyarok Nyilai” ‒ ügyként elhíresült perben, azért hoztuk létre ezt az oldalt, hogy támogatóink és a per iránt érdeklődők elsőkézből, hiteles információkat kapjanak a sajtóban megjelent pontatlanságok és sokszor szándékos csúsztatásokkal szemben.

Ez is arra utal, hogy bár kétségtelenül akadtak segítőik, támogatóik a magyar sajtóban ‒ főleg ennek hazafiasabb, radikálisabb szélein ‒, ez felettébb kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a fősodor által rájuk kent gyalázatot lemoshassák magukról. De erről a legkevésbé a segítőik tehetnek, éppen ezért a támogatói dicsőségtábla bemutatása előtt álljon itt egy egyszerű lista, egy száraz felsorolás azokról a nagyszerű világhálós oldalakról és szerkesztőségekről, amelyek a leginkább szívükön viselték Budaházyék sorsát, kiszabadítását.

Nemzeti Internetfigyelő

S akkor e könyv befejezéseképpen – de még Budaházy György utószava előtt – örökítsük meg egy közös dicsőségtáblán azok arcát és nevét, akik hozzájárultak 17 derék hazafi kiszabadításához. Visszaadták őket családjaiknak, gyermekeiknek, munkatársaiknak, az egész magyar nemzetnek, az egész világnak. S ezzel pedig megerősítették az emberiséget abban, hogy van értelme az igazságért küzdeni, az igazságtételért harcolni. Van értelme körültekintő civilpolitikába kezdeni: okos munkamegosztásba fogni a törvényes hatalommal, szembeszállni a haza-, nemzet- és demokráciaellenes háttérhatalmi erőkkel, a lelketlen gépezetekkel, felvilágosítani és megnyerni a megtévesztett vagy gondolkodni rest, jellemzően jóhiszemű tömegembereket...

DICSŐSÉGTÁBLA