Átütő siker volt a Putyin–Trump telefonbeszélgetés – bárki bármit is mond (Tarik Cyril Amar jegyzete)
Eredeti cikk:
Schiller Mária küldeménye
Oroszország és az Egyesült Államok elnöke, Vlagyimir Putyin és Donald Trump hosszú telefonbeszélgetést folytatott. Mégsem szakadt le az ég és nem remegett meg a Föld. Vagyis, legalábbis amennyire most tudjuk, azok, akik azonnali szenzációkra számítottak, csalódniuk kellett.
Tarik Cyril Amar, az isztambuli Koç Egyetemen dolgozó németországi történész Oroszországról, Ukrajnáról és Kelet-Európáról, a második világháború történetéről, a kulturális hidegháborúról és az emlékezetpolitikáról.
Nem, Odesszát nem adták át Oroszországnak; nem, Moszkva nem egyezett bele hirtelen, hogy feladja fő háborús céljait, például azt, hogy Ukrajnát ismét semlegessé tegye és semlegesnek tartsa; és nem, a hívás nem hozott kész térképet a területi kiigazításokról. De hogy őszinte legyek, aki ilyen szenzációkra számít, az csak saját magát hibáztathatja.
Mert nem vették észre a nagyobb képet: Mint oly sokszor, a szenzáció a szemünk előtt rejtőzik.
Ezek a tárgyalások megtörténtek, és nyilvánvalóan nem kudarcot vallottak, hanem sikeresek voltak. A majdnem két és fél órás beszélgetés – a közelmúlt orosz-amerikai történetében a vezetők közötti leghosszabb telefonbeszélgetés, ahogy azt az orosz kommentátorok azonnal hangsúlyozták – széleskörű volt. A Moszkva és Washington között kialakuló új enyhülés újabb mérföldköveként marad emlékezetes.
Azoknak, akiknek a közelmúlt gyors fejleményei miatt eltolódtak az alapvonalaik, kérem, emlékezzenek vissza: Kevesebb mint fél évvel ezelőtt, Donald Trump amerikai elnökké való újraválasztása előtt, ami most történt, azt lehetetlennek tartották volna. Kevesebb mint két hónappal ezelőtt, Trump második beiktatása előtt sok megfigyelő még mindig nagyon valószínűtlennek minősítette volna. És még a beiktatás és mostani beiktatás között is – a Trump és Putyin közötti első februári telefonbeszélgetés ellenére – sok szkeptikus érthető módon még mindig óvatos, sőt pesszimista volt: az amerikai mélyállami érdekek és a ruszofóbia tehetetlensége szerintük soha nem engedné meg ezt a fajta radikális közeledést.
Most azonban itt az ideje felismerni, hogy ez, ahogy az amerikaiak mondják, megtörténik. A vitának a „lehet-e ez egyáltalán valóságos” kérdésről át kell térnie a „valóságos, és milyen következményekkel jár” kérdésre.
Jelenleg túl keveset tudunk ahhoz, hogy szilárd következtetéseket vonjunk le. De két fontos pont már most is elég világos: Az USA és Oroszország ezeket a tárgyalásokat legalábbis tartalmilag egymás között fogja tartani: Az orosz esti hírek arról számoltak be, hogy Moszkva beleegyezett a kétoldalú folyamat folytatásába és kiterjesztésébe. A „kétoldalú” természetesen az a szó, ami számít: Ahogy egyesek megjósolták, a „semmit Ukrajnáról Ukrajna nélkül” – mindig is álszent és ostoba szlogen – ideje lejárt, örökre. És a NATO–Európa is zárva marad. Ez jó hír.
A második tanulság, amit már most rögzíthetünk, hogy Moszkva nem tesz érdemi engedményeket. Igaz, hogy Putyin – egyértelműen a jóakarat gesztusaként – beleegyezett, hogy kölcsönösen – Ukrajnával együtt – 30 napra felfüggesztik az energetikai infrastruktúra elleni támadásokat. Üdvözölte továbbá a Fekete-tengeri közlekedésre vonatkozó megállapodás részleteinek kidolgozását. Ugyanebbe az irányba mutatott a fogolycsere és a jelenleg orosz kórházakban kezelt több tucatnyi súlyosan sérült ukrán hadifogoly egyoldalú átszállítása.
De ennyi volt Engedékenység Urat illetően: Putyin megerősítette, hogy Oroszország kész részt venni a „komplex” és „hosszú távú” megoldások kidolgozásában, és természetesen – ismét – világossá tette, hogy Moszkva nem érdekelt semmi másban, különösen nem egy olyan fegyverszünetben, amely csak időhúzásként szolgálna Ukrajna és fennmaradó nyugati támogatói számára.
Hasonlóképpen, az orosz elnök megismételte, hogy a konfliktus kiváltó okaival kell foglalkozni. Ezek közé tartozik, amint az már köztudott, a NATO Ukrajna megszerzésére irányuló kísérlete, valamint a szövetségnek a hidegháború vége óta tartó, általánosan agresszív kelet felé történő terjeszkedése. De azokat a nyugatiakat, akiknek az a szokásuk, hogy nem figyelnek oda, amikor Moszkva beszél, emlékeztetni kell arra, hogy az ő szemszögéből nézve az ukrán rendszer jellege, a kisebbségekkel való bánásmód (beleértve a vallási elnyomást) és Ukrajna militarizálása szintén ezek közé a gyökér okok közé tartozik.
Ezért csak csalódást okozhat azoknak a NATO-EU-s európaiaknak, akik most azt akarják hinni, hogy Ukrajna területeket veszíthet, de aztán átalakulhat azzá, amit Ursula von der Leyen bizottsági főnöknő hízelgő módon „acél sündisznónak” (vagy anyanyelvén németül „stählernes Stachelschwein”-nek) nevez. Ez nem fog menni.
Oroszország azért vívta ezt a háborút, hogy megszüntesse a nyugati határán lévő katonai fenyegetést. Ha az EU-NATO európaiaknak valóban el kellene kezdeniük az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatás kiváltására tett kísérletet, a háború folytatódni fog. De az USA nélkül, és valószínűleg még a virágzó orosz-amerikai enyhülés hátterében is. Sok szerencsét hozzá.
Nem meglepő, hogy Putyin további megjegyzései a Trumppal folytatott beszélgetés során, amint arról az orosz esti híradó beszámolt, megerősítik Moszkva „adakozásának” e kemény korlátait.
Az orosz elnök kifejtette, hogy a Washington által javasolt 30 napos általános tűzszünetnek több „lényeges” pont a feltétele: hatékony felügyelet a teljes frontvonal mentén, valamint az ukrán hadsereg újrafegyverzésének leállítása, beleértve nyilvánvalóan az országon kívülről, valamint az Ukrajnán belüli erőszakos mozgósítás leállítása.
Sőt, „hangsúlyt fektettek” arra, hogy mind a további eszkaláció elkerülésének – megjegyzendő, hogy Oroszország hangsúlyozottan nem zárja ki ezt a lehetőséget –,
mind a diplomáciai megoldás megtalálásának „kulcsfontosságú” feltétele a Kijevnek szánt külföldi katonai felszerelések és hírszerzési eszközök „teljes” beszállításának megszüntetése.
Szóba került Kijev megbízhatatlansága a tárgyalások során, és a haderői által elkövetett háborús bűnök is. Még egy másik békülékeny üzenetnek is megvolt a hátulütője:
Putyin kifejtette, hogy Oroszország kész „humanitárius” megfontolásokat alkalmazni a Kurszk térségében bekerített ukrán csapatokkal kapcsolatban. Vagyis ha azok megadják magukat a fogságban. Ez persze alapvető nemzetközi norma, és csak elvárható. De azoknak, akik gyakorlatilag azt a különleges kiváltságot kérik, hogy hagyják ezeket az egységeket elmenekülni, hogy egy másik nap harcolhassanak, ismét azt a választ kapták, hogy többé nem lesz ingyenesség.
Kijev mostanra beismerte, hogy rosszhiszeműen, katonai előnyök megszerzésére használta fel a 2022 tavaszán folytatott isztambuli tárgyalásokat. Moszkva egyértelműen eltökélt abban, hogy nem engedi, hogy még egyszer hasonló történjen.
Végső soron ez a beszélgetés két fő összefüggésbe tartozik, mindkettő történelmi: az ukrajnai háború befejezése, ami vagy sikerül, vagy nem. Amit Oroszország világossá tett, az az, hogy csak a saját feltételei szerint fog véget érni, amit a háborúkat megnyerő hatalmak általában meg is tesznek. Az USA pedig de facto elfogadta ezt a végkifejletet.
Mert – kettes számú történelmi kontextus – az új amerikai vezetés a normalizáció és valójában az Oroszországgal való enyhülés és együttműködés általános politikáját helyezi a Nyugat ukrajnai proxy-háborúja fölé.
És így is kell tennie.
VDGy fordítása a DeepL.com segítségével
Végre..