Barna Beatrix: VÉLETLENJEIM SZENT-GYÖRGYI ALBERTTEL

Vannak véletlenek, vagy nincsenek? Higgyünk bennük, vagy ne? Mindenki maga döntheti el. Egy biztos: e cikkem megírása nem volt véletlen!

Szenvedélyesen szeretem a könyveket, de helyszűke miatt otthoni könyvtáramat bővíteni már nem lehet, ezt felismerve és szem előtt tartva, mégis azon kapom magam a minap, hogy egy utcai könyvárus portékái között nézelődöm. Kezemben máris Szent-Györgyi Albert: Válogatott tanulmányai (Gondolat, 1983). Felkeltette érdeklődésemet! Közepes méretű, 335 oldal – mentegettem magamban ‒ talán elfér otthon valahogy…

Azonnal bele-bele lapozgatok. Érdekelt, milyen ember volt Szent-Györgyi Albert. Vajon voltak-e „véletlenjei”? Milyen tulajdonságai tették őt alkalmassá tudományos felismeréseiben?

Mikor arra kérték, hogy írjon az életéről, így válaszolt:

„Nincs kifogásom, hogy életem fonalát visszagombolyítsam: Csupán csak az nincs ínyemre, hogy magamról írjak, mert az exibicionizmusnak minden formájától irtózom és jobban szeretek előre nézni, mint hátra.”

Az embert az önvallomásaiból vagy a kortársak visszaemlékezéseiből lehet a legjobban megismerni. Nem volt csodagyerek. Anyai ágon természettudós családból származott, nagybátyja Lenhossék Mihály hisztológus, egyetemi tanár volt, aki próbálgatta érdeklődését terelgetni. Azonban csak kamaszkorában jutott elhatározásra, hogy ő is a természettudomány felé fordul. Falni kezdte a könyveket, később beiratkozott az orvosi egyetemre. Az első világháború megszakította tanulmányait. Mindent megérteni akart, érdeklődése kiszámíthatatlanul csapongó volt. Kíváncsisága, probléma-felismerése a legjobb megoldásokat kereste. „Kisütöttem valamilyen értelmetlen elméletet és hozzáláttam, hogy megcáfoljam” – írta.

Közösségi gondolkodása volt, eredményeit nemzetközi segítségnek és együttműködésnek köszönheti. Nem volt benne szakmai féltékenység, vizsgálati anyagait, legyen az bármilyen kevés is, képes volt megosztani kutatótársai között. (Hans Krebs írta, hogy kutatási célra mintát kért aszkorbinsavból Szent-Györgyi Alberttől.)

Töretlen munkabírása és vállalkozókedve volt. Egy-egy téma bővebb megismerésének igényével Európa-szerte utazgatott, megfordult Pozsony, Prága, Berlin, Hamburg, Leiden, Cambridge, Szeged tudományos intézményeiben, hogy tanuljon, szakmai ismereteit fejlessze. A 30-as években motorral járja be Európát.

1932-ben Cambridge-ben tartózkodott, amikor Klebelsberg Kuno közoktatási miniszter hazahívta Szegedre. Az egyetem Orvosi Kémiai Intézetét bízta rá. Megkezdődik munkásságának szegedi időszaka. Erről az időszakról írja:

„Egy nap egy kedves amerikai születésű magyar ember, J. Swirbely jött hozzám Szegedre dolgozni, amikor megkérdeztem, mihez ért, azt felelte, meg tudja állapítani, vajon egy adott anyag tartalmaz-e C-vitamint. A hexuronsavamból még volt körülbelül egy grammnyi. Odaadtam neki, hogy ellenőrizze vitaminaktivitását. Közöltem vele, hogy valószínűleg azonosnak találja majd a C-vitaminnal, de én  még sohasem ellenőriztem… A vitaminok ‒ szerintem ‒ elméletileg érdektelenek voltak. Swirbely megvizsgálta a hexuronsavat. A teljes vizsgálat két hónapot vett igénybe, de az eredmény egy hónap után is nyilvánvaló volt, a hexuronsav: C-vitamin. Ezután átkereszteltük a hexuronsavat „aszkorbinsavra”, ‒ de egy szemernyi sem volt belőle. A rendelkezésre álló növényi források egyike sem tette lehetővé a nagyarányú előállítást.”

„Véletlenül úgy esett, hogy Szeged a paprikaipar központja. Egyik este friss paprika volt vacsorára, nem volt kedvem megenni és valamilyen kifogáson gondolkodtam. Egyszerre csak eszembe ötlött, hogy gyakorlatilag a paprika az egyetlen növény, amelyet sohasem vizsgáltam meg. Bevittem a laborba, és úgy éjfél körül már tudtam, hogy a C-vitamin kincsestára, s grammonként két milligrammot tartalmaz. Néhány héttel később több kilogramm kristályos C-vitaminom volt, amit szétosztottam az egész világon a vele dolgozni kívánó kutatók között. Ez lehetővé tette a teljes analízist és szintézist. A Nobel-díjat részben ezért a munkáért kaptam 1937-ben.”

Kétségkívül a Nobel-díj volt a legnagyobb nemzetközi tudományos elismerés, ami nemcsak Szent-Györgyi nevét és a C-vitamint tette világszerte közismertté, hanem Szeged és Magyarország létére is ráirányítottta a figyelmet. Mire futja még elpusztíthatatlan energiájából és tehetségéből? A második világháború után nem érzi jól magát itthon.

1947-ben Amerikába disszidál. 1955-ben már amerikai állampolgár. Emigrációja alatt kétszer látogatott Magyarországra, 1973-ban a Szegedi Biokémiai Kutatóközpont átadására, és 1978-ban tagja volt a Szent Koronát visszaszolgáltató amerikai küldöttségnek.

„1975 áprilisában Az Atomtudósok Közleményében publikált (Bulletin of the Atomic Scientists) egy kis katekizmust, ‒ ahogyan ő nevezte ‒, amiben 21 rövid tételben tárta elénk szenvedéllyel teli aggodalmát az emberiség igaz békéjéért és jólétéért, azt az erkölcsi bátorságot, mely erőt ad neki ahhoz, hogy szót emeljen a népszerűtlen igazságok védelmében, valamint mélységes bölcsességét, mellyel az élet lényegét felismeri” ‒ emlékezik vissza Hans Krebs. Sokáig őrizgette Szent-Györgyi levelét, ő bátorította, hogy jelentkezzen munkára Cambridge-ben Hopkinsnál, élete nehéz időszakában. Tíz héttel később boldogan élt és dolgozott Angliában, Albi iránt érzett őszinte hála örök emlékeivel.

Néhány idézet a publikációból:

„A boldogság titka nem az, hogy többet szerezzünk, hanem az, hogy örüljünk annak, amink van….

Az emberi élet nem pusztítással, hanem alkotással tehető tartóssá. Élvezetessé az egészség, boldogság, szépség és tudás teheti.

Napjaink válsága morális és intellektuális, a gazdaságpolitika másodlagos.

Az együttélés alaptörvénye: ne tégy másokkal olyat, amit magadnak nem kívánsz.

Nem igaz, hogy azért voltak mindig háborúk, mert az ember vérszomjas. A háborúk mindig azért törtek ki, mert mindenkor voltak egyének vagy kis embercsoportok, melyek készek voltak mások életét feláldozni saját profitjuk vagy törekvéseik érdekében.”

Idősebb korában figyelme a rákkutatás felé fordult, mivel második feleségét és lányát is elveszti rákbetegségben. Nehéz elhinni, hogy megfelelő anyagi támogatás hiányában az 1970-es évek elején tudományos pályafutása majdnem keserű véget ért, de segítség érkezik, megszületik egy Alapítvány, a Nemzeti Rákkutatási Alapítvány (National Foundation for Canser Research), mely támogatja munkáját. Szent-Györgyi kilencvenedik éve felé közelítve még mindig képes arra, hogy mozgósítsa és maga mellé állítsa a szakma kiválóságait. Az Alapítvány tagjaiként 38 tudós szerepel a listán, a világ minden tájáról, közülük négyen Nobel-díjasok. A rákkutatás tehát folytatódik, vannak kisebb-nagyobb részeredmények, biztató elgondolások, de vannak kudarcok is. Egy kéziraton dolgozik ebben az időben, úgy hiszi, hogy a végső fejezete lesz rákkutató munkájának, ha ez sikerül, akkor alapjául szolgál mindazoknak, akik a rákproblémával foglalkoznak, és remélhetőleg gyógyulásra is vezet. Korából adódóan nyomás nehezedik rá, kétségeihez idő kell, folytatja kísérleteit haláláig.

Dr. Szent-Györgyi Albert (1893-1986), a „Nyugatra távozott kozmopolita tudós”, akiről itthon utcát sem lehetett elnevezni ezért (1953!), aki munkásságával megbecsülést és elismertséget szerzett az egész világon, oly világosan fogalmazta meg:

„A társadalom erkölcsi alapszabálya egyszerű: kölcsönös tisztelet, szellemi tisztesség, és jóindulat.”

Szent-Györgyi munkásságának van folytatása, ez derül ki Dr. Hidvégi Máté professzor, az AVEMAR rákgyógyszer feltalálójának hihetetlen érdekes előadásából, az alábbi felvételen. A véletlen itt is fontos szerepet játszik! A váratlan meghívó Kecskemétre invitálta az érdeklődőket 2013-ban, egy ritka alkalomra, ahová mi is elutaztunk kollégámmal, Buvár Géza operatőrrel, hogy az alábbi felvételt elkészítsük Dr. Hidvégi Máté professzor előadásáról, természetesen előzetesen megérdeklődve, hogy felvehetjük-e. Kedvező választ kaptunk, az előadás nyilvános volt. Így most Önök is megnézhetik. A felvétel hossza: 14 perc. Kellemes időtöltést kívánok!