Beharangozó. Főszerkesztői gondolatok három remek írás leendő közlése előtt

Tisztelt Olvasó!

Vállalhat-e annál szebb küldetést digitális hazugságkor közepette e szerény kis újság, a Szilaj Csikó, mint hogy csakazértis szembeszáll a fősodor szellemi divatjaival és diktátumaival. Akár olyan áron is, hogy ezáltal maga is részesül azokból a bélyegekből és pofonokból, amelyekkel a fősodor az elhajlókat, ellenállókat, merőben másképp szólókat illeti. Csikónk szerencsére elvből elzárkózik a fizetős hirdetési lehetőség elől, ezért aztán ilyesfélékkel megvesztegethetők és zsarolhatók sem vagyunk. Szókimondás dolgában pedig egy húron pendülünk azzal a szerzőnkkel, akinek három írása készülődik felkerülni Csikónkra az elkövetkező napokban, s aki megjelenítendő írásai egyikében kerek-perec leszögezte: „nem létezett, nem létezik olyan akadály, és nem is történhet olyasmi, ami (...) akárcsak a legkisebb őszintétlenségre kényszeríthetne”.

A szóban forgó szerző nem más, mint Sütő Gábor közíró, nyugalmazott nagykövet. S hogy az ilyesféle eltökélt szókimondás és őszinteség mivel jár, érzékletesen megmutatkozik a róla szóló wikipédiás szócikken. Noha szerzőnk immáron a 88. évében jár, s mint írásaiból is kiderül, tartalmas és változatos életet mondhat magáénak s tudhat maga mögött, wikis „jóakarója” mégis nagyon kurtán-furcsán intézte el hosszú élete és pályafutása ismertetését. Olyan kurtán-furcsán, hogy ide is emelem a szöveget teljes terjedelmében:

Sütő Gábor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Sütő Gábor (Karcag, 1934. március 26. –) diplomata, radikális jobboldali közíró.

Külügyi pályafutása

A moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében(wd) (MGIMO) végzett 1959-ben. Orosz, angol, portugál, spanyol nyelvismeretet szerzett.

Tanulmányai befejeztével a Külügyminisztériumba került. 1961 és 1963 között a havannai, 1963 és 1965 között a brazíliai magyar nagykövetségen dolgozott. 1966-67-ben szigorúan titkos állományú állambiztonsági tisztként is szolgált. 1967 és 1973 között az MSZMP KB Külügyi Osztályának munkatársa volt. A Külügyminisztériumban II. o. tanácsosi rangot kapott és 1974-ben a Külpolitikai Tervező és Elemző Főosztályon lett főosztályvezető-helyettes. 1977-ben rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti rangot kapott és megbízták a maputói magyar nagykövetség vezetésével; egyidejűleg Madagaszkárra is akkreditálták. 1983 és 1986 között a Külügyminisztériumban a latin-amerikai ügyekkel foglalkozó VII. Területi Főosztály vezetője volt. 1986-ban a brazíliai magyar nagyköveti posztot foglalta el. 1990-ben nyugalomba vonult.

Politikai tevékenysége a rendszerváltás után

A rendszerváltás után a radikális jobboldal felé fordult. 2009-ben az Európai Parlament választásán MIÉP listavezetője lett. Leplezetlenül antiszemita, szélsőségesen jobboldali cikkeket közölt a Kapu című folyóiratban, illetve a tejfalussy.com honlapon. A 2018-as országgyűlési választások előtt a Fidesz és Orbán Viktor mellett kampányolt a Reális Zöldek Klub honlapján.

Ennyi.

Vajon mi marad meg mindebből bárki gyanútlan olvasó fejében? Annyi, hogy az illető valamikor Moszkvában végzett, az MSZMP kötelékébe tartozott, tehát kommunista volt a javából, a rendszerváltás után azonban radikális jobboldali lett, MIÉP-es, ráadásul leplezetlenül antiszemita. Vagyis egy éppen olyan elvtelen fajzat volna, mint amilyenek a kisnyilasból kommunistává átlényegültek, csak éppen ő fordított irányban változott át.

Hogy mennyire megfontoltan és céltudatosan mocskol és uszít az előttem ismeretlen wikis szerző, az jól látszik abból, hogy a kendőzetlen szélsőségességezés és leantiszemitázás után végszóként gyorsan még a Fideszt és Orbán Viktort is odakeveri, hátha nekik is jut valamennyi abból a rémületből és gyalázatból, ami a kellőképpen jóhiszeműek és érzékenyítettek lelkében támad efféle súlyos ítéleteket olvasván.

Tisztelt Olvasó!

Nem kétséges, hogy a közlés előtt álló három írás mindegyike kényes és rázós témákat feszeget. Igaz ez a 9/11 ellentmondásait, gyanús körülményeit feldolgozó – A világközvélemény megtévesztése, ÖNPROVOKÁCIÓ ÉS ÁLLAMKÖZI TERRORIZMUS című – cikkre éppen úgy, mint az A goj címet viselő, önéletrajzi ihletésű írásra, valamint a Csurka István pártelnöki munkásságába betekintést nyújtó visszaemlékezésre (A magyar Magyarországért harcolt. A Csurka-emlékkönyv kapcsán).

Mindhárom írás itt-ott megjelent már, tehát rögtön adódik a kérdés: ha ráadásul még kényesek és rázósak is, akkor miért kell a Szilaj Csikónak újra közölni őket? Nos, lényegében egyetlen oka van ennek – mármint annak, hogy miért kértem meg a szerzőt arra, hogy tegye lehetővé számunkra.

S ez az ok nem más, mint a szerzőnek az a bámulatos, szinte párját ritkítóan mély és következetes őszintesége, amely mindhárom írását jellemzi, s amelyre már iménti, bevezető gondolataimban is utaltam. Más korokban, más körülmények között nyilván nem volna e tulajdonságnak ily kimagasló értéke, csakhogy tudomásul kell vennünk, éppenséggel tetőtől talpig hazugságkorban élünk. Olyan korban élünk, amikor a főáramú politika és a digitális tömegközlés oly mértékig képes megvezetni az atomjaira hullott, eltömegesedett emberiséget, hogy a legvérlázítóbb aljasságoknak tesznek ki sorozatban bennünket, mégsem bűnhődik miattuk egyetlen elkövető sem. Ami a legkülönösebb – s voltaképpen az igazán újdonság – ebben az egész helyzetben, az az, hogy a bűnökről hiába szerez aztán tudomást a fél világ, továbbra is az elkövetők forgatókönyvei alapján zajlik földi életünk, vagyis amit ők állítanak, ők közölnek, amire ők törekednek, az foglalja el a világ teljes főáramú sajtóját, s legyenek bár álláspontjaik, törekvéseik, cselekedeteik a lehető legalantasabbak és szélsőségesebbek, ezeket mindig normalitásként, természetesként tálalják, és szélsőségesként, abnormálisként mindazokat, akik mindezeknek a fősodraton kívülről ellentmondanak.

A világ urai, a fősodor diktálói már szinte mindent és mindenkit megvettek, megvesztegettek vagy megfélemlítettek, ideértve a politika, a média és a tudomány világát is. Ezért tudták keresztülverni például 9/11-et, vagy a kovidőrületet, most meg az orosz–ukrán–amerikai háborút – Majdanos előzményekkel, Északi Áramlatos közjátékokkal.

Nos, a magam helyén, a magam részéről másképp nem látom megfékezhetőnek ezt az ördögi irányzatot, mint az igazság feltétlen szolgálatával. Mint az olyan őszinte, igaz emberek megszólaltatásával, akik nem azt mérlegelik, hogy mi lesz velük, ha igazat mondanak, hanem meg sem fordul a fejükben, hogy mást is mondhatnának.

Márpedig Sütő Gábor nagyon ilyen ember. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint A goj című elbeszélése. Mivel jócskán a rendszerváltásunk után keletkezett, az egész történetet megírhatta volna úgy is, hogy a régi időket a maga vélt javára kissé átszínezi. Főképp, hogy visszaemlékező elbeszélését a Havi Magyar Fórumnak szánta. Nyilván tudta, hogy az olyasféle nagy elvtársak, mint például Komócsin Zoltán, a miépes körökben nem örvendtek nagy népszerűségnek. Ennek ellenére le bírt írni ilyen mondatokat – habár egyes szám harmadik személyben, de mindvégig félreérthetetlenül saját magáról:

„Aztán jött az érzelmileg legnehezebb. A búcsú Komócsin Zoltántól, az illetékes titkártól, akivel több mint hét éven át tartalmas emberi és munkakapcsolata alakult ki, s akit ekkor már halálos betegség ostromolt. [...] Keményen megszorították egymás kezét, életükben először és utoljára meg is ölelték egymást. Mindketten tudták, soha többé nem látják viszont egymást. Próbálták visszatartani, de kicsordult a könnyük.”

Az is sokat elmond az őszintesége értékéről, hogy bár sem ő, sem Csurka soha nem takargatta-szépítgette korábbi élete történéseit, mozzanatait, miépes körökből soha nem támadt felé semmiféle utálkozás, megvetés. Sőt! Igaz, abban az életben nemcsak a Komócsin Zoltánnal közösen hullajtott könnyeknek volt meg a tisztességes és emberséges helye, hanem az Aczél Györggyel való kemény, szikrázó ütközésének is, amely mögött – Sütő Gábor meggyőződése szerint – szerepet játszott az is, amit „Dezső bácsi” – „barátian és hihetetlen nyíltsággal” – a következőképpen magyarázott meg „gojunknak”:

„...vannak olyan zsidók, akik elsősorban zsidók, aztán kommunisták és valahol magyarok is, ezért nagyon veszélyesek lehetnek; vannak, akik elsősorban kommunisták, aztán zsidók és magyarok; valamint akik elsősorban magyarok, aztán kommunisták és végül zsidók. Ő az utóbbi kategóriába tartozik, de Aczél György az elsőbe, ezért kerülni kell vele minden összetűzést.”

Tisztelt Olvasó!

Valamikor egy kötetben három könyvet is szenteltem e témának, ezzel a címmel: A törzsi háború természetrajza – a rendszerváltozás Magyarországán. A hosszú kutakodásnak és elmélkedésnek számomra ez lett a végkövetkeztetése: mivel feketén-fehéren kiderült, hogy léteznek elsősorban magyar és nemzeti érzelmű zsidók, másfelől pedig hasonlóképpen léteznek haszonleső, helyezkedő (s ennyiben magyar- és nemzetellenes) nem zsidók (Egyetlen történet című könyvecském kisregényében pl. éppen ilyen a mangalica koca), ezért teljes hiábavalóság azt firtatni, hogy ki zsidó, ki goj. Egyetlen dolgot érdemes nézni: mit tesz. S ha kell, ezt szóvátenni. De ez még egyáltalán nem teszi szükségtelenné azoknak az érzelmi, anyagi, hatalmi összefonódásoknak a felfedezését és kimutatását, amelyek híján bizony sok minden nehezen érthetővé válik. Pl. az, hogy a Kádár-rendszerben miért gáncsolták számosan úgy a „gojt”, ahogy. Vagy ugyanabban a rendszerben bizonyos körök miért és hogyan tudtak oly hatalmas pénzeket kiszívni a magyar gazdaságból a saját zsebükbe (pontosabban: rejtett széfjeikbe és számláikra) – többek között Fekete János bankár hathatós segédletével –, hogy lényegében ebbe, s nem egyszerűen a szocializmusba rokkantunk bele. Noha ez már nem Sütő Gábor írásainak témája, hanem Borvendég Zsuzsanna lenyűgözően körültekintő és tárgyilagos könyvének, Az impexek korának, a végkövetkeztetésünk ugyanaz: amikor ilyen nagy tétek – létkérdések – forognak kockán, az érzékenyek és érzékenyítettek várható reakcióira bár figyelemmel kell lennünk, s amennyire csak lehetséges, el kell kerülni, hogy alapot adjunk akár személyes, akár hatalmi indulatoknak; ám e szempontnál semmivel sem kevésbé életbevágó, hogy megértsük a történelmi összefüggéseket. Aminek pedig elemi feltétele, hogy aki tudja, az őszintén mondhassa. Még esetleges, akaratlan túlzásainak is sokkal kisebb a veszélye, mint a világot elborító érdekhazugságoknak.

Persze, új idők mindig új összefüggéseket is hoznak magukkal. Szembeötlő változásokat tapasztalhatunk a világban például Izrael megítélését illetően. A zsidó és a magyar nemzeti érdekek sok tekintetben közelebb kerültek egymáshoz, s merőben más arcát mutatja felénk egy Trump vagy egy Biden vezette Amerika. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a főáramból továbbra sem tudhatjuk meg, hogy a különféle mozgások és összefonódások mögött milyen emberi indítékok és összejátszások húzódnak meg. Sokkal hamarabb juthatunk valóságos ismeretekhez olyan megrögzött igazmondóktól, akiknek az őszinteség, az egyenesség minden előtt. Már csak önérzetből, mondhatni: rátartiságból is. Mint amilyennek Sütő Gábort látom. S mint amilyennek magamat is vélem.

Varga Domokos György