Az életnél viccesebb semmi nincs ‒ Beesett humor

Egy kisboltban dolgozom. A múltkor egy vevő a pulton felejtette mobilját. Megnéztem rajta a címlistát, és felhívtam a Mama feliratnál jelzett telefonszámot. Elmondtam a hölgynek, hogy a fia telefonja nálunk van.

‒ Azonnal intézkedem ‒ válaszolt a Mama. Kis idő múlva megcsörrent a mobil, felvettem.

     ‒ Halló? ‒ Kisfiam, a kisboltból telefonáltak, hogy náluk van a mobilod, menj érte!

*

Egy mikrobusz haladt Budapesten, az Andrássy úton, a Hősök tere felől a belváros felé. A sofőr nem nagyon ismerte a járást errefelé, mert folyamatosan balra indexelt. Arra akart kanyarodni, amit ezen a szakaszon jó hosszan nem lehet. Leste az utcákat és elég lassan haladt a belső sávban. Mögötte egy nagy, fekete BMW, sötétített üvegekkel, nagyon hamar megunta a lassú tempót és huzamos dudálással próbálta a furgont jobb belátásra bírni. A sokadik dudaszóra kinyúlt egy kéz a mikrobuszból és jól bemutatott a bömbinek. Erre a BMW kurva gyorsan megelőzte, keresztben elé állt és kiugrált belőle négy tipikusan nagy darab, kopasz cigány.

     Az egyik a furgonhoz lépett, feltépte a sofőr ajtaját, majd hanyatt bukfencezett.

     A sofőr a szép rúgás után ki is szállt és sebtében megverte a többi hármat is. A mutatvány elég nagy népszerűségre tett szert az Andrássy út közönsége körében. A rendezvény fénypontjaként egy szakadt kanárisárga kiskocsiból kikiabált egy pasas a levitézlett "gengsztereknek":

     ‒ Látod, cigány? Ezért kellett volna megtanulnod olvasni!

     A mikrobusz oldalára ugyanis ez volt írva jó nagy betűkkel: "Fehérorosz Karate válogatott".

     A válogatott ki sem szállt, csak röhögött a kocsiban. A sofőr intézte az egészet, bár lehet, hogy ő is versenyző volt. (Valami ifjúsági karate EB volt Pesten az időtájt.)  

*

A legfrappánsabb ügyfélkezelés díját valószínűleg az ausztrál Ansett Airlines jegykezelőnője érdemelné ki az alábbi megoldásával: Egy Ansett járat kimaradt Sydney repülőterén, mivel a légitársaság Boeing 767‒es utasszállító gépe meghibásodott. Az utasokat gyorsan megpróbálták más járatokra áttenni, a főszereplő hölgy előtt is hatalmas, türelmetlen utasokból álló sor kígyózott. Ekkor egy ingerült utas előretört a sorban, lecsapta a jegyét a pultra, és felcsattant:

     ‒ Egy jegyet kérek a legközelebbi gépre, és ajánlom, hogy első osztályra adják!

     A hölgy türelmesen válaszolt:

     ‒ Sajnálom, uram! Boldogan segítek Önnek, de előbb az itt sorban álló embereket kell elintéznem.

     Az utast ez persze nem hatotta meg, hangosan, hogy mindenki hallja a sorban, megkérdezte:

     ‒ Hölgyem, tudja maga, hogy én ki vagyok?!

     A nő elmosolyodott, majd gondolkodás nélkül a hangosbeszélő mikrofonja után nyúlt, és beleszólt:

     ‒ Figyelem! ‒ kezdte, és a hangja visszhangzott a terminál egész területén. ‒ A 14‒es kapunál van egy kedves utasunk, aki nem tudja, kicsoda is ő. Ha bárki segíteni tud személyazonossága megállapításában, kérjük fáradjon a 14‒es kapuhoz!

     A sorban álló utasok hisztérikus röhögése közepette a dühös utas a fogait vicsorgatva odavetette:

     ‒ Kapja be!!

     A nő ezen sem ütközött meg, hanem mosolyogva válaszolt:

     ‒ Sajnálom uram, de ehhez is sorba kell állnia!

*

Beálltam egy zsúfolt parkolóba és leengedtem az ablakot, hogy a hátsó ülésen nyújtózkodó kutyusom kapjon elég levegőt. Nem akartam, hogy utánam induljon, megálltam egy pillanatra a járdán és visszamutatva rá, határozottan ezt mondtam:

     ‒ Ott maradsz! Érted?? Maradsz! Maradsz!!

     Egy közeli autó sofőrje látván, hogy szőke vagyok, meglepetten végigmért, majd így szólt:

     ‒ Csak be kell húznia a kéziféket!

*

Az eset (állítólag) megtörtént az USA‒ban.

Egyik éjjel egy lakó kinézett az ablakán és észrevette, hogy néhány tolvaj éppen kirámolni készül a garázsát. Ezután a telefonhoz rohant és kétségbeesetten hívta a rendőrséget: A hívásra a következő választ kapta:

     ‒ Bocs, most épp nincs szabad járőrkocsink, majd ha lesz, kiküldünk egyet és körülnéz.

     A lakó igen csak meglepődött, de nem volt mit tenni. Egy hirtelen ötlettől vezérelve ismét tárcsázta a rendőrséget:

     ‒ Halló! Rendőrség? Én vagyok az előbbi telefonáló, akinek azt mondták, hogy épp nincs szabad járőrkocsijuk. Csak azt akartam mondani, hogy ne fáradjanak, a betolakodókat már lelőttem.

     Kis időn belül több szirénázó járőr kocsi is megjelent a helyszínen, és a környék úgy nézett ki, mint egy nagy kivilágított karácsonyfa. Természetesen a tolvajokat is elkapták.

     Miközben felvették a jegyzőkönyvet, az egyik nyomozónak feltűnt valami és elkezdte kideríteni az ügyet a lakónál:

     ‒ Elnézést uram, mintha azt mondta volna a telefonba, hogy lelőtte a betörőket!

     ‒ Biztos úr kérem, maguk pedig mintha az mondták volna, hogy pillanatnyilag nincs egy darab szabad járőrkocsijuk sem!