nov. 7.

A BUDAHÁZY-ÜGY ÖRÖK TANULSÁGAI – A sikeres civilpolitika alapjai (Varga Domokos György sorozata) 7.

Kiegészítve, frissítve: 2024. 11. 07.

6. tanulság

POLITIKAI MUNKAMEGOSZTÁSRA ÍTÉLTETTÜNK

Kondor Katalinnak írt levelében – mint emlékezetes – Budaházy Edda hangsúlyozta: „Én, a család és a minket támogatók, nem akarunk tüntetni, lázadni, szidalmazni a kormányt, egyrészt azért, mert megélve a kommunizmust és a rendszerváltás óta is 12 év balliberális kormányzást, látjuk, hogy ez a kormány országot épít és ebben támogatni szeretnénk, másrészt azért sem, mert félünk, hogy nem lenne a kérelmünkre jó hatással.”

Mint egyik tanulságként már korábban leszögeztük: A CIVILPOLITIKA SEM NÉLKÜLÖZHETI A REÁLPOLITIKÁT. Edda levelének e részlete azonban többről is árulkodik. „Reálpolitikai” megfontolásból valóban nem akarta ‒ és nem akartuk ‒ húzogatni az oroszlán bajszát; s ugyancsak reálpolitikai megfontolásból törekedtünk például a támogatói kör kiszélesítésére (a „radikális szubkultúra” lényeges meghaladására), hogy többé ne lehessen legyintgetni ránk.

Ebből a levélrészletből azonban az is kiderül, hogy még maga a Budaházy család sem úgy tekintett az Orbán vezette hatalomra, mint esküdt ellenségére – holott alapos oka lett volna rá, hiszen akkoriban már jóval több mint egy évtizede tartott a hazafiak nemzeti kormány alatti kálváriája, meghurcoltatása.

Első pillantásra nem is tűnik érhetőnek és logikusnak, hogy olyan tettre kész hazafiakat, akiknek kifejezett vágyuk, hogy besegítsenek az ország építésébe, a magyarság, a nemzet erősítésébe, egy nemzeti színezetű kormány miért nem igyekszik a gépezet fogságából mielőbb kimenteni és a maga javára mozgósítani.

A válasz részben megint a politika és a tömegdemokrácia természetében, s a belőlük fakadó reálpolitikai szempontokban és megfontolásokban rejlik. A törvényes hatalom kénytelen tekintettel lenni minden más hatalmi, befolyásoló tényezőre. Nem elég az, ha igaza van, neki is el kell tudnia adni a maga igazságát. Számításba kell vennie, hogy az ellenérdekelt erők a maguk hatalmi eszközeivel (pénzükkel, tömegmédiájukkal, rejtett hálózatukkal) olyannyira képesek félrevezetni a tömegembert, hogy a hangoztatott és szorgalmazott igazságok az ő számára nemhogy kívánatosak lennének, hanem kifejezetten gyűlöletesnek mutatkoznak. Esetenként olyannyira, hogy a félrevezetett, megdolgozott tömegember fegyvert ragad, hogy gyilkos merénylettel számoljon le a törvényes hatalom legfőbb megtestesítőjével, az ország miniszterelnökével. Miként ez Szlovákiában a minap szó szerint így is történt.

Robert Fico kormányfőre öt pisztolylövést adott le a merénylője. Akiről kiderült, hogy éppenséggel nem egy fiatalember, akinek netán még kevés sütnivalója (ismerete, tapasztalata) lett volna a világról. De nem is egy faragatlan valaki, akinek eleve gondot okozhatott volna a valóság átlátása, helyénvaló értelmezése. Szlovákia nemrég megválasztott miniszterelnökét egy érzékeny lelkületű, „haladó” szellemiségű költő terítette le, méghozzá – a vallomásából kideríthetően – azért, mert Robert Fico nem volt hajlandó a nyugati politikai elit, a brüsszeli bürokraták és a hazai ellenzék „progresszív” törekvéseinek és követeléseinek eleget tenni, így például Ukrajna öngyilkos háborúját támogatni.[1]

Bőségesen megvan tehát a politikai kockázata annak, ha valaki a „liberális”, „haladó” politikai fősodor ellenében cselekszik. Magyarországon is számosan vannak, akik külügyminiszterünk afféle felkiáltásaira, miszerint „Mindenki be van darálva, egyedül maradtunk!”, meg hogy „elementáris erejű nyomás van rajtunk” [a NATO részéről], nem azzal reagálnak, hogy „na, akkor jómagam is beszállok a kormány szabadság- és békeharcának támogatásába”, hanem ‒ Fico merénylőjéhez hasonlóan ‒ gyilkos indulatba jönnek Orbán és kormánya ellenében. Pedig ezeket az ellenzéki csörtetőket még csak nem is tartotta bírósági eljárás alatt vagy fogságban a megdönteni, lerombolni szánt törvényes hatalom.

Igazi és álhazafiság

Budaházyék viselkedésének megértése és a sikeres civilpolitika lehetőségeinek mérlegelése szempontjából egyaránt fontos, hogy felismerjük a lényeges különbséget az igazi hazafiak, valamint a törvényes hatalmat akár gyilkossággal is romba dönteni igyekvő álhazafiak gondolkodásmódja között.

Az álhazafiak díszpéldányainak tekinthetjük azokat az EP-képviselőket (pl. Cseh Katalint, Donáth Annát), akik arra hivatkozva igyekeznek Brüsszelt rávenni különféle törvénytelenségekre és jogtalanságokra Magyarország ellenében, hogy ezzel hazájuk és népük érdekét szolgálják. Meg vannak győződve arról, hogy ők igaz hazafiak, sőt, ők az igazi hazafiak, hisz Orbánék, hát még az olyasféle szélsőségesen nemzeti radikális pártok, mint a Mi Hazánk, a nemzetközi színtéren ‒ szerintük ‒ csakis kárára vannak és lehetnek Magyarországnak. Minden hangoztatott állításuk ellenére azonban az ő igazodási pontjuk nem a hazájuk és nem is a népük, hanem az „európaiság” és a „liberalizmus” főáramú, divatos eszmeisége.

Aki nemzeti érdekeket képvisel, az számukra nacionalista, aki többségi érdekeket képvisel, az populista, aki közösségi érdekeket képvisel, az diktátor. Ezért gyűlöletes ellenség számukra mindenki, aki

a saját nemzete érdekeit az „európainak”, „haladónak” kikiáltott érdekek és törekvések elé helyezi, pl. nem hajlandó korlátlanul bevándorlókat befogadni, vagy a globalista háborúpártiakkal tartani;
a többség érdekeit a kisebbségi érdekek és törekvések elé helyezi, pl. nem hajlandó szabad teret engedni a természetellenesek (LMBTQ stb.) „érzékenyítő” nyomulásának, a többségi normákat felülírni törekvő kisebbségi normáiknak;
a saját közössége érdekeit – távlatos boldogulásának szempontjait – az egyéni érdekek, a korlátlan egyéni szabadságjogok, a kényelmi és haszonelvű szempontok elé helyezi, pl. az élet pártjára áll a halál kultúrájával szemben, s ezért nem támogatja vagy nem engedélyezi a korlátlan abortuszt (magzatgyilkosságot), az eutanáziát („kegyes” halált), az azonos neműek házasságát, a gyermektelenséget, a genderizmust (a biológiai nem szabad megválasztását és megváltoztatását, a gyerekek, serdülők nemváltó műtéteit).

Egy „mellékáramú” hírportál (Nemzeti Hírháló) idevágó cikkének címe szerint Sebész a kockázatos „nemi megerősítő” műtéteket „a fiatalok kalandjaként” értékeli. Nagyon tanulságos megfigyelés és észrevétel a mi gondolatmenetünk szempontjából is. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a nemváltó műtéteken átesett fiatalok körében megugrik az öngyilkosságot elkövetők száma. Azt meg egyéb kutatások igazolják és hiteles szakemberek állítják (de mint szülők magunk is megtapasztalhattuk), hogy a serdülőkornak szinte természetes velejárója egyfelől a szerepkeresés – beleértbe a nemi önazonosságot is –, másfelől az újdonságokra való nyitottság, kíváncsiság, kalandozó kedv. Ebből következően elképesztő felelőtlenség minden szülő, véleményvezér, politikus, pszichológus és orvos részéről a nemváltó műtéteknek a bármilyen módon való hírverése, népszerűsítése.

Több mint feltűnő, hogy a Cseh Katalin- és Donáth Anna-féle „liberális” politikusoknak az e téren megmutatkozó felelőtlen viselkedésével szemben mennyire felelősségteljes az a magatartás, amelyet történetesen a szélsőségesnek, radikálisnak, esetenként terroristának bélyegzett Budaházyék részéről tapasztalhatunk. Budaházy Edda mozgalmat indított, cikkeket ír, nyílt vitákat vállal és tüntetéseken vesz részt azért, hogy gyermekvállalásra bírja a magyar fiatalokat, s lebeszélje őket azokról a tévutakról (vakvágányokról), amelyek az egyének szempontjából is, és a nemzet egésze tekintetében is önsorsrontáshoz vezethetnek. Budaházy György pedig a tizenévekre szabott fegyházbüntetés árnyékában is képtelennek bizonyult arra, hogy a saját személyes érdekét helyezze előtérbe a haza, a nemzet érdekeivel szemben: 2019-ben például részt vett egy olyan megmozduláson, amelyen társaival a gyermekek és oktatásban részt vevők LMBTQ-érzékenyítése ellen tüntettek. Ennek nyomán ‒ a Háttér Társaság egyik tagjának feljelentésére – csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszakkal gyanúsították meg, s emiatt kellett neki még akkor is börtönben rostokolnia, amikor a társait már háziőrizetbe helyezték, védőik fellebbezését követően. Sőt, nagyon valószínű, hogy Ignácz György azért is mért olyannyira súlyos fegyházbüntetést Budaházyra, mert magyar bíróként szintén átesett a liberális érzékenyítésen…

Rab méltatja fogvatartóját

Aki a haza érdekeit a saját személyes szempontjai és sérelmei elé tudja helyezni, csak az képes olyan megértéssel és belátással lenni az őt fogságban tartó, tartósan meghurcoló hatalom iránt, mint Budaházy György. És csak az ilyen hazafit és társait tudja jó szívvel védeni és támogatni egy olyan „radikális szubkultúra”, mint amilyennek a „kemény mag” tagjait ítélték az említett kívülállók.

2017 februárjában a Mandiner „exkluzív” interjút készített az éppen háziőrizetben, lábpereces felügyelet alatt tartott Budaházy Györggyel, „Ilyen a vérem” címmel. Az interjúból egyebek között megtudhatjuk, hogy az első fokon 13 évre ítélt „terroristavezér” egyébként nem hisz az erőszakos rendszerváltásban, de nem tartja magát baleknak és nem bánt meg semmit. Ám a Mandiner számára nem ez volt a legfontosabb értesülés és közlendő, hanem az, amivel az interjú felvezetőjét indítja: „Senki eddig nem kormányzott jobban, mint ahogy Orbán kormányoz, a Jobbik sem tudna. Budaházy György nem látja azt sem, hogy Vonáék fordulata bejött volna.” A beszélgetés fontosabb részeit átvevő Pesti Srácok pedig már cikke címében hirdeti Budaházy figyelemre méltóan nagyvonalú állásfoglalását: „Eddig senki nem kormányzott jobban, mint ahogy Orbán”.

A Cseh Katalin- és Donáth Anna-félék valóban mindig a saját köreikhez, szellemi táborukhoz, szubkultúrájukhoz igazodnak. Budaházyék azonban azonnal szembefordultak az addig őket támogató „nemzeti radikálisokkal”, mihelyt észrevették, hogy a szavazóbázisuk növelése reményében Vonáék feladják addigi hazafias álláspontjukat, a magyarság s a nemzet iránti harcos elkötelezettségüket… Mostanában kiváló kisfilmek jelennek meg a világhálón egy általam nem ismert személy jóvoltából, aki ezen a jelképes néven futtatja csatornáját: „az igazság nem alkuképes”. Budaházyék igazsága éppen ilyen: „nem alkuképes”, semmilyen irányban. Ha azt látják igaznak, hogy a „nemzeti radikálisok” már nem a haza és a nemzet javára ügyködnek, kimondják. Ha pedig úgy látják, hogy még mindig a fogvatartóik azok, akiknek a kormányzása leginkább az ország javára válik, akkor ezt is kimondják.

A Budaházy-féle igazságharcosok a személyes érdeküktől és a főáramú divatoktól független (mondhatni: abszolút) igazságra vannak „érzékenyülve”. Erre hivatottak, erre van fogékonyságuk. Ezzel szemben a Cseh Katalin- és Donáth Anna-félék arra éreznek elhivatottságot, hogy az éppen divatos, „haladó” főáramú eszmék szolgálatába álljanak (legyenek ezek akár internacionalista bolsevik, akár globalista liberális eszmék), ezeket hirdessék, ezekre érzékenyítsenek vagy kényszerítsenek másokat. A „haladás” és a „haladók” iránti elköteleződésük a „kiválasztottak” és a „kiváltságosok” közé tartozás érzetét táplálja bennük, s ez a legfőbb forrása annak az elképesztően szemérmetlen önhittségüknek, amellyel jogot formálnak arra, hogy teljesen önkényesen a maguk képére alakítsák a demokráciát, kiforgatva önmagából, megfosztva lényegétől. Pl. „gyűlöletbeszéd” címén megakadályozzák a szabad szólást és véleménynyilvánítást; vagy „diktatúrának” bélyegzik azt a rendszert, amelynek vezetője a választók elsöprő többségének (döntő hányadának) szabad akaratából nyerte el pozícióját; majd pedig e „kiváltságosok” emberi jogokra, szabadságjogokra hivatkozva intéznek válogatott támadásokat az ország törvényesen megválasztott legfőbb vezetője ellen, miként ezt Orbánnal szemben teszik 2010 óta lankadatlanul.

Az érdek nélküli igazságra fogékony Budaházy György – akárcsak az őt támogató kemény mag – képes annak felismerésére, mikor kerül egy kormányhatalom kényszerhelyzetbe. Mi és mennyi múlik a kormánypolitikán, és mi és mennyi múlik a bírákon. Az iménti interjúból idézem a „terroristavezér” szavait:

„A bíróságok le vannak választva a politikáról. A kommunista bírók gond nélkül folytathatták. Márpedig minden a személyekről szól. A jelenlegi kormánynak is nehéz. A bírók között hiába próbáltak rendet tenni, azt is vissza lehetett csinálni nemzetközi nyomásra. A saját ügyeimben azt érzékeltem, hogy azóta baloldali fordulat, bosszúállás kezdődött. (…) korábban az alkotmányos rend megdöntésének vádja alól fölmentettek, a hivatalos személy elleni erőszak alól is. A sajtópereket is megnyertük. 2011, 2012, a bírák körüli huzavona után változott a helyzet. Nem is reagálnak azóta az észrevételeimre. Érdemben nem foglalkoznak azzal, amit mondasz.”

A „kemény mag” dicséri a kormányhatalmat

Ugyanezt a megértésre és belátásra való hajlandóságot tapasztalhattuk a „kemény mag” részéről 2018 márciusában, nem sokkal az országos választások előtt. A Demokrata viszonylag bő tudósítást szentelt az eseménynek, ha nem is teljesen hiteles tálalásban. Az Orbán-kormánynak sok tekintetben elkötelezett lap alcíme szerint „A nemzeti radikálisok a Polgári Mulatóban gyűltek össze, hogy megvitassák, merre tudnak továbblépni”. Helyesebb lett volna bennünket nemzeti jogvédőknek vagy igazságharcosoknak nevezni. Semmiképpen nem voltunk – ahogy aztán maga a cikk állította – „Vona árvái”, és nem is éreztük annak magunkat. S nem annyira arra kerestük a választ, amire egyébként a főcím is utalt, hogy „Merre tovább, radikálisok?”, hanem azt feszegettük, hogy a Vona-féle Jobbik valóban elég hazafiasnak és nemzetinek tekinthető-e még, vagy inkább már Orbánban és a Fideszben érdemesebb megbízni – vagyis az ellenzékkel szemben inkább a kormányhatalomban, végsősoron Budaházyék fogvatartóiban.

A pontatlanságok ellenére a lényeg mégis kiderülhetett a tudósításból, ugyanis a Demokrata cikkét ismertető PestiSrácok már mondandója címében is helyesen fogalmazott: Gaudi-Nagy Tamás méltatta az Orbán-kormány nemzetstratégiáját és külpolitikáját. Gaudi szerint a Jobbik feladta korábbi harcosságát, és a Fidesz számos téren már radikálisabb nézeteket vall és hazafiasabb politikát folytat.

„Kárpátalján már áttörés van, a kormány odaállt minden erejével a magyarok mellé, és ezt teszi a migrációval szemben is, a nemzetközi szervezetekkel vívott harca során. A politikus hangsúlyozta, ebben a helyzetben óriási felelősség a döntés, de egy biztos: garanciát akar arra, hogy a szemkilövetők és a bevándorláspártiak semmilyen körülmények között ne kerülhessenek hatalomra, és ezt akkor látja a leginkább biztosítva, ha a jelenlegi kormány maradhat a helyén. Hozzátette, aki az ellenzéki összefogásban részt vesz, az bűnsegéd, mivel éppen a szemkilövetők visszatérését támogatja.”

Gaudi – aki 2014-ig jobbikos képviselő volt – alapigazságként hangoztatta, hogy „a nemzethűség a párthűség felett áll”. Mint mondta, „vannak vállalhatatlan emberek és vállalhatatlan tettek az elmúlt nyolc évből, de maga a nemzetstratégiai, vagy a külpolitikai irány helyes”. Budaházy Edda pedig arra figyelmeztetett – szintén teljesen egy hullámhosszon az Orbán-kormány álláspontjával –, hogy…

„…gyermeket kell vállalni, ugyanis ennek hiányában gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy ki van kormányon, előbb-utóbb katasztrófába torkollik nemcsak Magyarország, hanem egész Európa jövője. Évente ötezerrel fogynak a szülőképes korú nők, amíg ebben nem lesz változás, addig tragédia tragédiát fog követni, e nélkül a bevándorlás kérdését sem tudjuk megoldani. Ha a fogyatkozó népességet migránsokkal töltik fel, az felgyorsítja eltűnésünket a kontinensről.”

Végezetül pedig én sem adtam alább, hiszen ‒ a tudósítás szerint is – arról győzködtem a tisztelt hallgatóságot, hogy „Brüsszelben lépten-nyomon átharapnák Orbán Viktor torkát”, és ez nyilván „nem így lenne, ha nem a magyarok érdekét képviselné”.

Jó esély az együttműködésre

Itt kell visszatérnünk a fenti fogas kérdésre:

Az ilyen felelős gondolkodású nemzeti radikálisokat, mint Budaházyék, akiknek ilyen felelős gondolkodású támogatói vannak, mint Gaudi-Nagy Tamás és harcostársai, egy nemzeti színezetű kormány miért nem igyekszik a gépezet fogságából mielőbb kimenteni és a maga javára mozgósítani?

És másfelől pedig:

Az ilyen felelős gondolkodású, hazájukért, nemzetükért erősen elkötelezett civilek miért dicsérik azt a kormányhatalmat, amely rendre semmibe veszi őket? Miért futnak egy olyan szekér után, amely nem akarja felvenni őket?

A Polgári Mulatós beszélgetésen éppen nem vett részt Morvai Krisztina, Budaházyék egyik leglelkesebb és legszívósabb védelmezője és támogatója, de az ő EP-képviselői munkásságának ismeretében még inkább helyénvaló tovább boncolgatnunk az iménti kérdéseket. Noha a Jobbik színeiben lett EP-képviselő, felszólalásaival az összes kormánypárti képviselőnél harcosabban és következetesebben állt ki Magyarország védelmében, a brüsszeli bürokraták és politikusok támadásai és önkényeskedései ellenében. Hogy mennyire jelentős politikai tett volt ez a részéről, ékesen bizonyítja, hogy még évek múltán is akadt magyar ember, aki a saját fészbukos oldalára a következő címmel és szöveggel töltötte fel hajdani felszólalásainak egyikét:

Visszapillantó: így kell helyre rakni Sargentinit és a többi brüsszelitát. Emlékeztek még Morvai Krisztina legendás felszólalásaira az EP-ben?! 10 Márki-Zay és 10 Jakab NEM ér fel 1 Morvai Krisztinával. Több nemzeti érzelmű politikusra lenne szükség a magyar közéletben a hazátlan, istentelen és elvtelen globalisták helyett.

Morvainak természetesen nem a magyar kormányfő és kormánya, és nem is a kormánypártok megsegítése lebegett a szeme előtt, hanem csakis a hazájának, a magyar embereknek a megvédése. Ám „mérsékelt” és „radikális” nemzeti erők között abban a pillanatban jó esély nyílik akár a kinyilvánított, akár az önkéntes, csendes együttműködésre, amikor mindketten azonos elvi alapon viseltetnek felelősséggel a haza és a nemzet sorsa iránt: egyikük sem hajlandó feláldozni nemzeti önrendelkezésünket és kultúránkat a nagyhatalmi érdekek és akaratok, internacionalista, globalista, materialista, individualista téveszmék és törekvések oltárán.

Innentől kezdve már „csak” azt kell belátni, hogy mindkét fél leginkább úgy tudja a saját politikai törekvéseit megvalósítani (és közéleti lelki szükségleteit kielégíteni), ha kölcsönösen tekintettel vannak egymásra, és a lehetőségei határain belül mindenki megteszi a tőle telhetőt. Másképp fogalmazva: ha kölcsönösen gyümölcsöző politikai munkamegosztásba fognak.

Hiteles civilpolitika nem lehet pártpolitika

Orbán Viktorék azzal nyilvánvalóan tisztában voltak, hogy az ő kormányzásuk idején Budaházyék semmilyen közveszélyt nem jelentenének, a részükről semmiféle terrorcselekedettől nem kellene tartani, ha őket a vádak alól felmentenék, szabadon engednék. Abban azonban nem lehettek kezdettől fogva biztosak, hogy Budaházyék a maguk szívós hazafiságát és páratlan vakmerőségét nem fogják-e kormányfő és a Fidesz ellenében bevetni. Mivel a reálpolitikai és reálpolitikusi szempontok – mint láthattuk – mindig erősen korlátozzák a mindenkori törvényes hatalom (kormány és kormányfő) mozgásterét, ezért a részükről mindig bőségesen kínálkozik politikailag jól hasznosítható támadási felület ellenlábasaik számára. Elég csak figyelemmel kísérni a Mi Hazánk megnyilvánulásait, éles hangú kormánykritikáit (pl. a WHO-val, a koviddal vagy az idegen munkavállalókkal kapcsolatban), és máris megérthetjük, hogy egy viszonylag mérsékelt reálpolitikára kényszerülő kormányhatalom miért vonakodhatott a hatalmát, befolyását latba vetni egy olyan radikális szellemiségű személyiség (és társai) szabadon engedése érdekében, mint amilyennek történetesen Budaházy György mutatkozott, aki ráadásul köztudomásúlag régi jó barátja és harcostársa volt Toroczkai Lászlónak, a Jobbik egykori vezéregyéniségének, a Mi Hazánk alapítójának és legfőbb vezetőjének.

A „kölcsönösen tekintettel lenni egymásra” Budaházyék és a „kemény mag” részéről annyit jelentett, hogy megnyilvánulásukkal és közszereplésükkel igazolták: nemcsak üres szólam a részükről, hogy „a nemzethűség a párthűség felett áll”. Addig támogatták a Jobbikot és addig számítottak a támogatására, ameddig az – megítélésük szerint – kétségkívül a haza, a nemzet érdekeit szolgálta. Sem Budaházyékat, sem az őket támogató kemény magot nem vezérelték, nem befolyásolták karrierszempontok, hisz ennél az igazságuknak (a haza, a nemzet igazságának) győzelemre juttatása fontosabb volt számukra. De megnyilvánulásaikban ugyanezért nem kényszerülnek olyan önkorlátozásra, mint amilyennel minden hatalomba jutni és hatalomban megmaradni akaró párt kénytelen számolni.

Hazafias civil szempontból – párthűség felett állva – egyaránt kívánatos a Fidesz és a Mi Hazánk sikere. A Mi Hazánké azért, mert ellenzéki pozícióból kendőzetlenebből és következetesebben lehet az ország, a nemzet érdekeit hangoztatni, s ezzel a kormánypártot erőteljesebb nemzetpolitika felé terelni, szorítani. A Fideszé pedig azért, mert a magyar- és nemzetellenesnek ítélt ellenzék hatalomra jutását jelenleg csak ők, sőt csak Orbán akadályozhatja meg. Amikor Fico lelövése után szóba került a BBI levelezési listáján, hogy miniszterelnökünkért imalánchoz kellene csatlakoznunk, ezt bár nem fogadta egyöntetű lelkesedés (pl. a kormánynak a civilirtó Izrael melletti, elvtelennek tűnő kiállása miatt), egyik igazságharcosunk részéről mégis megfogalmazódott:

„Kellhet az ima, mert egy biztos: ha Orbánt most kilövik, jajj nekünk. Káosz, zűrzavar anarchia ‒ és ilyenkor mindig halálos ellenségeink járnak jól.”

Közéleti szereplései során maga Budaházy György amúgy is úton-útfélen bizonyságát adja annak, hogy mindig a haza, a nemzet egésze az igazodási pontja, sosem a különféle pártok. Miként a fegyházzal való fenyegetettség sem tudta ettől sosem eltántorítani, a baráti és bajtársi kötődések sem. Mivel a Mi Hazánk szemlátomást valóban a haza, a nemzet javára igyekszik politizálni, nemzeti radikális pártként élesen elhatárolódik a nemzetellenesnek tekintett balliberális tábor összes pártjától, s amikor csak lehet, keményen támadja őket. De a légjogosultsága bizonyítása és a kormánykerékhez való hozzáférése érdekében a Fideszt és a kormányerőket is ostoroznia kell, mondván, hogy Orbánék csak szavakban annyira nemzetiek, tetteikkel sokkal inkább a globalista nagytőkéseket és a háttérhatalmi erőket szolgálják. Példaként a Covid-19 fedőnevű világuralmi hadműveletben való készséges részvételüket szokták említeni, mostanában pedig kormányunknak, legfőképpen külügyminiszterünknek a WHO-val való feltűnő szívélyességét, engedékenységét – sőt kínos lapítását. Tény, hogy törvényes kormányunk egyetlen kritikus szóval sem illette a WHO arra irányuló szemérmetlen kísérletét, hogy egy ennyire botrányosan kezelt „kovidos világjárvány” után magához ragadja az elkövetkező (kilátásba helyezett) járványok globális levezénylésének jogát. Holott néhány olyan tekintélyes nyugati ország, mint pl. Nagy-Britannia és Hollandia, de még északi szomszédunk, Szlovákia is jelezte, hogy szó sem lehet a szerződés aláírásáról, pedig egyikük sem szokott annyit büszkélkedni a nemzete függetlensége iránti elkötelezettségével, mint történetesen a Fideszes magyar kormány. A Mi Hazánk tehát – amely még nagyszabású tüntetést is szervezett a WHO szerződéstervezetének aláírása ellen – ebben a kérdésben jó okkal és kellő hitelességgel támadta Orbánt és kormányát. Ám az ilyen egyértelmű kritikák és megalapozott támadások sem bizonyulnak elégségesnek ahhoz, hogy a nemzetietlen és hazafiatlan balliberális tábor ne próbálja meg módszeresen rákenni a Mi Hazánkra és Toroczkaira, hogy „fideszbérenc”.

Nos, ennek fényében és tudatában kell értékelnünk Budaházy Györgynek azt a civilpolitikai megnyilvánulását, amelynek nyomán a teljes balliberális és álhazafias médiafelület megszólaltatta érces harsonáit.

Budaházy 2019 májusában annak a véleményének adott hangot – a maga szokásos egyenességével –, hogy a Jobbik színváltása után „a Fidesz megint szeretne egy olyan pártot”, amely a nemzeti radikális közeget „azért mégis csak összefogja”, s amely párttal „szót tud érteni, és ugye erre adódik a Toroczkaiék által megalapított Mi Hazánk”, amelyet „azért lássuk be, hogy a Fidesz segít. Tehát ad neki médiát.” Mint leszögezte, ez a Fidesznek is jó, mert (az átállt) Jobbikot „le kell rombolni”. És a Mi Hazánknak (a megszólalási lehetősége birtokában) „ugye szabad is szidni a Fideszt, mert a jobbikos szavazók máshogy nem fognak ide átpártolni, ha a Fideszt csak dicsérjük”. A jobbikos szavazókat „minél jobban át kell hozni, tehát ez egy kicsit a Fidesz forgatókönyve”.

Talán mondanom sem kell, hogy ezeket a hazafias civilpolitika szempontjából teljesen helyénvaló gondolatokat a teljes pártpolitikai mező a maga helyzete és érdeke szerint értelmezte és torzította. A balliberális térfél pártjai kapva kaptak Budaházy szókimondásán, és bőszen hergelték vele saját szavazóbázisukat. Esetenként némileg más szavakkal, más hangsúlyokkal, de lényegében mindegyikük (Mérce, 444, HVG stb.) azt fújta, amit például a Partizán ekképpen adott elő:

„Budaházy bevallja: a Mi Hazánk Mozgalom a Fidesz érdekeit szolgálja. »A Fidesznek van egy elképzelése, hogy neki mi kéne, és ezt a Mi Hazánk beteljesíti.« Toroczkai Lászlóról tehát a legközelebbi »bajtársa« mondta el a nagy nyilvánosság előtt, hogy csicskája a Fidesznek.”

Még beszédesebb számunkra, ahogyan Gyöngyösi Márton, a Jobbik átállásának (nemzetárulásának) egyik pártbeli motorja tálalta Budaházy tettét, s ahogy erre fészbukos oldala olvasói reagáltak.

„ÁLELLENZÉK ‒ Bár eddig is nyilvánvaló volt, most már konkrétan ki is mondják, hogy a Mi Hazánk a Fidesz kottájából játszik. Aki nekik segít, az a Fidesznek segít bebetonozni a hatalmát.”

E felvezető mondata alá szúrta be Gyöngyösi a Jobbik szócsöve, az Alfahír idevágó cikkének címét és hivatkozását:

Toroczkaiék saját fórumán mondta el Budaházy, hogy a Mi Hazánk a Fidesz forgatókönyve szerint működik, https://alfahir.hu/hirek/budahazy_gyorgy_mi_hazank_fidesz

No, és eztán következtek a hozzászólások. A hitelesség kedvéért egy nagyobb adagot másoltam ide, úgy, ahogy találtam őket: ebben a sorrendben és ezzel a helyesírással.

Ezt nekem nem is kell mondani már megalakúláskor tudtam!!
Kamupártos gecik a fidesznyikesek
MOCSKOS BANDA !
Ezt mindenki tudja, hogy Toroczkai Fideszes bérenc.
Nyomorékok !
KEDVES HONFI TÁRSAIM KELLET A FIDESZRE SZAVAZNI HOGY LÉTRE HOZZON EGY ELLENETEK IRÁNYULÓ VONULGATÓ CSÜRHÉT
Budahazi??!.... hát nagy változás a 20 évvel ezelőtti emberhez!!!
Kisberg Szabolcs véletlenül nem vett részt ezen az összejövetelen?
Hazaarulok es toroczkai meg a tobbi hogy tud a csaladja szemebe nezni
Fidesz a hatalomért bámire képes! Még jól meg nem verik valamelyiket!
EZT EDDIG IS TUDTUK. ÁRULÓK GYÜLEKEZETE EZ A TÁRSASÁG!
Mindegyik úgy játszik ahogy Orbán fütyül!
HAZAÁRULÓK !
KÖTÉLRE VELÜK !
Csak a vak nem látja, h a Fidesz udvartartott ellenzéke. Elcigányozgatunk, lóbálgatjuk az Árpádsávos zászlót, de azért arra gondosan odafigyelünk, h a hatalom tyúkszemére ne nagyon lépjünk rá. Egyáltalán már azt nem értem, h miért kell a hazaszeretetből szubkultúrát csinálni.
Mondja ezt egy olyan párt képviselője aki a saját, tagságát és szimpatizánsait elárula. Ez így nem igazán hiteles.
Hazaarulok !!
Erről eddig sem voltak kétségeim.
Igen ez látható volt!! Szánalmasak!!

És így tovább…

Mindebből úgy tűnhet, hogy őszinte megnyilvánulásával Budaházy György termetes bakot lőtt. Vagyis nemcsak hivatásos politikusnak, hanem a civilpolitika elkötelezettjének sem ildomos a tömegember orrára kötnie az igazságot. Mindkettőjük számára kifizetődőbbnek ígérkezik, ha a tömegdemokráciák népére – a tömegemberre, különösen a közösségi felületek lelkes látogatójára – úgy tekintenek, mint akire nem éppen az árnyalt, körültekintő, mérlegelő, felelős gondolkodás jellemző, hanem sokkal inkább a felületes tájékozódásra, a dolgok leegyszerűsítésére (együgyűségre) és az indulatosságra, gyűlölködésre való hajlamosság.

Ezért aztán aki a politika (közélet) színterén az igazat kimondja, az ezzel – a fenti egyöntetű reagálásokból megítélhetően – csak öngólt lő vele. Dörzsölt hivatásos politikusok a maguk pártos értelmezésében fogják tálalni a civilpolitika pártatlan igazát, számolva a tömegember együgyűségével, befolyásolhatóságával, indulatosságával.

Ez a felismerés első megközelítésben még magának a civilpolitikának a létjogosultságát is kétségessé teszi. Ha a civilpolitika éppen annyira foglya a nyers, kiábrándító valóságának, mint a hivatásos politika, s a tömegember együgyűsége miatt ugyanúgy rákényszerül az álságos mesterkedésekre, az igazság elkendőzésére vagy elhallgatására, akkor egyáltalán mi értelme lehet felelős civileknek felelősségteljes közéleti szerepvállalásba, tudatos és hiteles politizálásba fogni.

Csattanós válasz: a hiteles civilpolitika ereje

Nos, logikus kétségünkre a csattanós választ maga az élet adta meg. Amelyből végre bátran levonhatjuk a magunk kedvező következtetéseit és tanulságait ‒ nyilván nem függetlenül a saját igazodási pontunktól.

Akár volt fideszes forgatókönyv, akár nem, a tömegdemokrácia népe a 2018-as és a 2022-es országos választásokon is úgy szavazott, ahogy ez a „radikális szubkultúra” számára is kívánatos volt. Akár volt erre fideszes forgatókönyv, akár nem, de egy nagyon sikeres politikai munkamegosztás alakult ki a haza és nemzet sorsa iránt elkötelezett civilek és a törvényes kormányhatalom között. Budaházyék szempontjából nézve: fogvatartottak és fogvatartók között.

Sose tévesszen meg bennünket a különféle közösségi felületek indulatos hozzászólásainak túlsúlya és egyöntetűsége. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az igazság szétterjedése olyasféle, mint a szentlélek kiáradása: akit elér, az csendben befogadja, s nem érzi szükségét, hogy az együgyű hangoskodókat, gyűlölködőket győzködni kezdje. A maga részéről majd a szavazófülkében jön el a befogadott igazság kimondásának pillanata.

Gaudi-Nagy Tamásék és maga Budaházy György éppen azáltal járulhattak hozzá az igazság ilyetén szétáradásához, hogy nemcsak a pártszempontokon voltak képesek felülemelkedni, hanem még a személyes sérelmeiken is. Nem akadt senki rajtuk kívül, aki ugyanazt megtette vagy megtehette volna.

Ehhez ugyanis két dolog kellett egyszerre: legyen egy önmagukon kívüli igazodási pontjuk (a haza, a nemzet), és hogy ne legyenek beszorítva pártos érdekekbe. Ettől válhattak mindenki másnál hitelesebbé, s hirdethették mindenki másnál hitelesebben a pártatlan – azaz pártok feletti – igazságot.

Nemcsak az igaz, hogy nem lehet hiteles az a civilpolitika, amely enged a pártos érdekeknek és befolyásnak, hanem az is igaz, hogy bármely pártpolitika hitelessége eleve kétséges a saját szavazóbázison kívüli körök (tömegemberek) számára. Sem a kormányhatalom, sem a Fidesz nem volt abban a helyzetben, hogy a „nemzeti radikális szubkultúra” szavazóit a siker esélyével győzködhették volna. Annál inkább megtehették ezt Budaházyék és az őket támogató keménymag. S mivel csakugyan megtették, valóban jó szolgálatot tettek ezzel nemcsak hazájuknak, hanem a kormánynak és a kormánypártoknak is. S mert jó szolgálatot tettek nekik is, ezért nemcsak a Mi Hazánk, hanem Budaházy és a kemény mag is egyre több megszólalási és megnyilvánulási lehetőséget kapott a kormánypárti tömegtájékoztatásban. Most már nem csak a Kuruc.info, a Vadhajtások vagy a Szilaj Csikó oldalán jelenhettek meg, hanem pl. a Mandiner, és olykor a Magyar Nemzet is figyelmére méltatta őket. Mindenféle tényleges alkudozás vagy akár szóbeli megegyezés nélkül is.

Olybá tűnt, hogy a politikai munkamegosztás teljesen önkéntes alapon is olajozottan működött.

Jelek szerint a Jobbik radikális szavazóinak felelősebb és értelmesebb részét csakugyan sikerült elszipkáznia a Mi Hazánknak, lett tehát új, valóban nemzeti kötődésű gazdapártja a jobb sorsra érdemes radikális hazafiaknak. A nemzeti radikálisok iránti erős vonzalommal aligha vádolható telex.hu 2023 novemberében ezzel a címmel jelentette meg az egyik legközismertebb közvélemény-kutatási cég friss eredményét: Medián: Magas a diplomások, a fiatalok és a férfiak aránya a Mi Hazánk szavazótáborában…

És a Fidesz is megszerezte a maga kétharmadát 2018-ban csakúgy, mint 2022-ben.

Az okos politikai munkamegosztás a hivatásos politika számára tehát egyértelműen meghozta a maga gyümölcsét. Csakhogy a hazájukért és nemzetükért oly áldozat- és szolgálatkész civilek számára egyelőre csupán részeredményekkel járt. Habár az orbáni hatalom tett pár fontos gesztust feléjük (ezekre a következő tanulságnál fogunk kitérni), Budaházyék meghurcoltatása azonban csak nem akart véget érni. Pedig már önkormányzatok is megszólaltak Budaházyék közkegyelemben részesítése érdekében.

Önkormányzatok Budaházyék mellett

„Kerepes városa is kiáll Budaházyék közkegyelme mellett ‒ a példa követendő!” – ezzel a címmel adott ki közleményt Gaudi-Nagy Tamás 2016 decemberében, további önkormányzatokat is csatlakozásra szólítva.

Kerepes Város Önkormányzat Képviselő-testülete határozatban kezdeményezte, hogy „az Országgyűlés adjon törvényi úton közkegyelmet a 2006. október 26-tól 2010. április 25-ig terjedő időszakban a hatalom erőszakos gyakorlása, vagy megtartása elleni politikai ellenállás körében elkövetett cselekmények miatt indítható, indított és már lezárt büntetőeljárások érintettjeinek”. Ebbe a körbe tartozott „a koncepciós Hunnia perben 13 évre ítélt Budaházy György és 16 társa, akiket törvénytelen verdikttel összesen 125 év fegyházra ítéltek idén augusztus 30-án első fokon terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt”. Nyolcan közülük ismét előzetes letartóztatásban várták „a teljesen bizonytalan kimenetelű és időzítésű jogerős ítéletet”.

A határozat azzal a felhívással fordult Magyarország minden önkormányzatának képviselő testületéhez és közgyűléséhez, hogy a most elfogadott döntéshez hasonlóan ők is határozatban kérjék fel dr. Áder Jánost, Magyarország államfőjét és dr. Kövér Lászlót, Magyarország Országgyűlésének elnökét, hogy kezdeményezzék egy ilyen amnesztiatörvény mielőbbi elfogadását.

„Bátor, tisztességes és példaértékű döntés ez” – hangoztatta Gaudi, hozzátéve, hogy „a helyi közösségi autonómián alapul, s történeti alkotmányosságunk legszebb hagyományainak útján jár”. S hogy még vonzóbbá tegye Magyarország mintegy háromezernyi önkormányzata számára a csatlakozást, rámutatott, hogy a Budaházy és társai elleni eljárás „justizmord”, „égbekiáltó abszurditás”, és immáron nemcsak a nemzeti jogvédőknek, mozgalmároknak és számtalan nemzeti érzelmű, kormánypárti honfitársunknak, hanem egy 10 ezer fős városnak sem fogadható el. „Bízom benne, hogy a döntés iránymutató jellegű lesz sok más önkormányzat számára is, s végre bölcs belátásra és amnesztia melletti mielőbbi döntésre ösztönzi az Országgyűlést.”

Az önkormányzatok annál fogva tűntek alkalmas alanynak a Budaházyék melletti kiállásra, mert hiszen köztes helyet foglalnak el – köztes hatalmat képviselnek – az állampolgárok és a felsőbb hatalmi gépezetek között. Sok önkormányzat megnyerése sokat nyomhatott volna a latban, de már egyetlen egy is jó hivatkozási alapnak tűnt a nemzeti jogvédők számára.

Gaudi-Nagy Tamás ugyanis nemcsak az önkormányzatokat igyekezett mozgósítani, hanem ‒ a Nemzeti Jogvédő Szolgálat nevében ‒ levélben fordult „hazánk vezetőihez”. Megküldte részükre a Jelentés a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2006. őszi rendőrterrorral és megtorlásokkal összefüggő jogvédő küzdelmeiről a 10. évfordulón” c. kiadványt, és kérte, hogy karolják fel Budaházyék közkegyelmének ügyét. Legjobb tudásuk és lehetőségeik szerint tegyenek meg mindent „annak érdekében, hogy 2006 őszének igazságtétele és a 2006‒2010 közötti politikai ellenállók közkegyelme mielőbb megtörténjen”. Ezt kérte többek között Orbán Viktor miniszterelnöktől, Áder János köztársasági elnöktől, Kövér László országgyűlési elnöktől, a FIDESZ, KDNP, Jobbik és LMP országgyűlési frakcióvezetőjétől is, a legfőbb ügyésztől és a belügyminisztertől.

A miniszterelnöktől mindezeken túl személyes találkozót is kért, hogy ismertethesse a 2006 őszi igazságtétel és közkegyelem melletti legfőbb érveket. Egyúttal azt is hangoztatta a neki írt levélben, hogy

„a gyurcsányi hazugságbeszédet követően 2006 őszén kibontakozott nemzeti ellenállás nélkül a FIDESZ-KDNP pártszövetség sem szerezhetett volna kétharmados többsége”, ezért „teljesen világos, hogy a 2002 és 2010 közötti 8 évben politikai ellenállást tanúsítók hátrányos következmények alóli mentesítése jogos elvárása azoknak, akik a magyar szabadságért kiálltak és ezért meghurcolták őket, de egyúttal megkerülhetetlen erkölcsi és politikai kötelessége a kormányerőknek”.

Közleményében pedig Gaudi annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy a határozati javaslat elfogadásával Kerepes képviselő testülete „egy 10 ezer fős kisváros a megrendült társadalmi igazságérzet helyreállítása és a társadalmi megbékélés iránti igényét fejezi ki”, ám számos önkormányzat által történő támogatása „többszázezer, több millió ember kívánalmát is jelentheti”, így a megszólított Országgyűlés „a felvetett kérdést súlyának megfelelően kell, hogy kezelje”.

E meglehetősen széles körű és szívós mozgósítás ellenére a Kuruc.info 2017. januárjában csupán annyi fejleményről számolhatott be, hogy Gaudi levele dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter asztalán van, s hogy „két, fideszes többségű önkormányzat csatlakozott Kerepes Város Önkormányzatához”. Habár biztosak lehetünk abban, hogy e néhány önkormányzat bátor kiállása is hozzájárult a kegyelmi kérvény évekkel későbbi kedvező elbírálásához, akkoriban kénytelen-kelletlen be kellett látnunk, hogy a hatalmi gépezetekre nézvést is igaz Newton tehetetlenségi törvénye: a testek saját maguk nem tudják megváltoztatni mozgásállapotukat, ehhez mindig külső erőre, egy másik testtel történő kölcsönhatásra van szükségük. Ahhoz, hogy a kormányhatalom a végső lépésre is elszánja magát, kevésnek bizonyult annak a kétségtelen felismerése, hogy Budaházyék valójában sem a közre, sem a Fidesz-hatalomra nézvést nem jelentenek semmiféle veszélyt. Sőt az is kiderült, hogy a törvényes hatalom még őket rabosítva, meghurcolva is számíthat rájuk. A Fidesz-hatalom (orbáni hatalom) azonban azzal is nyilván tisztában volt, hogy ez a felemásan gyümölcsöző politikai helyzet (munkamegosztás) örökké nem tartható fenn, a végtelenségig nem lehet visszaélni a felelős nemzeti radikálisok, az igazság- és szabadságharcosok áldozatkészségével és jóindulatával. Ha más nem is, Budaházy és a BBI tagjainak éhségsztrájkja bizonyosan meggyőzte róla. A Fidesz (az orbáni hatalom) tehát már nyitott volt a végső lépés megtételére, de ahhoz, hogy el is szánja magát rá, még erőteljes külső segítségre szorult. Mondhatni: erőteljes külső nyomásra. Olyan nyomásra, amely elegendő hivatkozási alapot teremthetett számára ahhoz, hogy a politikai ellenzéke, a vele szemben kritikus közvélemény, valamint a háttérhatalmi erők előtt egyaránt széttárhassa a karját: „Nem volt más választásom”.