AKTUÁLIS MOZAIKKOCKÁNK (Deli Mihály verse)

AKTUÁLIS MOZAIKKOCKÁNK

Sok okosságot hall az ember

de ezek is csak kisebb-nagyobb mozaikkockák

A Legfőbb Ok homályban marad

Ez néha kedvünket szegi

máskor (hogy életkedvünk megmaradjon)

direkt makaccsá tesz, vagy éppen közönyössé

Elbíbelődünk a mozaikkockákkal

Valamennyire minden kockában megcsillan az Öröklét Távlata

Ha nem csillan meg, akkor is benne van

Minden moccanásunkban akarva-akaratlan

heroikus egyszerűséggel megnyílik a végtelen

Mert minden pillanatunk a végtelenig fut –

majd visszahull

ide a fejünkre, ölünkbe, lábunk elé, a sárba

Itt van például ez a háború…

Össze-vissza kavarognak a hírek, az információk

ócska manipulációk, tények, hazugságok, apróbb motívumok

Ezer történet és megközelítés, részvét, ijesztgetés és sandaság

Bölcs filozófusok fölényesen hátradőlnek, elhúzódnak:

„Nincs igazság, minden relatív, nézőpont kérdése

az objektív értékelés lehetetlen”

Aztán szemen köpnek:

„Bele kell állni, állást foglalni, ítélkezni!

A távolságtartás nem opció”

Bumm

Máris nyakig belekényszerülünk

A hallgatás bűn és gyávaság

A józanság agyonütve

Mintha mérges kígyók, vagy éhes cápák közé löknék az embert:

légy okos, éld túl

Nincs menekvés

Ahogy lám, e sorokkal is magamnak ástam meg a gödröt

Végighallgatok ezer történetet és megközelítést

– kerekítsem az ezeregyediket?

Keressek kibúvókat?

(merüljek néma csendbe? imádkozzak?

szedjem rendszerbe, szortírozzam a ’tényeket’?)

Visszalök az Öröklét Távlata

Bármit teszek (vagy nem teszek), valakik elítélnek

de elsősorban én magam

Lehetetlen helyzet

kényszerek láza/vihara

Nincs más mód: ölni kell!

Öldökölni, gyilkolni, rombolni, pusztítani!

Mindig a vér, a szenvedés, a halál hozza el a rohadt tisztulást

Csak az idő tépéseibe kötözött fájdalom gyógyít

A csonkaságok, a torzulások, a ködös felejtés egyengeti

és benövi a tájat

Kígyózó hajszálgyökerek fonódnak a békés mélyben

Aztán minden folytatódik

Gyűlnek tovább a mozaikkockák

Egyik a másikhoz illeszkedik, vagy eltaszítják egymást

Néha mintha felsejlene töredék részlet a képből…

De hiába a sok bölcsesség, nincs türelmünk kivárni az Öröklét Távlatát

Valami miatt mindig fölborul az asztal

És ez már így is marad, amíg emberek vagyunk

(hatalomhaiku)

A pellengéren

a bűnös, s az áldozat

A hóhér sosem

Karl Bodek és Kurt Löw: Tavasz 1941

(a kép forrása: itt)