A NEGYEDIK POHÁR (Deli Mihály misztikus története)

(1)

A Péteri szülők komoly, fegyelmezett emberek voltak

de amikor megszülettek az ikreik

nem bírtak ellenállni a kihívásnak:

az egyiket Péteri Péter Pálnak

a másikat Péteri Pál Péternek keresztelték

Volt ebből némi bonyodalmuk az Anyakönyvi Hivatalban

de megoldották

Az egypetéjű ikreket

szüleik valami furcsa késztetés folytán

általában szeretik egyformán öltöztetni

A Péteri szülők azonban eltértek e szokástól

noha az elején még nem sejtették

hogy ennek praktikus oka is lesz

A két fiú ugyanis a szó szoros értelmében

megdöbbentően hasonlított egymásra

Mindenben!

Mondogatták is viccesen a szülők

hogy néha ruha alapján szólítják

egyiket Péternek, másikat Pálnak

Hatalmas öröm volt, amikor valami apró jel adódott

ami különbségükre utalt

A fiúk sokszor rájátszottak: direkt utánozták egymást

Nagyjából kamaszkorukig

élvezték is ezt a különleges helyzetet

de később is szórakoztatták vele környezetüket

no meg egymást

Tizennyolcadik születésnapjukra

ezt a versikét fabrikálták szüleiknek:

Én: én és te: te

Én: te és te: én / mi meg:

félig te és én

Örökké én, örökké

te / ne tudja senki se

Noha ekkor már karakteresen kialakult egyéniségük

Lélekben mégis sziámi ikrek maradtak

Élték az életüket, de mintha néha egymásét is

Nyolc éves korukban találtak a padláson egy sakk-készletet

Apjuk elmagyarázta a lépéseket

és néhány nap bolondozás után, a rabjává váltak

Szakkönyveket kezdtek bújni, és mindennap órákat játszottak

Egy idő után beiratkoztak a kerületi kultúrház sakkszakkörébe

Hamarosan a csapat összes tagját két vállra fektették

Hírük ment, nevezték őket egy országos versenyre

amit fölényesen megnyertek

Ketten játszották a döntőt, és mindhárom meccsüket remizték

Felfigyelt a szakma, szerették volna továbbvinni őket

Ám ekkor megálltak

Senki nem értette, miért, a szüleik se

Hiába faggatták őket, bemakacsolták magukat

Csak annyit árultak el otthon

hogy vitrinben, azaz inkább ketrecben érzik magukat

Amiatt is, hogy bíztatják és csodálják őket

és amiatt is, hogy kárörvendően várják, vesztenek-e

Sem ez, sem az nem tetszett nekik

Játszani szerettek, ketten, egymás ellen

Csak úgy…

Eltáncoltak a várakozások elől

Úgy tettek, mintha megunták volna

Tanulni akartak, a Műszaki Egyetemre jelentkeztek

Emellett mindkettőjükben volt valami művészi érzék

Péter jól fogalmazott, szép leveleket írt, naplót, verseket, novellákat

de csak testvérének mutatta

Pál ügyesen rajzolt, festegetett, ízlésesen dekorálta a környezetüket

nem mutatott perspektivikus művészi ambíciókat

Építészmérnöknek készültek, félúton mégis váltottak

Péter statikus lett, Pál épületgépész

Az egyetemen mindenki ismerte és szerette őket

Tehetségesek, szorgalmasak és vidámak voltak

Sakktudásukról senki nem hallott

Hanem egyszer, már a diplomaszerzés évében

egy tanulmányi kirándulás alkalmával

lefekvés után, éjféltájban, a tízágyas teremben

az évfolyamtársak arra lettek figyelmesek

hogy Péter és Pál a koromsötétben sakkoznak

Az hagyján, hogy vakon játszanak

de öt partit egyszerre, vagyis szimultán

Kipattant a szeme mindenkinek!

Nehogymár! – lüktetett a szoba a röhögéstől

Rohantak körbe, szereztek négy sakktáblát, fölállították

Péter és Pál a tábláknak és egymásnak háttal hevert az ágyon

és csak mondták a lépéseket

Társaik tologatták a bábukat, alig bírták követni az állást

Hajnalig tartott a játszma

az eredmény két remi, egy Pál, és egy Péter győzelem volt

Eddig is hírük-nevük kelt az egyetemen

(kiválóságuk és „ikrességük” miatt)

ez a döbbenetes sakk-éjszaka azonban

megfejelte a feléjük áradó rajongást

Bíztatták őket, induljanak nagyobb versenyeken

de ők csak nevettek

Különben is, tervezőirodát akartak nyitni

Meg házasság, meg gyerekek, saját ház…

És nem mondták, de Péter összeállított egy novelláskötetet

csak hezitált, hogy megjelentesse-e

Pál pedig a rajzaiból, festményeiből gondolt kiállítást rendezni

de ő is bizonytalankodott

Egyikük sem érezte, hogy művészeti értelemben

rendkívülit hoztak volna létre

Hiszen csak maguknak csinálták (no meg egymásnak)

A maguk örömére (illetve egymás örömére)

Valahogy mindig arra jutottak

vannak benső, szemérmes, intim dolgok

amiket inkább nem teregetnének ki

A legnagyobb titkukról, különleges képességükről

soha, senkinek nem beszéltek:

ugyanis hallották egymás gondolatait

Ez, ilyen összenőtt ikreknél talán nem meglepő

Azonban náluk többről volt szó:

ha lazán koncentráltak, mások gondolatait is hallották!

Tudták, hogy ez a szinte spirituális képességük tabu

mert kitudódva akár veszélyessé válhat

Nem görcsöltek miatta, nem éltek vissza vele

nem volt szükségük rá, hogy használják

Élvezték tehetségüket, szorgalmukat, munkabírásukat

Nem szédelegtek maguktól

Úgy érezték, ajándék, ami bennük van

Kódolva akarták érvényre juttatni, továbbadni

(2)

Récike kései szerelemgyerek volt

Papája negyvennégy éves múlt (mamája harmincnyolc)

amikor kalandos várakozások és igyekezetek után megszületett

Szép, egészséges, sötétbarna szemű baba toppant az életükbe

Tapasztalatlanságuk ellenére okosan, játékosan kezelték

a jövevény körüli teendőket

Récike viharos tempóban fejlődött

mintha máris szülei után iramodott volna

átugorva a fiatalság botladozó-suta botorkálásait

Még be sem töltötte első évét

tekintetéből szokatlan mélység és figyelem sugárzott

Szülei meglepett (néha tanácstalan) mosollyal néztek egymásra

amikor Récike mellettük, fejük felett kémlelte a szoba sarkát

és összehúzva szemöldökét mosolyogva bólogatott

Megborzongtak, oda pillantottak, de nem volt ott semmi…

Persze, hogy nem, nevettek ők is

de az aggodalom magja beléjük fészkelődött

Orvosok, pszichológus barátok kedvesen legyintettek:

majd elmúlik, ez természetes, lesznek még egyéb meglepetések is!

Lettek

Főleg, hogy ezek a „mellettük elnézések” nem szűntek meg

Sőt, néha intenzívvé váltak

Hangokkal, mutogatásokkal, sírással-nevetéssel

mind ijesztőbbeknek mutatkoztak

S bár másfél-két éves kora körül elmúltak

de ahogy beszélni kezdett, már nem nézegetett szülei mögé

inkább úgy tűnt, mintha társalogna valakivel

Bármit csinált, azt kommentálta is, szinte mesélte valakinek

Amikor rákérdeztek, kinek mondja, várt egy pillanatig

(vacillált, elárulhatja-e?)

aztán a babájára mutatott: „Majla”

Csakhogy a következő pillanatban a babát félredobva

tovább mesélt-magyarázott-beszélgetett (a valakivel)

Növekedve, az egész titokzatos „ügy” halványulni kezdett

Szülei mégis észrevették, hogy nem múlt el, hanem tudatosan rejtegeti

Magában beszélt; máskor kiszámíthatatlanul reagált dolgokra

Mintha ha valaki utasítaná, vagy valakivel megegyezne, hogy mit tegyen

Vagy csak valakinek beszámolt, erről-arról-bármiről

De tizenéves korára ez is elmúlt

Még mélyebbre rejtette titokzatos kapcsolatát

Fegyelmezetten kontrollálta, kézben tartotta viselkedését

Normális, vidám, tehetséges lánnyá serdült

A reáltantárgyak vonzották, matematikusnak készült

Az egyetemi éveken átrobogott

Tanárai csak kapkodtak, hüledeztek felfogóképességén

memóriáján, eredetiségén, energikusságán

A statisztika, a valószínűség-számítás, az elméleti matematika

sajátos értelmezéséből doktorált

A számmisztika elvont absztrakciójának életszerű tükröződései

művészi törvényszerűségei érdekelték

Az Egyetem Kísérleti Tanszékén kapott állást

Két éven belül tíz kutatóval ő lett a Tanszék vezetője

Rendszeresen publikált külföldi tudományos lapokban

Előadásokat tartott Amerikában, Japánban, Kínában

A sakkal viszonylag későn került kapcsolatba

Egy fiataloknak tartott tehetségkutató táborban

találkozott össze a Péteri ikrekkel

A játékot persze ismerte, a lépéseket tudta, sakkozott is bakfiskorában

de különösképpen nem érdekelte

A tábor két hete alatt azonban

a Péteri ikrek vidám egyénisége és sakkzsenije fölpiszkálta

Esténként ugyanis az ikrek, kikapcsolódásként, játékos levezetésként

(nem kevés rábeszélés után) szimultán sakkversenyt tartottak

Réciben volt némi hiúság, meg becsvágy, úgyhogy beszállt

Az első héten mindig vesztett

A második hét elején volt két döntetlenje

A tábor végére azonban Pétert és Pált is egyszer-egyszer megverte

Az ikrek nagyot néztek

Addig a gyerekeket sokszor hagyták nyerni

de Réci olyan furcsán és leleményesen játszott

hogy érezték, egy különös ellenfélbe akadtak

Minden tudásukat bevetették, nem veszthettek…!

És mégis

Réci kitartóan és lazán lesöpörte mindkettőjüket

A fiúk humorral vették, nevettek, gratuláltak

de azért erősen piszkálta őket a kíváncsiság

Ki vagy? – kérdezte Péter

Honnan jöttél? – így Pál

Réci fölnevetett: – Na, és ti kik vagytok?! Mit titkolóztok?!

(3)

Nem mondták (nem mondhatták!) el egymásnak titkaikat:

A fiúk telepatikus képességüket

Réci azt a valakit, akit általában az ilyen mesékben-történetekben

’angyalnak’ neveznek

Nem az! Nincs szárnya, jóságos mosolya, lebegése… etc.

Csak egy valaki

Szellem, – nincs alakja, arca, hanem sugárzik

Némán, szavak nélkül „hatja át” üzeneteit

Csecsemőknek, kisbabáknak még megmutatkozik

Később valahogy befészkelődik a kiválasztottak tudatába

Nem erőszakos, nem utasít, kitárja magát, ajánlatot tesz

Rábízza a kiválasztottra, meghallgatja-e

Ha kell, visszahúzódik, ha hívják, rögtön előtűnik

Akiben tartósan jelen van, az pontosan tudja

hogy nem élhet vissza vele

Aki visszaél, végzetes büntetést kap:

megbomlik, megszállott lesz, elvész, kiesik önmagából

Hajszálvékony ez a határvonal

A kiválasztottak tisztában vannak vele

Nem is igen közelítenek hozzá

Legfeljebb titokban, tét nélkül, játékból

Bizonyos életkor után már csak imákban köszöntik „őrzőjüket”

a valakit!

Péter és Pál soha nem találkozott ’senkivel’

Pedig (más „alakban”, de) bennük volt

Gondolatolvasási képességükkel együtt a mértékletesség

a visszafogottság, a tartózkodás fékezte őket

nehogy visszaéljenek a lehetőséggel

Adottságukkal ők is a szakadék peremén táncoltak

Mindig ellenálltak a csábításnak

Tán ez a valaki, maga helyett, őket egymásnak állította

vigyázónak, figyelmeztetőnek, a kísértés ellenében

Nem tudták, mégis érezték Réciben a rokonságot

a furcsa, spirituális adottságot

A játékban sem a Péteri fiúk, sem Réci nem kapott hátszelet

Nem súgták nekik a lépéseket

Lendületben voltak, készségeiket kifejtették, sziporkáztak

Miután összebarátkoztak, egyszer később

cinkos mosolygások közepette sakktáblát nyitottak

A fiúk sorsoltak volna színt, de Réci ragaszkodott hozzá

hogy elsőre ő legyen a feketével

Viszonylag gyorsan indult a játék

Péter kissé kényelmetlenül nyitott a fehérrel

Pál ült mellé, mint konzultáns

Péter félig lehunyt szemmel játszott

Pál Récit figyelte

Egy idő után észrevette, hogy Réci néha a fejük felett

a szoba túlsó sarkába pillant

és egy-egy lépés után halványan elmosolyodik

Titkos nyelvükön jelezte is Péternek

s ő azonnal „válaszolt”:

’Tudom, érzem, Palikám, ezt kifogtuk, remi lesz’

Pál hátradőlt: ’A hétszázát!’

Péter: ’Te, van itt valaki, itt a szobában, ez egy boszorkány!’

Pál: ’Igen, érzem én is!’

Péter fölszegte fejét, tekintetét szigorúan Récire szegezte

aki boldogan mosolygott: – Remi? Máris? Kértek visszavágót?

A fiúk félretolták a sakktáblát, nagy levegőt vettek…!

De nem szóltak semmit

Réci állta szúrós pillantásukat

Hosszú pillanatokig némán (tanácstalanul? hitetlenkedve?) várakoztak

Majd mindhármukból, könnyük csordulásával kitört a nevetés

Pál elővett egy üveg Tokaji furmintot

és négy poharat tett az asztalra

Töltött

A negyedik poharat az asztal szélére tolta

széket húzott oda

Mindhárman megkoccintották a negyedik poharat

de egymásra nézve mondták: Isten éltessen!

S erről az egészről soha többé nem beszéltek

(4)

Gyakran találkoztak, megszerették egymást

Több is lehetett volna a barátságnál

de Réci arra gondolt, nem lehet a kettőjük szerelme

A fiúk meg ugyanúgy: bár egyként vonzódtak hozzá

de arra jutottak, hogyan dönthetnének egymás javára

végletes önzetlenségükben?

Hogyan osztozhatnának rajta?!

Hiszen éppen azért, mert ikrek

(x)

Más egyebet nem is tudunk róluk

Maguk sem értették, miért kapták ajándékba

ezt a rejtelmes, megkísértő, felfedhetetlen érzékenységet

Ha az utcán szembejönnének, fel se tűnnének

Titkukat megtartották

Szakmájuk kiválóságaik lettek

Itt élnek valahol, közöttünk…

A kép forrása: itt