Az USAID-botrány és a szólásszabadság-monománia

The USAID Scandal And The Free Speech Monomania, Bruna Frascolla, February 17, 2025

Schiller Mária küldeménye

Vannak olyan törvények, amelyek mögött a nép támogatása áll, de amelyeket nem lehet betartatni. Ha már ilyen rossz a helyzet, képzeljük el egyáltalán nélkülük.

Az USAID megszűnése alkalmából Glenn Greenwald meghívta műsorába Mike Benz-et. Mike Benz egy volt külügyminisztériumi ügynök, aki néhány évvel ezelőtt létrehozott egy libertárius civil szervezetet, hogy elítélje a Mély Állam támadásait az online szólásszabadság ellen - ezeket a transznacionális tényellenőrző programokat, valamint a „gyűlöletbeszéd” és a „félretájékoztatás” elleni küzdelmet.

De Mike Benz nem olyan, mint Snowden vagy Manning: nem fejezi ki félelmét, hogy letartóztatják az Egyesült Államokban, sőt, éppen ellenkezőleg, széles körű támogatást élvez a libertárius jobboldal oligarcháinak körében. Interjúinak részleteit Elon Musk és Twitter-hálózata teszi közzé. Brazíliában Bolsonaro támogatói ugyanezekkel a részletekkel bizonyítják, hogy az USAID gyakorlatilag egy beszivárgott kommunista ügynökség, és ezért avatkozott be a brazil választásokba Bolsonaro ellen. Trump visszatérésével az USA ismét megbízható ország lenne. Annyira megbízható, hogy Bolsonaro megígért nekik egy katonai bázist a hármas határon és a BRICS-ekből való kilépést, ha visszatér az elnökségbe. Valójában az USAID beavatkozott a választási bíróságba a legutóbbi brazil elnökválasztáson, a „félretájékoztatás elleni küzdelem” ürügyén. A szavazóurnák nagyobb fokú ellenőrizhetőségének követelése egy bolsonarista követelés.

De térjünk vissza Greenwaldhoz. Interjúalanya, Mike Benz szerint az USAID valódi természetének feltárása (nevezetesen, hogy nem jótékonysági szervezet, hanem a CIA kémkedésre és államcsínyekre összpontosító függeléke) sokkal nagyobb kárt okozna az USA-n kívül, mint belül, mivel a külföldi országok elveszítenék bizalmukat, és esetleg Oroszországot és Kínát választanák szövetségesnek. Greenwald azt válaszolja, hogy ez a leleplezés csak az amerikai belföldi közvéleményt érte meglepetésként, mert külföldön már régóta ismert volt. Véleményem szerint Greenwaldnak teljesen igaza van.

Brazíliában az 1960-as évek óta (amikor létrehozták) ismert, hogy az USAID az amerikai hírszerzés egyik karja.

Az első világbeli munkásság és a konzervatívok körében sok szimpátia lehet az Egyesült Államok első katolikus elnöke, John F. Kennedy iránt. Latin-Amerikában azonban az ő elnökségét a liberális diktatúrák bevezetését célzó államcsínyekkel hozzák összefüggésbe.

(Brazíliában volt egyfajta ellenpuccs, és a nacionalista katonai erők az argentin és chilei diktatúráktól merőben eltérő irányba terelték az országot.)

Valójában az USAID jellege külföldön jobban ismert volt, mint itthon. Azt hiszem, csak kétféle embertípust lepett meg nagyon a felfedezés: az amerikai adófizetőket, tekintve az olyan véletlenszerű dolgokra  elköltött összegek nagyságát, mint az indiai nemi átalakítás és a szerb meleg aktivizmus; és az antikommunista külföldieket (mint Milei rajongói klubja), akiknek meg kell emészteniük a tényt, hogy a „kulturális marxizmus” vagy a wokeizmus az Egyesült Államokból származik – nem pedig a kommunista Kínából, még kevésbé a posztszovjet Oroszországból.

Az USAID botrányának mégis elgondolkodtatónak kell lennie mindazok számára, akik az Egyesült Államokon belül és kívül is érintettek a wokeizmusban. A reflexió az, hogy

az abszolút szólásszabadság egy bohózat, mert azok, akik a legnagyobb összeget fizetik, egyetlen diskurzust kényszerítenek a társadalomra, és kiközösítik az ellenvéleményt.

A wokeizmus megmutatja, hogy a cenzúrát hatékonyan gyakorolják magáneszközökkel. A cancel-kultúra nem más, mint a McCarthy-korszak feketelistázási gyakorlatának felerősített frissítése.

Nagyon is felturbózott, mert ha a feketelistázás a kommunizmussal gyanúsított művészeket üldözte, akkor

a cancel-kultúra minden olyan középosztálybeli szakembert üldöz, aki szembeszáll egy teljesen őrült ortodoxiával, amely szerint a nőknek péniszük van, és a fehérek gyűlölete rasszizmusellenes.

Emberek veszítették el az állásukat, mert nem követték az új ortodoxiát, annak ellenére, hogy annak nem volt népi támogatottsága. Valójában – és ez az, ami minket érdekel –

az Egyesült Államokból exportált vélemények jó része bűncselekmény lehet, sőt volt is.

Brazília hosszú törvényhozási múltra tekint vissza, amely tiltotta a rasszizmus minden formáját, beleértve a fehérellenes rasszizmust is. Sajnos ez a hagyomány az amerikai imperializmus csodálatos találmányának, a bírói aktivizmusnak köszönhetően ment tönkre.

A Legfelsőbb Bíróság szavazás és törvény nélkül megváltoztatta a törvények értelmezését, hogy megfordítsa azok értelmét.

Mindenesetre azt akartam kiemelni, hogy a társadalom mindig cenzúrát hoz létre a károsnak tekintett vélemények és kiadványok ellen: rasszizmus, drogpártolás, pornográfia... Gyakran ezek a törvények ütköznek a piaci érdekekkel.

A wokeizmus szexuális kérdései, amelyek hajlamosak normalizálni a parafília minden típusát, felidézik azt a feszültséget, amely talán a legrégebbi: a pornográfia elleni törvények az olyan kiadványokkal szemben, mint a Playboy vagy manapság az olyan weboldalak, mint a Pornhub. Tudomásom szerint minden nyugati országban, beleértve az Egyesült Államokat is, vannak vagy voltak törvények a pornográfia ellen. A kereskedelmi nyomás azonban minden törvényt halott betűvé tesz – legalábbis az Egyesült Államok befolyása alá tartozó országokban.

A Playboy napjaitól napjainkig a dolgok annyira elfajultak, hogy

már nincs is társadalmi konszenzus arról, hogy akadályokat kell gördíteni a gyerekek Pornhubhoz való hozzáférése elé – lásd Solomon Friedman rabbi cégének távozását Florida államból, mert nem fogadta el az új törvény által előírt korhatár-ellenőrzést.

A jobboldaliak általában azt mondják, hogy a szülőknek kellene felelősséget vállalniuk a gyermekeikért, ahelyett, hogy cenzúrát követelnének. (Régebben egy jobboldali újságnál dolgoztam, és ez volt a kommentek hangneme, amikor a kérdéssel foglalkoztam.) Ez csak egy újabb jele az idők változásának, mert ezzel a logikával nincs értelme betiltani a drogokat, elvégre a szülőknek kell nevelniük a gyerekeiket stb. Mivel a drogpárti program a hatvanas években baloldali bélyeget kapott, a jobboldal már csak ezért sem ragaszkodik hozzá. (De próbálkozásokban nem volt hiány, hiszen William F. Buckley Jr. az amerikai konzervativizmus poszterfiúja a drogok legalizálása mellett volt.) Ennek ellenére a drogokat dicsőítő dalok az egész Nyugaton normalizálódtak, az ezt tiltó törvények ellenére.

Látjuk, hogy vannak olyan törvények, amelyek mögött a nép támogatása áll, de nem lehet őket betartatni. Ha már ilyen rossz a helyzet, képzeljük el, hogy egyáltalán nincsenek ilyenek. És a libertáriusok pontosan ezt akarják: az első módosítás szakralizálását és exportálását.

Ma Brazíliában Bolsonaro támogatóinak monomániája a „szólásszabadság”, mintha a Twitteren való káromkodás joga lenne a nemzeti üdvösség, és mintha nem lennének olyan problémáink, mint a nemzeti terület 14%-ának átadása a transznacionális tőkének.

És ez az a mentalitás, amelyet Mike Benz és pártfogói táplálnak. Ez több mint mentalitás, ez egy napirend:

rávenni mindenkit, hogy védje meg a drogdílerek szabadságát, hogy propagandistákat finanszírozhassanak, és Solomon Friedman rabbi szabadságát, hogy pornográfiát ingyenesen elérhetővé tegye a kiskorúak számára.

---

VDGy fordítása a DeepL.com segítségével