AZ UTOLSÓ NYÁR (Deli Mihály szabadverse)

AZ UTOLSÓ NYÁR

Kovács úr gyűlölte a gyerekeket

Különösen azokat, akik a kertje előtt fociztak

Szétrúgták a járdát, a kerítését, hangoskodtak

Eleinte még kirohant és elkergette őket

Később már nem győzte

Visszavonult, a veteményesét, a sziklakertjét, a virágait gondozta

Úgy tett, mintha nem törődne velük

De a szeme sarkából figyelte őket

Továbbra is izzott benne a tehetetlen gyűlölet

Elviselhetetlen volt számára, ahogy

üvöltöztek, döngették a kerítést, pimaszul cukkolták

Amikor véletlenül beesett a labda a kertbe

Kovács úr letette a kezében lévő szerszámot

földöntúli elégtétellel kihúzta magát

komótosan odasétált, lehajolt

hóna alávette a labdát és mintha bíbor szőnyegen járna

lassan a pinceablakhoz lejtett

szinte még egyszer meghajolt

(legszívesebben kajánul hátrasandítva felnyerített volna)

és behajította a labdát a tojásbrikettek közé

Majd halálos nyugalommal visszatért a virágaihoz

A fiúk tehetetlenül tanakodtak, köpködtek, sziszegtek

illetlen szavakat morogtak

Másnap került új labda és minden folytatódott

Az utcában ez volt az egyetlen hely a pályához

Már hat labdájuk sínylődött a pincében

Azt nem is sejtették, hogy Kovács úr esténként

leoldalazott a szűk lépcsőn

és egy fényesre hegyezett árral az összes labdát kilyukasztotta

Sőt, ezt néhány naponta megismételte

úgyhogy a labdák már ronggyá voltak döfködve

ami ugye pszichológiai problémákat is felvethetett

Nem tudni miért éppen nyár közepén

de szerzett magának egy kutyát is

A ronda kis vakarcsot Hangosnak hívta

Az eb egyfolytában ugatott

amitől inkább ijesztőnek tűnt, mint veszélyesnek

Ha kétszer háromszor mondta a kutyának, hogy „Hangos!”

az tényleg hangosabban ugatott

Ha halkabban mondta, a kutya is elhalkult

Ezen sokat röhögtek a fiúk, mondogatták ők is

de Hangos csak Kovács úrra hallgatott

Amikor a hetedik labdájuk is beesett

és Kovács úr, letéve a kapát, hozzákezdhetett volna

az elégtétel és a bosszúállás koreográfiájához

porszem került gépezetbe:

ugyanis nem találta a labdát

Hiába utasította az állatot hogy „Keresd!”

(erre a szóra úgy tűnt, nem volt kalibrálva)

Hangos össze-vissza rohangált, széttaposta a virágokat

Kovács úr méltóságával küzdve tajtékzott

A fiúk üvöltöttek, mutogatták, hogy merre, és merre ne

De a labda nem volt sehol

Aztán a tehetetlen csapat visszavonult, lesből figyelt

Egy idő után Kovács úr megunta a keresést

(azt sem zárta ki, hogy át akarták verni)

Megéhezett, bement a házba

Ekkor a fiúk a kerítéshez rohantak

Jocót, a legkisebbet átgyűrték a szögesdróton

és sürgették, ahogy csak lehet

de a labda furcsa módon felszívódott

Kész, ez volt a hetedik, vesztettek

Közben Hangos is kirohant a házból

vadul ugatott, beleharapott Jocó lábába

épphogy át tudták húzni a kerítésen

Éjjel, szirénaszó nélkül, csak kéken villogva

mentő állt meg a kert előtt és Kovács urat

infarktussal kórházba szállították

Már csak napok voltak a nyárból

Nem volt több laszti, lassan kezdődött a sulej

Unottan lődörgött a csapat a kert körül

Hangos árva magányában

némán ült és figyelt Kovács úr sziklakertjének csúcsán

A fiúk nyüglődtek, ténferegtek, lökdösődtek

Rágóztak, bakalódtak

Aztán az egyik fölnyerített:

Baszki, lehet, hogy elpatkolt?!

Ettől egymás szavába vágva kitört a hangzavar

Mindenki mondta a magáét:

            – Végre!

            – Hülye vagy

            – Dögöljön meg

            – Persze, de mégis

            – Rohadt komcsi

            – Buzi

            – Zoofil

            – Az mi?

            – Kutyabaszó

            – Mi lenne, ha meglátogatnánk?

            – Te hülye vagy?!

            – Pusztuljon

            – Az én apámnak is volt infarktusa

            – Én bemegyek és leköpöm

            – Legyünk humanisták

            – Nyúzzuk meg a kutyát

            – Szarok rá

            – Tanulj meg belsővel rúgni

            – Ez nem ember

            – Rabkórházban a helye

            – Írjunk neki, hogy Isten büntetése

            – Joci beviszi a levelet

            – Ez lehetne keresztényi kötelességünk is

            – Elmész te a!

            – Tolvaj

            – Jó, én se vagyok vallásos, de azért

            – Én vallásos vagyok, de akkor se

            – Az anyám ismerte a testvérét

            – Elemezzük a helyzetet

            – Jézusom!

            – Ne keverjük a témát, ez generációs ügy

            – Asztakurva, micsoda ész!

            – Megvárjuk, míg csendben kimúlik

            – Mekkora faszok vagytok ti!

            – Fogd be, te két ballábas

            – Most mi van? Se labda, se Kovács?

            – Na, szevasztok

            – Csáá…

Feszülten, lehangoltan szétszéledtek

Búcsúzóul még megdobálták Hangost

(aki nyüszítve bemenekült a házba)

és leragasztották a kapucsengőt

Az utolsó évadjuk volt

(jövőre érettségi, felvételi, meg erre-arra)

És Kovács úr is hamarosan meghalt

A kép forrása: itt