BEFEJEZETLEN TÖRTÉNET (Deli Mihály elbeszélése)

Az Illuzionista szótlan komorsággal megállt a porond közepén

Némasága fokozta a félelmetes hangulatot

Halk, baljóslatú zene szólt

A konferanszié, mindvégig harsány teatralitását

most suttogóra fogta:

„Világszám következik!

A Mester ebbe az üvegszekrénybe invitál egy jelentkezőt

akit eltüntetve a szemünk elől

átemel egy láthatatlan dimenzióba

majd titokzatosan visszavarázsol közénk

Különleges utazásban lesz része annak

aki belép e varázsszekrénybe!

Nos, ki ez a bátor vállalkozó?!”

A gyér jelentkezők közül

egy ötven év körüli nézőre esett a választás

(Felesége pirult lelkesedéssel, mégis kissé sápadt aggódással

egy csókra visszarántotta, s elengedte)

A minden oldalról átlátszó üvegdoboz perdült

az ajtaja kinyílt, a férfi beleállt, az ajtó zárult

Csillogás vibrált a térben

Torokszorító zene kígyózott a felhevült nézőtér felett

Az Illuzionista eszköztelenül

mégis fegyelmezett határozottsággal intett a szekrény felé

ami emelkedni kezdett

A férfi forgolódott, mosolygott, integetett

Mindenki láthatta

Mikor az üvegdoboz felért a cirkusz kupolájába

a konferanszié csendet kért

hogy az ’átlépést’ ne zavarja meg semmi

Dermesztő némaság feszítette az izgatott nézőteret

A férfi kíváncsi tekintettel forgatta a fejét

Az Illuzionista felemelte karjait

valami ismeretlen szót ordított a kupola felé

A levegőben kékségek sötét árnyalatai kavarogtak

A magasban vakító fény robbant

mire az üvegszekrény fényárban úszva

hirtelen leereszkedett a színpadra

És a férfi már nem volt sehol!

Az ajtó tárult, a konferanszié benézett, belépett

kapálódzott, hogy mutassa, valóban nincs bent senki

Az üvegfalak keresztbe-kasul átlátszottak

A nézőtér hüledezve felzúgott, kitört a tapsvihar

Következett a „visszavarázsolás”

A kalitka ajtaja becsukódott

a misztikus kísérőzene megszólalt

Az üvegszekrénynek újra fel kellett volna emelkednie a férfiért

A zene, mint egy átszakadt lemez

már fokozhatatlanul a beteljesedettségén toporgott

A színes lámpák vibrálásai bántóan vakítottak

Az Illuzionista mozgása furcsán darabossá vált…

…Valami baj történhetett, mert a szekrény nem mozdult

A háttérből műszakiak futottak a porondra

Mindenki zavarodottan kapkodott

A konferanszié nyugalmat kért

A nézők fészkelődtek, sokan kíváncsian felálltak, ágaskodtak

Az Illuzionista váratlanul eltűnt

Értetlen moraj hullámzott a széksorok felől

A szín-kavalkád egyszerre kivilágosodott, a zene elcsitult:

megjelent a cirkusz igazgatója

Mindenkit megnyugtatott és közölte

hogy technikai problémák miatt az előadást megszakítják

Kérése az, hogy a pánik elkerülése végett

fegyelmezetten hagyják el a nézőteret

Intésére a zenekar túlharsogta az elégedetlenkedő kiabálásokat

A porondon már nyüzsögtek a cirkusz emberei

Orvosok, tűzoltók, rendőrök is feltűntek

A lassan kiürülő nézőtér közepén

akaratos várakozással, csak az „elvarázsolt” férfi felesége ült

Egy rendész megpróbálta kitessékelni

de az asszony nem engedett

Sőt, a huzakodásra üvöltözni kezdett:

„A férjemet várom! Eltüntették, vagy hová lett!?

Nem megyek sehova, amíg nem jön vissza!”

A huzakodás dulakodássá, majd verekedéssé fajult

„Gyilkosok! Mit csináltak a férjemmel?!” – sikoltotta

Mielőtt legyűrték volna, előkeveredett az Illuzionista

a cirkuszigazgatóval együtt félretolták a biztonságiakat

s közrefogva az asszonyt

a nézőtér egy csendes szektorába kísérték

Az Illuzionista így szemtől-szembe olyan volt

mint bárki más az utcán

Az események dacára

sem izgalom, sem megrendülés, sem sajnálkozás

nem látszott az arcán

Tárgyszerű volt, majdhogynem megnyugtató

Leintette az igazgatót és ezt mondta:

„Asszonyom, be kell vallanom

nem tudom, hogy a férje hová tűnt

– teátrálisan körbetekintett, mintegy ellenőrizve

hogy hármukon kívül nem hallja senki –

Elárulom a trükköt:

amikor a férje belépett az üvegszekrénybe

egy speciális lézerháló vette körül

ami egy program segítségével virtuálissá klónozta őt

és azt vetítettük ki az üvegre

Ezt a képet látta fölemelkedni a közönség, Önnel együtt

Ugyanis a férje, abban a pillanatban, amikor belépett a szekrénybe

a lézerexpozíció másodperce után

a szekrény alatti süllyesztőbe ereszkedett

Tehát nem ő emelkedett a magasba

hanem egy térhatású klónkép

s a kabin már üresen ment föl

majd ereszkedett vissza a porondra

Viszont…

És itt a gond:

a férjének a süllyesztőben kellett várnia

hogy visszaléphessen a szekrénybe

Tehát semmiképpen nem tűnhetett volna el!

De mégis eltűnt

És nem tudjuk, hová!

Amikor belépett a szekrénybe, láttam, hogy biztonsággal

kissé meglepődve, mégis mosolyogva süllyed a manézs alá

Kacsintott is rám, hogy minden rendben, érti a dolgot

Bezáródott felette a csapóajtó

és következő pillanatban nyoma veszett

Érthetetlen, érthetetlen!”

„Ez engem nem érdekel! Valahol lennie kell!

A férjemet akarom! Kerítsék elő! Itt tűnt el!

Nem veszhetett el! Nem válhatott kámforrá!” –

mondta határozottan az asszony

„Azon vagyunk, keressük!” – szólalt meg az igazgató

Az asszony rá se hederített, az Illuzionistához beszélt:

„Egyáltalán, hogyan akarta visszahozni?!”

Az Illuzionista oldottabb hangon válaszolt:

„Mielőtt az »üres« szekrényt újra elindítottuk volna a kupolába

a férjének, a csapóajtón át, vissza kellett volna lépnie a szekrénybe

A lézer ilyenkor épp fordítva

úgy tesz, mintha üres lenne a szekrény

elrejti a benne állót

Fent a kupolában kikapcsoljuk

és akkor már valóban a férje látható

Ez a produkció”

„Nagyon elmés! Tehát mégsem tűnhetett el!

Követelem, hogy azonnal hozza vissza!”

„Igyekszünk – nézett egymásra az Illuzionista és az igazgató –

de pillanatnyilag tehetetlenek vagyunk

Nem találjuk sehol

A manézs alatti berendezések hibátlanok

Semmi nyomát nem látjuk, hogyan tűnhetett el”

„Hát ha olyan kurva nagy varázsló

akkor varázsolja vissza!” – üvöltött az asszony az Illuzionistára

„Asszonyom, nem varázsló vagyok

csak egy bűvész, egy illuzionista

Itt mindenre van magyarázat”

„Akkor hallgatom!”

„Nem tudok csodákat végrehajtani”

„Na, dehogynem, szedje csak össze magát!” –

kiáltotta az asszony, s ökölbe szorította a kezét

Mielőtt bármelyikükre lesújthatott volna

három mentőorvos kapott oda

Lefogták, nyugtatták, nyugtató injekciót készítettek

Sikítva félreugrott:

„Mi van itt?! Engem is meg akarnak ölni?! Ez már kafkai!”

„Asszonyom, tart a vizsgálat, láthatja, mindenki a férjét keresi

ez csak egy nyugtató injekció, nem akarom megölni” –

mondta szelíden a mentőorvos

„Ez abszurdum!” – így az asszony

„Valóban – bólintott az igazgató –

mert a manézs alatt nem szökhetett el, nincs kijárat

pontosabban egyetlen kijárat van

ahol viszont a munkatársaim nyüzsögnek

és egyikük sem látta a férjét

Ahogy leereszkedett az aknába, és a zsilip bezárult

nyomtalanul eltűnt

Nincs magyarázat; felfoghatatlan

Nem is mehetett sehová

mert pár perc múlva újra vissza kellett (volna) térnie

Az alatt veszett el”

„Ez egy rossz, abszurd tréfa…! A férjemet akarom!

Épségben, egészségesen és azonnal!”

„Asszonyom, kérem, legyen türelemmel

mindannyian azon vagyunk, hogy megoldjuk a kérdést

Hogy racionális megoldásra jussunk

Ez mindannyiunk érdeke” – így az igazgató

„Micsoda cirkusz ez?!” – csuklott el az asszony hangja

Az orvos szelídnek álcázott agresszivitással közelebb lépett

S az asszony már gyenge volt elhárítani a beavatkozást

Elszökött, valahogy mégis elszökött:

titokban ebbe kapaszkodtak mindannyian

Ez maradt az egyetlen, úgynevezett ’racionális’ válasz

Minden más feltételezést és eshetőséget

szigorúan elhessentettek

Na, de akkor…?!

Az asszony másnap egy kórházban ébredt

Moccanni sem tudott, kábán nézett körbe

Karja lekötve, infúzió csöpögött a kézfején sötétlő érbe

Zúgott a feje, minden homályos volt

mint aki részegségből tér magához

Nyöszörgésére egy fehérköpenyes nő lépett az ágyhoz

Leült mellé

„Csuda Gabriella vagyok, pszichológus

Azért kötötték le a karját, mert ki akarta tépni az infúziót

Nincs benne semmi, csak vitamin, erősítő, meg nyugtató

Tudok mindent a tegnapi esetről

Még nem találták meg a férjét, de nyomoznak

Mindenkinek kínos az ügy, úgyhogy nagyon igyekeznek

Ha elég erősnek és józannak érzi magát, beszélhetünk?”

– Teljesen józan vagyok

– Persze, nem úgy gondoltam. Csak a nyugtatók…

– Nem kértem, hogy ide hozzanak! Eltüntették a férjem, és még én vagyok a hunyó?!

– Hát, sajnos a dulakodásoknak mindig az a vége, hogy az erősebb győz

– A rohadékok! A fene egye meg! Szedje ki belőlem ezt!

– Ne haragudjon, nem tehetem, csak egy ápolónő, vagy egy orvos húzhatja ki az infúziót

– Akkor szóljon nekik. Egyáltalán mit akar tőlem?!

– Segíteni szeretnék

– Na, és hogyan?! Megtalálta a férjemet?!

– Nem, de…

– Menjen a pokolba! Ez valami összeesküvés, vagy mi?! Tisztára abszurd! Egyáltalán, még én vagyok én, vagy mi történik itt?! Eltüntetik a férjem, és semmi nyom?! Értem én a trükköt, de ha trükk, akkor valahol lennie kell. Basszus, legalább a holttestének, mert ha él, akkor jelentkezne. Hát persze, hogy jelentkezne. Nem hagyna itt, nem engedné, hogy engem itt lekötözzenek.

– Elhiszem, ez természetes.

– Kész őrület.

– Nyugodjon meg

– Rohadtul nyugodt vagyok! Micsoda aljas ügy ez az egész!

– …Egyébként szeretik a cirkuszt?

– Naná! A cirkuszt! Hát gyűlölöm!

– Nem erre gondoltam, a műfajt.

– Nem különösebben. Ajándékba kaptuk a jegyeket.

– Nem tapasztalt a férjén az utóbbi időben valami…

– Menjen a fenébe! Ez a koncepciójuk? Hogy erre a varázslásra várt a férjem, mert megromlott a kapcsolatunk, és így akart eltűnni?! Erről van szó, igaz?! Egy nyomorult megszokott közhely az egész. Én meg egy hülye átvert bohóc vagyok a történetben!

– Csak próbálom megérteni, körüljárni.

– Rossz nyomon van. Semmi bajunk egymással. Egészségesek és szerelmesek vagyunk egymásba. Sose tenne ilyet velem. Itt valami más van a háttérben. Bűnügy vagy irracionalitás.

– Ezt szeretném én is felfejteni

– De nekem ehhez semmi közöm, nekünk a férjemmel ehhez semmi közünk. Szimpla nézők voltunk a cirkuszban. Nem is akartam, hogy jelentkezzen.

A pszichológusnő halványan nyelt egyet

Minden mindennel összefügg, gondolta

Még az irracionalitás világában is

De odáig már nem merészkedett

És így tovább

Hullámzott a beszélgetés

Hol indulatosabban, hol elkeseredettebben

Mindketten hozták a magukét

Meg kéne oldani ezt a dolgot

Megfejteni, mi történt

Lekerekíteni a történetet

Tanúságot keresni/szolgáltatni

Hagyni a racionalitást a misztikával összekeveredni

majd igényelt józansággal szétválasztani

Végül katartikussá lényegíteni

Az életből átemelt történeteknek (megörökítve)

elejük – közepük – és végük van

(még a töredékeseknek, az úgynevezett ’befejezetleneknek’ is)

Lehetetlen dolgok sosem történnek

Mindenre van magyarázat

Előbb-utóbb minden megoldódik

A ’furcsaságok’ és ’lehetetlenségek’ körüli misztikus fal…

vagy épp fordítva: a materiálisnak mondott valóság körüli fal

átjárhatatlan

(nevetséges, sci-fi, műfajváltó, azaz legfeljebb irodalom)

Csuda Gabriella sem kapirgált rossz helyen

ahogy a rendőrségi nyomozók is hitelesen végezték munkájukat

Szóval akár bűnügy, akár irracionalitás

akár valami kalandos melodráma

Mi a vége?!

A férfi nem került elő

Megszökött?

Megölték és elásták?

UFÓ-k elrabolták?

Szellemmé vált?

Fantázia az egész? Veszett sors?

Kár elkezdeni egy olyan történetet, aminek nincs vége?

Mindig vége van annak, ami elkezdődik?

Mindenre van válasz?

Csakugyan?

Vagy ez a feleség története? S ez a bevezetés?

A vágott virág mesés illúzió? Mindennek gyökere van?

Mi lesz vele, ha nincs megoldás?

Megkeményedik benne a racionalitás?

Vagy beléfészkelődik a remény irracionalitása?

Volt egy férje, szerelmes párja, örök társa…

Sorstalálkozás? Sorsütközés? Sorsvégzet? Sorskanyar?

Sorsbukás?

Sorsút?

Minden valóság

De minden valóságnak kisebb-nagyobb

láthatóbb-láthatatlanabb árnyéka van

A rendőrség a felderítetlen ügyek aktái közé sorolta az esetet

Azok között is az ’M’ (’misztikus’) jelű fiókba

Az Illuzionista, másfél év múlva

a nyomozás („átmeneti”) lezárását követően

előzetes puhatolódzás után, felkereste az asszonyt

Rövid találkozás volt, egy parkban

Tisztázták, hogy az asszony nem neheztel rá

nem őt tartja felelősnek

Az Illuzionista bevallotta, mégis teherként cipeli az esetet

Az, hogy nincs józan és elfogadható magyarázat a férfi eltűnésére különös nyugtalanság mindkettőjükben

Az Illuzionista:

„Látszólag ilyen misztikus közegben élek

De mindez csak játék

Nagyon is materiális tények és fogások mozgatják az ’illúzióimat’

Ez volt az első eset, hogy szembesültem az irrealitással

a »valóságos képtelenséggel«

S ebben a nyomozók is megerősíttetek

Ők sem találkoztak még hasonlóval

Kérem, fogadja együttérzésemet, nagyon sajnálom

Még azt szeretném elmesélni

és remélem nem okozok vele oktalan fájdalmat

Szóval húsz évvel ezelőtt egy társasággal

Portó közelében, az Atlanti-óceán partján nyaraltunk

ahol a feleségemet egy cápa-veszélyes öbölben

váratlanul elnyelték a hullámok

Hiába jöttek a halászok, búvárok, vízi mentők

Estig próbáltuk keresni, nem találtuk

Álltunk tehetetlenül a parton és csak bőgtünk

Eleinte minden évben kiutaztam Portóba

Leültem a homokba, bámultam a vizet, az eget

a végtelen messzeséget

és mindig úgy éreztem, Van valahol

Talán ez a Van-ás csak az én fájdalmam

Mégis, ahogy ott ültem, és néztem a kék végtelent

valóságosan éreztem, hogy a hátam mögött áll

Lehet, hogy csak én kellek ehhez

de azokban a pillanatokban valahogy

több voltam önmagamnál

Általa, Vele, szinte újra együtt

Sosem fogom elfelejteni

Nem halványodik

Ma már bárhol, bármikor fel tudom idézni Őt

Örökké velem van

És néha, furcsa módon azt érzem, én is eltűntem Vele

Szóval, csak illúzió, hogy az élet az erősebb

hogy én vagyok az erősebb, mert élek

Hát nem, valószínűleg Ő az erősebb

És nekem jobban kéne értékelnem

sőt, megélnem ezt a szelíd vonzást

Ami nem könnyű

De egy kis rés az áttörhetetlen falon

Remélem érti… Ugye érti?”

Az asszony:

„Értem

Nekem a váratlansága miatt sok időmbe telt, míg a ’véletlent’

valamiféle ’törvényszerűségre’ tudtam cserélni

Nehezemre esett a cirkuszt és a bűnügyet leválasztanom

a megmásíthatatlanság misztikusságáról

Egyszóval elfogadni a sors akaratát

amibe látszólag nincs beleszólásunk

De amint az Ön falán is felsejlik a ’rés’

valamennyi lehetőség nekem is adódott

hogy hatást gyakoroljak arra a másik dimenzióra

Lehet, én teszem magamra ezt a súlyt

Vagy inkább Ő ez a súly bennem

Hosszú gyötrelmek után

tükörbe kellett néznem

mi több, meg kellett nyitnom a Tükröt

áttörni rajta, és megindulni

hogy visszaigazolást kapjak

hogy mindenféle válaszokon túl, élni tudjak

Amolyan »sosincsvége« állapot ez”

Az Illuzionista fejet hajtott: „Köszönöm a találkozást”

„Viszontlátásra” – mondta halkan az asszony

(appendix)

Mindebből mégsem derül ki, hogy miért, s hová tűnt el a férfi

Semmi fogódzó

Az irodalom: történet (szövevényes élet)

A mesék láza: mint lebegő jéghegy, a felszín alatt

Tovább gondolható / tovább gondolhatatlan

A hatás: kölcsönös kihívás

Van, hogy az élet igazodik a megoldhatatlanhoz:

ami sorsnak is mondható

Az illuzionista Thorn bemutatja a ketrecekbe zárt személyek megjelenését és eltűnését

(1880, fametszet, Anglia, a kép forrása: itt)