A Szent Magyar karácsony ‒ Nyelvi alapon 5. (Bognár Ferenc jegyzete)
A karácsonyi ünnepkör ókori, kozmológikus magyari vonatkozásai támogatják a feltevést, hogy őshagyományaink hajdan valóban vezérszerepet játszottak a földi kultúrában.
Magyar Adorján a Csodaszarvas c. könyvében szépen kifejti az év végi fényváráshoz kötődő események csillagmítoszi előéletét. Az éves ciklus zárultával ,,távozó” öreg Nap – regős hitregéink Mikulás-napi láncos Miklósa ‒ búcsú-ajándékai, az új ciklus új Nap-gyermekének születését váró Luca-nap (a régi naptár szentestéje), a napfordulós ,,fényszülő” pillanattal azonosuló gyertyagyújtás örömünnepe, az újévi, rossz szellemeket elűző, szerencsehozó zajongás, a vízkereszti megtisztulás, mind-mind a hajdan összefüggő eseményfolyam mára szétdarabolt ünnepnapjaivá silányultak.
Szerencsére a karácsony sok ezer éves hagyományának kozmológiai előképe, annak magyari dominanciája az indiai párhuzamokból még ma is igazolható! E távoli Indiára hivatkozni pedig az ókori indoszkíta kultúrák rokonsága folytán merek. Pl. Q. C. Rufus írta, hogy az indiai Shurasena törzsből való Porus király „Herakles-zászló” alatt harcolt Nagy Sándorral. Arrian, Strabo és D. Siculus is feljegyezte, hogy a Sourasenoi nevű ősi indiai törzs „Herakles”-t imádta. A hindu mitológia részletezi: a Shurasena-k őskirálya feleségül vett egy Marisha nevű nága (alul kígyótestű) nőt, aki aztán gyermekeket szült neki. Herodot tovább pontosít: Herkules egy félig kígyótestű nővel nemzett gyerekeiből lettek a szkíták.
A gigászok és olymposziak háborújának (gigantomachia) képi ábrázolásain épp az említett kígyó-altestű lények szimbolikája szúrhat szemet. Nimród Ősapánk is gigász lévén, e sokirányú átfedésből – a furcsa és félreértett jelképiség ellenére – egy ősi korszak vallási alapú hatalmi harca kerül elő.
R. Graves az ősvallást illetően, 2500-3000 éve még planetáris alapokra épülő, vallási és kulturális egyöntetűséget talált, globálisan (!!!). Igaza volt, mert e vallási alapul kínálkozó Mindenség-tan kozmológiai ill. planetáris maradványai szinte minden vallásban máig felismerhetőek. A görög Zeusz isten eredeti planéta-voltát is csak mozgalmas szerelmi élete fedi el, és Európában a hét napjainak bolygó-megfeleltetései szintén innen erednek. Karácsonyunk kozmikus vetülete is viszonylag közismert, és további ókori adatok szűkítik azt a kört, melyben az ősi hun-magyar népek vitték a főszerepet. (Pap Gábor is foglalkozik vele.)
Előző írásaimban, a szentséget képviselő beszédes névadás (lásd Isten képére) kapcsán sokat emlegettem az ókori KUMÁN-okat. Nevüket fellelni vélem az i.e. VI. sz.-ig visszanyúló, történelemformáló méd-perzsa hagyományban is, és épp az ősvallás globális egyöntetűségén találni Indiában is a nyomaikra.
A mai India és Nepál határvidékén (Uttarakhand állam), KUMAON körzetben élnek az ,,indoárja” KUMANOI-k, (a 7. sz-tól 1791-ig független királyságban).
Az angol wikipédián 3 oldal is foglalkozik kumanoi-kal. Megadják a derékbőségüket, a lábméretüket stb., de csak a KUNINDA Királyság oldaláról derül ki, hogy i.e. II. sz.-tól az i.sz. III sz.-ig KUNINDA-k éltek itt, és a kuninda és komanoi név még sincs összekötve. Majd az ötödik, az ünnepet jelentő sankranti külön oldaláról derül ki, hogy a KUMANOI-k legfőbb ünnepe a MAKAR Sankranti. (Kun és Makar név együtt!)
A MAKARA Sankranti fontos összindiai napfesztivál a napciklus téli fordulóján, amikor a Nap átlép a Dhanu-ból (nálunk Nyilas) a MAKARA-ba (nálunk Bak). Ünnepeit az ajándékozás, a tisztuló fürdés, a finomságokért házról házra járó és éneklő gyerekek, sárkányröptető verseny, máglyagyújtás, lakomák stb. jellemzik. (Részletesebben alább lesz szó róla.)
Maga a MAKARA-ra, a hindu asztrológiában egy krokodil forma (sárkány beütéssel) legendás tengeri lény, Varuna igazság-isten hordozója, (innen halfarkú a vele azonos Bak jegyünk). Gyakran szerepel a hindu és buddhista templomok bejáratain, mivel az átjárók és küszöbök őrének tekintik.
E MAKARA név regionális változatai: MAGEY, MAGH, MAGHAR, HANGRAI (lásd wikipédia) és MAGHE (magh = tűz, vö. máglya) Sankranti a Nepál és É-kelet-India őshonos MAGAR népénél. Ősi hazájuk Magwar Bisaya, később Magarat. A nepáli ANGIRas törzsnek van KUMAI nevű nemzetsége is. (Sedhain – Wikipédia) Az északi magarok a Kham Magar, őket szóbeli mitológiájuk és jellegzetes sámánisztikus hagyományaik miatt Szibériából vándoroltaknak feltételezik.
Végül, az indiai Tripura-ban HANGRAI emlékére ünneplik. Hangrai, a világot teremtő Úr Siva első emberi gyermekének hamvai lettek ‒ mint ős ‒ a szent folyóba merítve. (Hangrai halála után, őt későbbi testvére Subrairituális keretek között elhamvasztotta, és hamvait a szent folyóba merítette.)
Karácsony kapcsán itt az őshagyomány kettéválását láthatjuk. A nyugati decemberi napfordulós karácsony, a Föld Nap körüli saját körének egy kijelölt pontja, 30 fokosnak vett csillagjegyekre vetítve. Keleten másik, változó vonatkoztatási rendszerben gondolkodnak.
A Nap Nyilasból Bakba való átmenete pillanatát a kozmikus háttérhez viszonyítják, ami a precesszió miatt 72 évente 1 fokot eltolódik. Manapság Indiában ez utóbbi Nyilas-Bak váltást ‒ Makara Sankrantit ‒ január 14.-ére számolva ünneplik. Mi a földi nappalok növekedését ünnepeljük, indiai rokonnépeink pedig a csillagkép-váltást. A mai 21 napos eltérés kb 1500 éve esett egybe.
Zavaró lehet az is, hogy a MAKARA a Bak jegy megfelelője, és nem a Nyilasé, mint várnánk. Szerintem a szakosodás előtti egyetemes ősműveltség teljes kozmológiai körének megvolt a maga magyari vonatkozása is. (Erről lásd Dr. Baktay Ervin, A csillagfejtés könyve 1942) Harcos Hungár águnk kapcsolódhatott a Nyilashoz, Magyar águnk (mágus) pedig a Bakhoz.
Nyuga, a Bak ura Szaturnuszt tekinti a küszöb őrének, akit még az Aranykor királyának, és Itáliában a gabonatermesztés elterjesztőjének is tartottak, ezért év végén tiszteletére rendezték meg a Saturnáliákat. A magyar lélek földműves kultúrája és mágus-papi tudása, a magvető szigorú, de igazságos Szaturnuszhoz illik. Mivel SATURNUS az Idő Uraként is tiszteltetett, a nevéből kieső H hanggal számolva ‒ SAH (Király) és TURNUS (időszak) – épp ezen értelem áll elénk. Az ősnyelvi szakosodás értelmében, a Magyar Adorján által felvetett, késői tükörfordítású nyelvek jelenségével számolhatunk. Ez esetben, SACA-szkíta elődeink tisztelhették a SAHTURNUS névformában azt az alakot, akit Magyar águnk Magyar Istenként emlegetett. (MVSZ, Szkíta Konferencia 2024.08.18.) Miként Zeusz is Jupiterrel volt azonos, meg Ahuramazdával stb. Nincs tehát oly messze tőlünk a MAKARA Bak-Sahturnus, csak sok minden kikopott az emlékezetből.
Az egész földi történelem kifésülhető a ,,nyelvfejlődés” figyelembevételével, mert a sok véletlen egyezés logikus láncolattá válik.
Ősi elődeink Isten szándékát a csillagokban keresték, a csillagokból igyekeztek kiolvasni. Kozmológiai ismereteik, hagyományaik mára specializálódtak, egyes elemek megsokasodtak, mások elhaltak, vagy félreértés miatt leromlottak, miként ez a nyelvek terén is megtörtént. A bonyolult létezés alanyai természetes módon sokféleséget tapasztalhattak, és csak mi, modern emberek akarunk egyértelmű, egységes válaszokat és megoldásokat felmutatni az élet minden terén. Ha a mai egységesítő törekvés helyett a régiek körülmény-függő, változatos és kétoldalú felfogásával tudunk közelíteni a világhoz, akkor rekonstruálható ‒ a töredékes nyomokból is kikerekíthető ‒ őseink magasztos, lélekkel és testtel is számoló Teljesség-képe. Úgy tűnik, Nyugat a föld fizikai környezetének lehetőségeire fókuszál, mert praktikus módon először itt kell megfelelni, itt járja ki a lélek az elemi-iskolát. Aki elbukik, az itt ismétel. Keleten viszont időben és térben távolabbra tekintenek. Ünnepeikkel vélhetően a magasabb, kozmikus síkokba-dimenziókba való eljuthatás, a ciklikus idő adta létugrás, a tágasabb léptékű idealisztikus fejlődés lehetőségének emlékét őrzik. Erre irányulhatott a karácsony szakrális hagyományköre. Irányt mutatni ‒ az egyéni lélek szintjének megfelelően ‒ a földi életben, valamint a mennyei továbbfejlődésben érdekeltek számára egyaránt. Azon földi és a kozmikus szent időszakokhoz, ahol a földi és az égi kapu megnyílva, lehetőséget kínálnak a létsíkok közötti átkelésre. Tudásban talán a Nyilashoz tartozó Hungárok a föld-köri, a Bakhoz tartozó Magyar (mágiár mágik) pedig a ,,vándorló” kozmikus időkapu őrzői lehettek.
Kapcsolódó cikkeink:
Comments