Az USA szegény Ukrajnát a bukott államok temetőjébe kormányozta – „Még nem láttál semmit”

Eredeti cikk:

Pretend-O-Rama, By James Howard Kunstler, January 28, 2023

Schiller Mária küldeménye

"Nemcsak hogy nincs az amerikai politikától független fenyegetés Oroszország részéről, hanem a NATO bővítése az 'oroszországi fenyegetés elhárítása' érdekében éppen azt a fenyegetést hozza létre, amelyre a bővítésnek választ kellett volna adnia." – Alistair Crooke

Kétlem, hogy sok amerikai – még az oltási önelégültségbe és megszállott Trump-fóbiába süllyedt tömegek is – azt hinnék, hogy Amerika Ukrajna-projektje jól működik. Persze ahhoz, hogy egyáltalán elkezdjünk gondolkodni ezen a bukfencen, legalább azt kell gyanítani, hogy a kormányunk gyakorlatilag mindenről hazudik, amiben benne van a keze.

Mondjatok valamit, amiről nem hazudik, ha meritek.

Szóval, mi volt az Ukrajna-projekt? Hogy azt a szánalmas országot eszköznek használjuk Oroszország ellehetetlenítésére és elpusztítására. Nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek a célnak a hülyeségét. És miért akartuk ezt elérni? Mert... okok miatt. Ó? És mik voltak azok? Nos, Oroszország... ott volt. És mit csinált? Megpróbálta elfoglalni a világot? Uh, nem.

Valójában csak próbált újra normális európai nemzet lenni a kommunizmus 75 éves traumatikus kísérlete után, ami 1991-ben ért véget.

Aztán, azután, Mr. Putyin alatt elég jól haladt. Ezt mondtam? Igen, mert ez tény. Oroszország új magántulajdonjogi törvényeket írt, újra törvényessé tette a kereskedelmet, és lehetővé tette polgárai számára, hogy üzletet kössenek. Oroszország nem fenyegetett más nemzeteket, legfőképp nem a korábbi tartományát, Ukrajnát.

Sőt, meghívta Ukrajnát, hogy legyen szuverén tagja a kereskedelmi szövetségének, a vámuniónak, egy csomó más regionális állammal együtt, akiknek racionális érdekeik voltak a jó regionális kapcsolatokban.

Ez indította be az amerikai külügyminisztérium mániákusait – John Kerry miniszter, alias az a-agyat kereső hajcsár vezetésével –, akik 2014-ben úgy döntöttek, hogy megdöntik Ukrajna kormányát.

A terv azóta az volt, hogy az USA által ellenőrzött ukrán kormányt Oroszország ellenzésére használják fel, és végül Oroszországot egy olyan katonai műveletbe vonják be, amelynek célja – Lloyd Austin védelmi miniszter többször is azt mondta – "Oroszország meggyengítése".

Nos, minden, amit ott tettünk, a Donbassz nyolc évig tartó bombázásától kezdve azon át, hogy kirúgtuk Oroszországot a nyugati bankrendszerből, és amerikai dollármilliárdokat öntöttünk Ukrajna korrupt kormányába, csak megerősítette Oroszországot belsőleg, kivívta sok más nemzet helyeslését, akik ellenzik az USA beavatkozását a régióikba, és szegény Ukrajnát a bukott államok temetőjébe kormányozta.

Ezt a szükségtelen proxy-háborút a lehető legstabilabban veszítjük el, és közben Oroszországot is jó színben tüntetjük fel. Oroszország öt perc alatt véget vethetett volna a háborúnak azzal, hogy Kijevet hamutartóvá változtatja, de a hadművelet első nyolc hónapját azzal töltötte, hogy megpróbálta elkerülni Ukrajna infrastruktúrájának szétverését, hogy ne váljon bukott állammá (ami új és rosszabb problémákat vetne fel). Putyin úr számos ajánlatot tett a konfliktus befejezéséről szóló tárgyalásokra, amelyeket Ukrajna, az USA és NATO-"partnerei" mind elutasítottak.

Úgy tűnik, nem engedhetjük meg Oroszországnak, hogy eltakarítsa ezt a mocskot, amit mi csináltunk – vagy úgy teszünk, mintha nem tehetnénk, bár ez úgyis megtörténik, akár tetszik, akár nem.

Ezért az USA most azt ígéri, hogy harmincegy M1 Abrams harckocsit küld Ukrajnának. Merész lépés, gondolja? Nem egészen.

Mire ezek a tankok Ukrajna közelébe érnek, a háborúnak valószínűleg már vége lesz.

Nem is beszélve arról a nehéz feladatról, hogy a megmaradt néhány tizenhat és hatvan év közötti alkalmas ukrán férfit ki kell képezni a tankok kezelésére, ki kell képezni a karbantartó személyzetet, és le kell szállítani a tartalék alkatrészeket – látják, hová vezet ez az egész –,

nem is beszélve arról a bizonyosságról, hogy az oroszok egyszerűen felrobbantják őket, amint megjelennek a helyszínen.

Egyébként is, egy vacak harmincegy harckocsi, amelyet alig tudnak üzemeltetni, semmit sem ér ahhoz a több száz T-72-eshez képest, amelyeket újabb T-14-es harckocsik támogatnak, amelyeket az oroszok az ukrán határon túlról tudnak összeszedni.

A harckocsi-felajánlás sajnos (hazánk méltósága szempontjából) egy vicc, egyfajta utolsó gyenge színlelés, mielőtt az egész dolog a "Joe Biden" csapat – bárki is legyen az valójában – szégyenében végződik.

A következmények csúnya következményekkel járhatnak hazánk számára, nem feltétlenül több katonai balhé más országokban (amihez most valószínűleg nincs meg a kapacitásunk), hanem valami sokkal személyesebb:

a dollár, mint a világ tartalékvalutájának összeomlása és a vásárlóerő ördögi elvesztése itthon.

Ez az 1930-as évek nagy gazdasági világválságánál is rosszabb helyzetet idézne elő, és valószínűleg errefelé tartanak a dolgok.

Az ukrajnai balhé egy New York-i perc alatt eltűnik Amerika kollektív tudatából, és rövid időn belül megkezdődik a súlyos belpolitikai zűrzavar negyedik fordulós dzsemborija.

Ha azt hiszik, hogy "Joe Biden" eddigi hivatali ideje katasztrófa volt, csak várjanak. "Még nem láttál semmit."

James Howard Kunstler A hosszú vészhelyzet, a Túl sok varázslat, A sehol földrajza, a Kézzel készített világ című regények és több mint egy tucat más könyv szerzője. A New York állambeli Washington megyében él.