A BUDAHÁZY-ÜGY ÖRÖK TANULSÁGAI – A sikeres civilpolitika alapjai (Varga Domokos György sorozata) 8.

7. tanulság

SEGÍTS MAGADON, A HATALOM IS MEGSEGÍT (I. rész)

A 2024-es EP és önkormányzati választások kampányának vége felé a legvérmesebb „balliberálisok”, a lelkük legmélyéig, zsigerileg egyszerre EU-elkötelezettek és Orbán-gyűlölők még mindig politikai hasznot reméltek attól, ha nagy nyilvánosság előtt előhozakodnak Novák Katalin kegyelmi döntésével. Így tett történetesen a momentumos Donáth Anna és a DK-s Dobrev Klára is a köztévének abban a nagy nézettségű kampányműsorában, amelyben az összes párt EP-listavezetője mondhatta el a magáét, viszonylag szűk időkeretek között. Ám egyikük sem azt a három kegyelmi döntést emlegette fel, amelyeknek köszönhetően végül a Hunnia-ügy minden vádlottja szabadlábra került, ugyanis ettől már politikai hozamot nem remélhettek. Addigra már túl sok neves civil állt ki Budaházyék mellett, s ennyi hónap elteltével az is világossá vált, hogy magának Budaházy Györgynek a szélesebb nyilvánosság előtti szereplése semmi olyan „szélsőséges”, „radikális” elemet nem mutat, amelyre hivatkozva pálcát lehetett volna törni az államelnök vagy a miniszterelnök feje fölött. Nem szólva arról, hogy a 2006 őszi gyurcsányi terror véres valósága – nem kis részben a nemzeti jogvédők és a BBI tagjai jóvoltából – úgy beleégett már a magyar választók józanabb részének fejébe, hogy nem volt tanácsos Budaházyék kegyelmi ügyét felmelegíteni. Ellenben azt a kegyelmi döntést, amelynek következtében egy pedofil-ügyben „bűnsegédlet” vádjával elítélt személy, K. Endre szabadulhatott ki börtönéből, váltig hasznosnak tűnt szóvá tenni. Már csak azért is, mert az LMBTQP-szellemiség szintén nagyon ráégni látszik az egész balliberális oldalra, s minél sűrűbben sütik rá ellenfeleikre a maguk szégyenbélyegét, reményeik szerint annál kevésbé tűnik fel saját magukon.

Mindebből most az a felismerés a legfontosabb számunkra, hogy a törvényes hatalom mozgástere általában sokkal szűkebb, mint amennyire általában kívülről látszik. Még egy olyan tisztességes és emberséges kegyelmi döntés is, amilyenben K. Endre részesült, egy felfokozott, érzékeny politikai környezetben jó alkalmat teremthet a különféle szereplők számára a politikai pecsenyesütögetésre. Ezért aztán a törvényes hatalom és a hatalmi gépezetek eleve óvakodnak attól, hogy emberiességi vagy igazságossági szempontokat részesítsenek előnyben a gyakorlatias hatalmi szempontokkal szemben.

Így aztán a sikerre vágyó és számító civilpolitika arra kényszerül, hogy saját maga teremtsen olyan politikai helyzeteket és alkalmakat, amelyekkel jobb belátásra – azaz óvatoskodása feladására – bírhatja rá a törvényes hatalmat.

A hatalmi gépezetek befolyásolásának világszerte jól bevált módszere a megvesztegetés, a különféle tisztségviselők lefizetése, korrumpálása, esetleg megzsarolása. Igazságharcosként minekünk természetesen eszünk ágában sem volt effélékre vetemednünk. Mi ezért csak arra számíthattunk, hogy mivel a különféle hatalmi gépezetek tisztségviselői csak félig-meddig „érzéketlen gépelemek”, másfelől azonban érző hús-vér emberek, ezért erről az oldalukról esetenként tisztességes szándékokkal és módszerekkel is megkörnyékezhetők, kedvező irányba terelhetők. Általában elmaradhatatlanul kívánatos a következők végrehajtása:

A főáramétól eltérő álláspontunk megismertetése.
Álláspontunk sulykolása, elfogadtatása: annak beláttatása, hogy jó ügyet szolgálunk, s aki mellénk áll, az szintén átélheti annak örömét, lelkesültségét, hogy jó ügyet szolgál.
Bátorítás, ösztökélés: érvelés a kedvező döntés meghozatalának politika hasznossága mellett; a várható előnyök ecsetelése.
Kedvező döntési helyzet megteremtésének elősegítése: ütős érvek, kulcsszavak és kulcsmondatok, valamint hivatkozási alapok szolgáltatása.
A már meghozott kedvező döntés helyénvalóságának visszaigazolása, köszönet és hála kinyilvánítása.

Mire eljutottunk a Budaházy Bizottság az Igazságtételért társaságunk megalapításáig, a legtöbb kívánatos lépésen már többé-kevésbé túljutottunk.

Csak összehasonlításképpen: amikor a kovidos őrület szállta meg a világot, az ellene indított hazai igazságharcnál minden egyes lépés megtételéért keményen és szívósan meg kellett küzdeni. Az álláspontunk ismertetésére csak nagyon szűk terek álltak rendelkezésre: kizárólag olyan, viszonylag kis látogatottságú, mellékági felületek – mint pl. a Szilaj Csikó –, amelyek látogatását egy kormányzati tisztségviselőnek ildomosabb volt elhallgatni, semmint elismerőleg hivatkozni rá. Persze, azért így is terjedni kezdett ellenszegülő igazszólásunk, de ugyanennyire a velünk szembeni düh is. Kaptam én akkoriban bőven „baráti” leveleket és telefonokat, amelyek arra figyelmeztettek, hogy az idevágó kétkedő cikkeimmel csak a világjárvány elleni egységes védekezést gyengítem, ezzel pedig végső soron a járvány áldozatainak számát szaporítom. A hatalom berkeit végképp lehetetlennek tűnt igazunkról meggyőzni, ott minden eltérő álláspontot egyenesen bűnténynek, rémhírterjesztésnek tekintettek, olyannyira, hogy a „rendfenntartók” mozgósításától sem riadtak vissza.

Nos, ehhez képest a Hunnia-ügyben istenes dolgunk volt. Nem állt fenn szöges ellentét a nemzeti radikálisok, valamint a nemzeti mérsékeltek – vagyis az Orbán Viktor vezetette kormányhatalom – között. Miniszterelnökünk is tisztában volt azzal, hogy a Fidesz–KDNP pártszövetség 2010. évi hatalmas választási győzelme nagymértékben volt köszönhető annak, hogy Gyurcsány 2006 őszén a saját népére támadt – ahelyett, hogy őszödi beszéde miatt azonnal lemondott volna. Ráadásul nemcsak a rendőrség, hanem a teljes igazságszolgáltatási gépezet – Révész Máriusz szavaival élve – csődöt mondott, s mindez még balliberális körökben is sokaknál kiverte a biztosítékot.

A semmiképpen nem Fidesz- vagy Orbán-pártiságáról ismeretes Index újságírója, Bodoky Tamás előbb egy egész sorozatot, aztán – még 2008-ban – egy egész könyvet szentelt a 2006-os rendőri „túlkapásoknak”, azaz a tömeges és kirívó kegyetlenkedéseknek. Gyurcsányék ezzel szemben egy saját köreikkel elvégeztetett vizsgálattal igyekeztek mielőbb meghamisítani a történelmet, s lerázni magukról és hatalmi gépezetükről a felelősséget. A szocialista miniszterelnök felkérésére Gönczöl Katalin kriminológus professzor, volt ombudsman vezette azt szakértői bizottságot, amely a 2006 szeptemberi-októberi erőszakos megmozdulások okait, hátterének és következményeinek vizsgálata nyomán, 260 oldalas jelentésében „az események felelőseit a magyar politikai osztály széles körében és a rendőri vezetők között vélte megtalálni”. A Gönczöl-féle jelentés olyannyira szétkente a felelősséget és elkendőzte a történelmi igazságot, hogy amikor Orbán Viktor ‒ 2010-ben ‒ újra kormányhatalomra került, támogatta újabb vizsgálatok elvégzését és újabb jelentések elkészítését.

Óvatos hatalom, nyomuló nemzeti jogvédő: sikeres átértelmezés

2010 májusában, a második Orbán-kormány megalakulása után Balsai István miniszterelnöki megbízott feladata lett a zavargások kivizsgálása. Ugyanekkor az Országgyűlés emberi jogi bizottsága „A 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottság”-ot hozott létre. Elnöke Gulyás Gergely (Fidesz), alelnökei Ékes Ilona (Fidesz) és Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik). Az MSZP nem vett részt a munkában. A bizottság az eseményekben érintett állami és rendőri vezetőket, valamint szakértőket hallgatott meg.

Saját honlapján Gaudi-Nagy Tamás ezzel a címmel számolt be az albizottság egyik üléséről: Összeveszett a Fidesz és a Jobbik a volt BRFK-vezér meghallgatásán. A cikk szerint:

„Gaudi hosszan sorolta azokat a 2007 és 2009 közötti rendőri intézkedéseket, melyek álláspontja szerint sértették a demonstrálni kívánó nemzeti radikálisok jogait.”

„Gulyás Gergely a meghallgatáson arról beszélt, hogy elítéli a rendőri jogsértéseket, de azt is elfogadhatatlannak tartja, ha rendőrökre támadnak vagy provokálják őket.”

„Révész Máriusz megjegyezte, hogy a rendőrök egyetlen demokráciában sem tűrik el, ha dobálják őket, és mindenkor a hatályos törvények szerint kell eljárniuk.”

Mintha csakugyan éles és harcias véleménykülönbség lett volna a radikális és a mérsékelt álláspont között. Ám jobban fedi a valóságot, ahogy Gulyás Gergely ‒ a vita lezárásaként ‒ „kedélyes elvi egyet nem értésnek” minősítette a fideszes és a jobbikos képviselők közt kialakult szóváltást. Több mint egy évtizeddel később, amikor már Gulyás és Révész megítélése (igazságérzete) szerint is halaszthatatlanná vált Budaházy és társai kiszabadítása, fideszes politikusként mindketten nagyon tisztességesen álltak ki mellettük, s nem kis részük volt abban, hogy Novák Katalin végül csak rászánta magát a kedvező kegyelmi döntésre.

De egyelőre – s még sokáig – Orbán Viktornak egy másik hatalmi megfontolása jutott érvényre: óvakodott attól, hogy nyílt összeütközésbe keveredjék a rendőri – rendfenntartói – gépezettel. Miként a Helsinki Bizottság egyik jogásza fogalmazta meg igen találóan:

„Ellenzékben mindig érzékenyebbek a pártok az emberi jogi szempontokra, aztán kormányra kerülve megjön a pragmatizmus.”

De ez a reálpolitikusi gyakorlatiasság valóban csak óvatosságra késztetett, arra azonban már nem, hogy fel is adják eredeti elképzelésüket, a történelmi igazság kimondását. Miközben a jobbikos és fideszes képviselők a parlamenti albizottságban „kedélyesen” elvitatkoztak egymással, Balsai István miniszterelnöki megbízott elvégezte tényfeltáró feladatát és elkészítette a maga jelentését. Nos, bele is került ebbe egy roppant fontos új fejlemény: a 2006 őszi tüntetők és ünneplők elleni rendőri fellépés terrorcselekményként való értelmezésének lehetősége.

A kormányhatalom azonban most is óvatosnak bizonyult, nem sietett a jelentés tartalmát rögtön, teljes egészében a nyilvánosság elé tárni. Inkább egy körmönfontabb módszerét választotta a tömeg tájékoztatásának, felvilágosításának, az új történelmi szemlélet köztudatba ültetésének: a 2011 áprilisában elkészült jelentés tartalmát július közepén „valakik” kiszivárogtatták a baráti sajtónak. A Magyar Nemzet ezzel a hangzatos és lényegre törő címmel tudósított a jelentésről: Terrorcselekményről ír a Balsai-jelentés. Miként magából a cikkből kiderül, a jelentés nem állította, csupán felvetette a rendőrterror eshetőségét; de ez már – mint hamarosan látni fogjuk – előrevetítette miniszterelnökünk következő logikus lépését…

„A 2006. őszi állami erőszak kapcsán terrorcselekmény elkövetésének vizsgálatát szorgalmazza a Balsai István (Fidesz) volt miniszterelnöki megbízott által elkészített, de jelenleg még nem nyilvános jelentés – tudta meg a Magyar Nemzet. A napokban alkotmánybíróvá megválasztott Balsai István jelentése áprilisban készült el és került Orbán Viktor miniszterelnök asztalára, de egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa.

Úgy tudjuk, a dokumentumban szó szerint az áll: »Mindez nem egyedi és egyéni túlkapás, hanem több órán át tartó, folyamatosan alkalmazott eljárás volt a végrehajtó állomány részéről, ami parancsnokaik erre irányuló szándékát, beleegyezését valószínűsíti. Vizsgálódásom során az események és tények láncolatából adódóan vizsgálandónak tartom a terrorcselekmény elkövetésének lehetőségét is.«

A Balsai-jelentés a terrorcselekménnyel együtt összesen tizenöt olyan bűntettet sorol fel, amelyet a rendőrség és más állami szervek követhettek el 2006 őszén.”

Gaudi: kapva kapott az átértelmezésen

A cikk folytatásából az is kiderül, hogy a Budaházyék kiszabadításán dolgozó kemény mag oszlopos tagja, Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője kiváló (civilpolitikai) érzékkel csatlakozott rá a kínálkozó lehetőségre. Levélben fordult a kormányfőhöz, arra kérve, hogy „hozzák nyilvánosságra a jelentést”, és „tegyék meg az abban fölvetett bűncselekmények gyanújával a feljelentéseket, ugyanis azok ősszel elévülnek”. Mint jobbikos országgyűlési képviselő, Gaudi-Nagy Tamás egyszersmind azt is kérte Orbán Viktortól, hogy „a semmisségi törvény helyett támogassa a közkegyelmi törvényjavaslatot, amelynek nem csupán a 2006. őszi, hanem a 2002 és 2010 közötti időszak valamennyi, politikai okból eljárás alá vont vagy elítélt áldozatát érintenie kellene” – írta a kormány szócsövének számító Magyar Nemzet.

Ezzel pedig jeles nemzeti jogvédőnk hatalom-szerte ügyesen elhintette a magvát annak a nemcsak kívánatos, de helyénvaló megközelítésnek, amely szerint 2006-ot nem lehet önmagában tekinteni. Figyelembe kell venni a megelőző és az elkövetkező gyurcsányi évek önkényeskedéseit is. Ebből adódóan a Hunnia-ügy is végre kiszabadulhatott abból a szűkre szabott értelmezésből, amely szerint itt egy békés, demokratikus államrend elleni erőszakos támadás történt, méghozzá bűnszövetségben elkövetett terrorizmus. Ehelyett el lehetett kezdeni mind szélesebb körben hirdetni és sulykolni azt a tényszerű történelmi igazságot, mely szerint

az önkényeskedések nem 2006-ban kezdődtek;
a 2006 őszi tüntetések és tiltakozások egy mind nyíltabban és gátlástalanabbul önkényeskedő hatalom elleni fellépésnek, a magyar nép jogos önvédelmének és ellenállásának tekintendő;
a hatalom erre a nép tudatos megfélemlítésével, kíméletlen rendőrterrorral, sőt állami terrorral válaszolt;
ebből következően azok, akik ennek nyomán szervezkedni kezdtek a terrorista állam ellen, azok – akárkik voltak is, akár ha a Hunnia-ügy vádlottjai – nem a demokratikus rendet veszélyeztető terroristák, hanem derék hazafiak, elismerésre méltó szabadságharcosok.

A Budaházy-ügy igazságharcosainak úgy jött ez az új értelmezés, mint egy falat kenyér, hiszen kiváló hivatkozási alapnak ígérkezett – mint ahogy csakugyan az is lett – szabadságküzdelmük folytatásához.

Radikálisok és mérsékeltek: kölcsönös politikai segítségnyújtás

De a Balsai-jelentéssel, ennek kiszivárogtatásával és a Magyar Nemzet lényegre törő tálalásával nemcsak a Budaházyék kiszabadításán fáradozók kaptak jelentékeny segítséget a kormányhatalomtól, hanem ez fordítva is bekövetkezett: Gaudi – s általa a nemzeti radikálisok – nyomulása jó alkalmat kínált a kormányfőnek arra, hogy mintegy kényszerítve érezve magát, s a Balsai-jelentés súlyos felvetéseinek parlamenti kivizsgálását kezdeményezze. Tegyük rögtön hozzá: nem feltétlenül azért, hogy a vizsgálat várható eredményével mindenképp szembesítse és elszámoltassa 2006 rendőrterrorjának felelőseit. Számára már az is kellő politikai hozammal kecsegtetett, ha meghiúsítja Gyurcsányék történelemhamisító kísérletét, és a tömegemberek többségének szemében a valósághoz közelíti a róluk alkotott képet: bizony attól sem riadtak vissza, hogy fizikailag bántalmazzák, terrorizálják a saját népüket.

2011 szeptemberében ellenzéki lapok is megjelentették a Fidesznek azt a közleményét, amely szerint „a miniszterelnök továbbította Kövér Lászlónak Balsai István miniszterelnöki megbízott jelentését a 2006-os brutális rendőrtámadásról. A miniszterelnök azt kérte a házelnöktől, hogy „a jelentést tegye megismerhetővé az országgyűlési képviselők számára, és adjon lehetőséget arra, hogy a parlament és annak bizottságai megtárgyalják a dokumentum megállapításait”.

A közlemény szerint:

„Minderre azért van szükség, mert nyilvánvalóan nem maradhat következmények nélkül az, hogy politikai indítékkal brutális rendőrtámadást vezényeltek 2006. október 23-án a békésen megemlékező és alkotmányos jogaikat gyakorló emberekkel szemben.”

Nos, a még oly nagy elhatározások ellenére is egészen 2017-ig kellett várni, amíg egyáltalán jogerős ítélet született „a brutális rendőrtámadás” vezénylői ellen, a büntetés mértéke pedig még jelképesnek is alig volt tekinthető. Miként az amúgy keményen ellenzéki 444 fogalmazta meg tudósítása címében, „400 ezres büntetéssel megúszta Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány a 2006-os túlkapásokat”. A PestiSrácok címe pedig így foglalta össze a lényeget: „2006 ősz: Gergényi pénzbüntetést, Mittó megrovást kapott, a többiek semmit”.

A „többiek” közé tartozott pl. Bene László volt országos főkapitány és Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) egykori parancsnoka.

Ismét bebizonyosodott, hogy még egy sorozatos kétharmados Fidesz‒KDNP győzelem és egy erős támogatottságú kormányhatalom is kevés ahhoz, hogy 2006 dolgában önerejéből teljes igazságot tehessen, beleértve egyfelől a főbűnös Gyurcsány Ferenc bárminemű elmarasztalását, másfelől a szabadságharcos hazafiak kiszabadítását. A „kemény mag” számára világossá vált, hogy a törvényes hatalom – akármennyire hihetetlen is – segítségre szorul. Ahhoz, hogy a Budaházy-ügyben lépni tudjon, megerősítésre, külső támogatásra, hivatkozási alapra van szüksége. Másképp fogalmazva: akkor tud segíteni, ha a civilek, sőt a vádlottak is megteszik a magukét, a tőlük telhetőt. Magyarán: „Segíts magadon, a hatalom is megsegít!”

Kegyelemkampány ‒ Edda imája

Ignácz bíró 2022. március 16-án meghozott kíméletlen ítélete nyomán Pilhál Tamás, a Magyar Nemzet újságírója egy páratlanul igazmondó írással állt elő. Jól jellemzi a törvényes hatalom korlátait, hogy még a saját lapjában sem jelenhetett meg, csupán a személyes fészbukos oldalán oszthatta meg. Nem amiatt történt így, mert közvetlen és közvetett kenyéradó gazdái a lelkük mélyén ne értettek volna egyet minden szavával, hanem azért, mert a politika és a média főárama egyelőre kockázatosnak ítélte az afféle szókimondást és határozott kiállást, amelyről már maga a cím is tanúskodott: Kegyelmet Budaházynak!

„Ez így nincs jól ‒ írta Pilhál. ‒ Nagyon nincs jól. Budaházy György tizenhét év fegyházat kapott bűnszervezetben elkövetett „terrorcselekményekért”. Rá és társaira összesen 117 év szabadságvesztést szabott ki egy bizonyos Ignácz György, a Fővárosi Törvényszék bírája szerdán. Mit is követett el Budaházy György? Nézzük csak! Netán gumilövedékes vadászpuskával szemeket lőtt vagy lövetett ki 2006. október 23-án? Ő vakította meg (…) Lovasrohamot vezényelt ártatlan civilek ellen?”

Március 20-ára – az ítéletet követő 4. napra – Budaházy Edda már tiltakozó vonulást, „asszonymenetet” szervezett, és Hegedűs Lorántnak, a Hazatérés Temploma vezető lelkészének segítségével meg közös imát és istentiszteletet. A Szilaj Csikó személyes hangú, „bennfentes” tudósítása így összegezte a történteket, közrebocsátva utána annak az imának a teljes szövegét, amelyet – mint kiderült – Budaházy Edda aznap reggel alkotott, „székelykáposzta készítése közben”.

„Ma délelőtt 10 órától Budapesten, a Hazatérés Templomában gyülekeztünk a most csütörtökön vérbírói hevületű ítélet sújtotta hazafiak és honleányok iránti szolidaritási istentiszteletre. Hegedűs Loránt egyszerre lélekemelő és elgondolkodtató prédikációja, utána Budaházy Edda izzó szónoklata és szép imája, végül Gaudi-Nagy Tamás tartalmas felszólalása megerősített bennünket abban, hogy most nekünk kell folytatnunk a szabadságharcot a bebörtönzöttek helyett, amíg ki nem kerülnek a rácsok mögül. »Amíg ők nem szabadok, mi sem lehetünk szabadok« – hangzott el a szószékről a lelkész szájából. Az istentiszteletről s a felszólalásokról filmfelvétel készült, ezt a Szilaj Csikó is megosztani készül olvasóival. Itt most csak Budaházy Edda nagy hatású imájának szövegét tesszük közzé, amelyről előadója az Asszonymenet végén elmondta: ő a szerzője, kora reggel a székelykáposzta készítése közben alkotta, »Mert egy nő, ha szónokol is, meg kell etesse a családját vasárnap délben!« Ilyen szabadságharcosaink vannak... (VDGy)”

Mint már említettem, a civilek nagy előnye a hatalmi gépezetekkel szemben, hogy ők a lelküket is beletehetik az igazság érvényre juttatásáért folytatott küzdelembe ‒ akár a kiválóságok, akár a tömegemberek megnyeréséhez. Jó példa erre Budaházy Emma imája: szeretett bátyja végtelenül igazságtalannak érzett meghurcolása, egyre kilátástalanabbnak tűnő helyzete és rabsága ihlette fohásza költői képekbe, szavakba öntésére. Mivel még a civil mozgalmak terén is ritka az ilyen szép és mély megnyilvánulás, hadd őrizze meg e könyv az utókornak:

IMA BUDAHÁZYÉKÉRT

Magyarok Istene, aki a szívünkben vagy.

Aki ott voltál minden csatában.

Születésben, harcban és halálban.

Atilla kardjában és Árpád seregében,

minden győzelemben és minden vereségben.

Királyi trónnál és néma sírok között,

Koppány hitében és Hunyadi mögött.

Mohácson, Budán és Egerben,

hegyeink csúcsán és éjsötét veremben.

Aki a bujdosók kezét fogtad,

aki az árvákat betakartad.

Aki Zrínyinek erőt adtál,

Aki Rákóczi mellett álltál.

Aki a sötét börtönökben,

a halálra várók szívében

utolsó remény voltál.

Aki ott voltál a megkínzottakkal,

Batthyányi Lajossal és Tóth Ilonával.

Azokkal, kik a hideg Szibériában

bűntelenül bűnhődve megfagytak a hóban.

Könyörögve kérünk: ne hagyd, hogy testvérünk

és a többi hazafi

börtönben sínylődjön

s felettük tort üljön

az árulók serege.

Mert nem nyugszunk bele!

Amen.

„A női szív erejével hegyeket mozdíthatunk” – biztatott és bátorított Edda az „asszonymenetre” toborzó felhívásakor. Tény, hogy néhány hónappal később, amikor a Vukics Ferenc alezredes által szervezett Magyarok Országos Gyűlésén egy zsúfolásig megtelt, méretes terem közönsége előtt megismételte fohászát, már egy kisebb tömeg mondta vele az ima szövegét, s ezzel egy csapásra ennyi embert állított sikeresen a szabadságharcosok kegyelmi ügye mellé. Tegyük hozzá, hogy a sokaság 2022. augusztus 6-án, Ópusztaszeren mindenekelőtt a mind nagyobb népszerűségnek örvendő Szakács Árpád és e sorok írója közös előadása alkalmából gyűlt össze. A meghirdetett témánkhoz – Milyen új nemzeti szemlélet szükséges egy sikeresebb magyar jövő megteremtéséhez? – azonban nagyon jól illett Edda imája, ezért közös elhatározással megragadtuk a kínálkozó alkalmat…

Az a nap egyébként más miatt is a kegyelemért folytatott kampányunk emlékezetes dátuma marad. Hadd idézzem fel ismét e derűre és borura egyaránt okot adó küzdelmes időt a korabeli tudósítás segítségével.

„Az előadás után Eddától hallottam a fájdalmas hírt: a Budaházy és társai ügyében született bicskanyitogató bírósági ítélet harmadrendű vádlottját – súlyos fegyházbüntetésre ítéltjét, aki épp napszámosként tengette életét –, a TEK emberei elkapták. »Nemhogy kiengednék végre szabadságharcos hazafiainkat, most is inkább azon vannak, hogy elzárják őket« – jegyezte meg keserűen Edda. Ezért van Önnek dolga, tisztelt Olvasó! Kérjük, adja tovább az imát! (VDGy)”

Hála Hazafiainknak Mozgalom ‒ Egy kisiklott próbálkozásom

Ekkor még nem alakult meg a BBI, de a kemény mag tagjai a különféle akciókra rendszerint mozgósították, támogatták egymást. Mindenki olyasfélével próbálkozott, ami a legjobban feküdt neki (cikkírás vagy cikkíratás, tiltakozás szervezése, közlemény megfogalmazása és kibocsátása, kilincselés a törvényes hatalomnál a döntéshozók előszobájában, stb.).

Jómagam akkoriban arra a felismerésre jutottam, hogy a hatalom addig nem fog lépni, egyetlen Hunniás vádlottat sem fog kegyelemben részesíteni, amíg ennek az istenadta magyar népnek szemlátomást nem fontos, hogy szabadságharcosai kiszabaduljanak. „Úgy látjuk (…) – fogalmaztam meg királyi többesben – hogy a nemes és bátor egyéni kezdeményezések és cselekedetek illő méltányolása kiveszett a világ fősodratából. Helyette a tömeges, pártos igazodás dívik.” Kifejtettem, hogy derék hazafiaink, szabadságharcosaink megmentésére miért hálacsődületek szervezését látom jó és ígéretes lehetőségnek; semmiképpen nem a kegyelemben részesítésük előmozdítása helyett, hanem ez mellett. Ezek után a Szilaj Csikón meghirdettem a Hála Hazafiainknak Mozgalom elindítását. Világossá tettem, hogy a hálacsődületeink többé-kevésbé a villámcsődület (flash mob) néven közismert utcai akciózás mintáját követnék, egyszersmind felvázoltam a gyakorlati megvalósíthatóság módját, és ecseteltem a várható hatását, hasznosságát. Mindeközben három dologra számítottam.

megélénkülő olvasói érdeklődésre, megerősítő, támogató szavakra, ajánlkozásokra
a kemény mag társulására
jómagamra

Nos, egyik sem jött be.

Olvasóim a fülük botját sem mozdították rá.

A kemény mag úgyszintén.

És jómagam sem kerültem eléggé eltökélt és ihletett állapotba.

Akkoriban Budapesten gyakran jártam a kisföldalatti Hősök tere megállójának környékén, ugyanis egyik kisunokámat hoztam el egy ottani óvodából. Amikor az Andrássy út végén pirosra váltott a lámpa, az álló kocsisor mellett egy fiatal fickó pattant fel egykerekes járgányára, és azon egyensúlyozva hajigálta fel a levegőbe és kapta el seregnyi buzogányát, s közben még egy labdát is pörgetett a szájából kiálló pipaszerűségen. Rögtön arra gondoltam, hogy végre megvan a hiányzó láncszem a hálacsődületek elindításához. Mert egészen addig váltig azon tépelődtem, hogy ha valamivel már sikerülne megállítani a tömeget, akkor utána már lehet a figyelmét néhány ütős szóval vagy mondattal, rögtönzött rövid drámai jelenetekkel börtönben sínylődő szabadságharcosainkra terelni – de hogyan, mivel lehetne a rohanó embereket legalább egy pillanatra megállásra késztetni? Meglátván lebilincselő ügyességgel zsonglőrködő fickómat, lelkemben egyből életre kelni látszott mindaz, ami addig csak kétséges, nyögvenyelős elképzelésem volt. Megvártam, amíg az elkövetkező zöld lámpánál pihenésre kényszerült, s megkérdeztem tőle, tudja-e kicsoda Budaházy György. Fogalma sem volt róla. Elmagyaráztam neki, hogy egy derék magyar szabadságharcos, aki épp börtönben sínylődik, mert társaival tiltakozó akciókat szerveztek a 2006-os rendőrterror miatt. „Én meg hálacsődületeket szerveznék a kiszabadítására, és ebben tudnál segíteni nekem ezzel a mutatványoddal” – mondtam a fickónak. – Természetesen megfizetném – tettem hozzá.

Egy pillanatig nem késlekedett a válasszal: „Nem!” Nem, mert ő „nem politizál”. Nem, mert felvételire készül a Fővárosi Nagycirkuszhoz, és „nem kockáztathatja meg”, hogy „emiatt” ne vegyék fel. Próbáltam győzködni, hogy ki a fenét fog érdekelni a cirkusznál, hogy ő párszor másutt fog zsonglőrködni… Meg hogy a szabadságharcosaink ennyi kis semmi kockázatot sem érdemelnének meg…? De már minden szavam szemlátomást lepergett róla.

Én meg azonmód letettem friss sütetű mozgalmam beteljesüléséről.

Börtönlevelek, börtöninterjúk ‒ részleges szabadulás

2022. május elején Gaudi közleményt jelentetett meg a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton keresztül, így értesítvén a közvéleményt és a hatalmi berkeket arról, hogy „bírói lassítás hátráltatja a kegyelmi ügy előrehaladását”. A törvényes hatalom, a hatalmi gépezetek és háttérhatalom közötti, többé-kevésbé rejtett iszapbirkózásra utalt, hogy amikor a civilek valamilyen módon és mértékben értesítették vagy mozgósították a közvéleményt, csaknem mindig sikerült – ha nem is teljes, de legalább részleges – sikereket, eredményeket elérni. Néhány héttel később Füssy Angéla, a Budaházy-ügy leglelkesebb és legszívósabb harcosainak egyike már arról tudósíthatott a PestiSrácokban, hogy „kiengedték a börtönből a Hunnia-per letartóztatott vádlottjait”, tehát ők a másodfokú ítéletig szabadlábon vagy bűnügyi felügyelet alatt védekezhetnek – Budaházy György kivételével. Őt ugyanis a Háttér Társaság feljelentése és egy ellene indított másik per folytán sikerült fogságban tartaniuk a nemzet meggyengítésén fáradozó ellenségeinek.

Legalábbis egyelőre.

Csakhogy mi, „szabadlábon” lévő civilek, kezdtünk kifogyni az ötletekből. Megcselekedtük, ami egyszerű és logikus volt, de többre akkoriban, 2022 nyarán nemigen futotta. Jobb híján a köztársasági kegyelem megadását igyekeztünk szorgalmazni, például egy-egy szívhez szóló cikk megírásával, megjelentetésével. Június elején Marsall Ágnes ‒ a Szilaj Csikón, az Abó és Robó c. regényemre hivatkozva ‒ így adott hangot a „nép” növekvő türelmetlenségének.

„Ma sok tízezer társammal együtt, egyre türelmetlenebbül várom, hogy Novák Katalin köztársasági elnök asszony végre fölülírja elődje vétkes mulasztását. Ha semmit nem tudnék a Budaházy-ügyről, e kötet alapján akkor is elragadna a meggyőződés, hogy Budaházyék a valóságban is szabadságharcosok, nem csak a regény lapjain. A riasztó tanulság pedig az, hogy a félelmetes erők váratlanul és bármikor ránk törhetnek. Ahogyan ez 2006-ban meg is történt. Budaházyék lázadása ezért válhatott jogossá, ezért válhattak rendkívülivé ezek a »törvényt« áthágó fiatalok. Igazságszeretetük és elementáris szabadságvágyuk ugyanis eleve kizárta a megalkuvást. »Kövesd a lelkedet!« Mert ez A Törvény!”

De Novák Katalin még mindig nem mozdult.

Az „egyre türelmetlenebb sok tízezer” hangja valahogy nem ért fel a magaslatokon ülőkhöz, vagy különösebben nem számított. Legnagyobb szerencsénkre és megkönnyebbülésünkre, a Hunnia-ügy fővádlottja nem akarta megszerezni esküdt ellenségeinek azt az örömöt, hogy feladja, s a férfikor legszebb éveiből tizenhetet valamely hazai fegyházban elevenen rohadva, szellemileg‒testileg leépülve tengődik végig. Utólag visszagondolva, az egész Hunnia-ügy alakulása szempontjából döntő fontosságú volt, hogy Budaházy György újra és újra bebizonyította: méltó az önkéntes és önzetlen támogatásunkra. Minden lehetséges módon segített magán és társain, hogy mi is segíthessünk nekik. És ami nem kevésbé fontos: hogy a törvényes hatalom is segíthessen rajtuk.

Odabent csaknem minden szabadidejét a következő bírósági eljárásra való felkészülésre fordította, közben pedig kereste a módját, hogyan tudná a közös ügyük és a személyes szabadságharca iránti közérdeklődést fenntartani, sőt jócskán tágítani.

Börtöninterjúi és börtönlevelei eleinte csak a nemzeti radikális sajtóban jelentek meg, illetőleg a világhálón keltettek érdeklődést. Ám ahogy formálódott és erősödött a radikális nemzetiek és a mérsékelt kormányhatalom közötti politikai munkamegosztás és kölcsönös segítségnyújtás, úgy nőtt meg a főáram érdeklődése és nyitottsága Budaházy megnyilvánulásai iránt.

A Mi Hazánk Mozgalomhoz és párthoz közel álló Magyar Jelennek adott börtöninterjújából a nagyközönség érdeklődőbb része is megtudhatta, hogy újabban (2022 nyarán) már országgyűlési képviselők sem látogathatják meg fogságában. „Nem érdemlem meg, hogy továbbra is meghurcoljanak!”, kiáltotta világgá, a jobb érzésű emberek növekvő támogatását remélve kegyelmi ügyének kedvező elbírálásához. A világhálón megjelent filmes beszélgetés alatti tetszésnyilvánításokból és hozzászólásokból kiderül, hogy egyszerre méltóságteljes és panaszos szavaival viszonylag sokakat sikerült ügyüknek megnyernie. Az őt támogató sok hozzászólásból csupán két jellegzetest emelek ide: az egyik az ő bűntelenségét, a másik meg a rendszer bűnösségét hangoztatta. Önmagában mindkét megközelítés elegendő okot szolgáltatott a kívánatos kegyelmi döntés meghozatalához.

„Szerintem csak az képes ennyi pitiáner vádat, igazságtalanságot elhordozni, aki tudatában van annak, hogy nem követett el semmi bűnt, és igaz ügyet képvisel. Veled vagyunk, Budaházy György! Bízz az IGAZSÁGban, tarts ki, mindnyájunk ügyét képviseled!!!”

„Ilyen a magyar demokrácia és jogrendszere. Korrupt, és olyan összefonódásokkal átszőtt, hogy az vérlázító. A legrettegettebb korokat idézi meg. Justice for Budaházy!”

A kedvező kegyelmi döntés, vagy legalább a háziőrizetbe helyezés azonban továbbra is váratott magára.

Az augusztus 20-i állami ünnep elé időzített börtönlevelében szabadságharcosunk újra az igazságtalan szenvedését és mindőjük kiérdemelt kegyelmét hangoztatta. Ám érzékenyebb füleknek ez már úgy hallatszott, mint egy fájdalmas kutyavonítás.

„Kiültem már 6 év 6 hónapot – ENNYI NEM ELÉG?” És úgy hangzott, mint egy megrendülő-félben lévő büszkeség, irgalomért való könyörgés. „Bízom benne, hogy a keresztény irgalom szellemében születik meg ügyünkben a kegyelmi döntés” – írta levelében.

Nem sokkal ezután (augusztus 27-én) írta meg Budaházy Edda a fejleményeknek új irányt adó levelét Kondor Katalinnak. Amikor arra a felismerésre jutott, hogy ki kell lépni a radikális szubkultúrából.

Börtönében el-elmélkedve Gyuri is megérezte és megértette, hogy ennél a hatalomnál a bármily jogos szűkölésük és a könyörgésük semmit nem segít. Hasznosabbnak tűnt olyan érvekkel, olyan szempontokkal előhozakodnia, amelyek a törvényes hatalmat a közvélemény szemében kínos helyzetbe hozzák. Akármilyen hihetetlen, megérzése helytállónak bizonyult, ugyanis az igazsággal való kendőzetlen szembesítés nemhogy felbőszítette volna a törvényes hatalmat, hanem inkább megkönnyítette a dolgát: hivatkozási alapot teremtett számára, s ez a balliberális ellenzéki és háttérerőkkel szemben egyaránt megnövelte a mozgásterét.

2022. szeptember 6-án kelt börtönlevelében Budaházy György kertelés nélkül nekiszegezte a nemzeti hatalomnak a legfontosabb és legkínosabb kérdést:

„…a NER irányítása alá került ügyészség miért folytatta – és folytatja a mai napig – ugyanazzal a megszállottsággal az üldözésünket, mint ahogy az előző rezsim idején 2009-ben az akkor kifundált gyurcsányi koncepció mentén elkezdte?”

Habár az akkor még viszonylag szűk – azaz nemzeti radikális – közegben nyilvánosságra került levélnek a hatalom részéről közvetlenül nem lett semmi látható vagy hallható foganatja, belső Fidesz- és kormánykörökből származó értesüléseink szerint érezhetően megnőtt a hajlandóság a Budaházy-ügy mielőbbi tisztességes megoldására, rendezésére. Annál is inkább, mert ekkoriban alakult meg a BBI, s fogott bele erőteljes támogatógyűjtő akciójába. Innentől kezdve a hatalom már nem azon fáradozott, hogy a saját védelmében távol tartsa magát a „terroristák” kiszabadításának elősegítésétől, a hatalmi gépezetek működésébe való beleszólástól, hanem saját maga is keresni kezdte a kínálkozó lehetőségeket és kedvező alkalmakat a vádlottak kegyelemben részesítésére.

Azt, hogy a törvényes hatalom is mennyire foglya a mindenkori hatalmi viszonyoknak, a Budaházy-ügy egészében talán semmi nem bizonyította ékesebben, mint hogy a köztársasági elnök asszony csak három nekifutásban merte az összes vádlottat kegyelemben részesíteni, holott az tűnt teljesen logikusnak és kézenfekvőnek, hogy egyetlen döntésével egy csapásra véget vet az akkor már kis híján másfél évtizede zajló, mind kínosabbá és kényelmetlenebbé váló politikai hercehurcának.

Következik hamarosan:

7. tanulság

SEGÍTS MAGADON, A HATALOM IS MEGSEGÍT (II. rész)

Három kegyelem – három hivatkozás