Bosszankodó versek – (15) SAJNOS – Gyimóthy Gábor sorozata*

Bosszankodó versek? Igen, olyan versek, amelyek bosszankodnak valami fölött, aminek nem kellene úgy lennie, ahogy van. Lehetne más is a cím: Elégedetlenkedő versek, Dohogó versek, Korholó versek, Háborgó versek, Zsörtölődő versek, vagy akár Dühöngő versek is. Én az enyhe Bosszankodót választottam a sok lehetőség közül. Nem akartam a címet tovább enyhíteni, mondjuk Méltatlankodó versekre.

Világunkban sok minden van, ami nincs rendben. Ilyenek a háborúk, vagy a túlnépesedés olyan országokban, ahol boldogan élhetnének a túlnépesedés nélkül (miért lehet tízmilió Magyarország népessége kereken száz éve változatlanul?). És minden, ami a túlnépesedéssel jár: őserdők kiirtása, a természet visszaszorítása, a tengerek bepiszkítása, a földlégkör túlmelegedése, stb. Ilyen komoly „rendetlenségekre” is kitérnek ezek a versek.  Ám többnyire olyasmiket hánytorgatnak, amelyek kevésbé komoly bajok, de mégis messze vannak attól, hogy apróságok lennének. Vagy ha mégis apróságok, akkor talán könnyen lehetne rajtuk változtatni. És persze olyan bosszankodások is előfordulnak, ami nem emberek által okozott hibára irányul, hanem például egyszerűen rossz időjárásra, amin ugyan kár bosszankodni, de mégis van, aki káromkodik miatta, belőlem meg kicsusszant egy-egy bosszankodó vers.

Hogy még sikeresebben vegyem el a kedves Olvasó kedvét attól, hogy egyáltalán hozzányúljon ezekhez a versekhez, be kell vallanom, hogy előfordul közöttük néhány, amely a mai politika fölött bosszankodik.

Mindennek ellenére bátorkodom jó szórakozást kívánni! (Zollikerberg, 2023 XII. 5.)

Sajnos          

Bámulok a végtelenbe,

amit látok, csillagok.

Elérhetetlenek. S tőlük

elérhetetlen vagyok.

Fölösleges sóvárogni,

túl nagy minden távolság,

hiszen már a Naprendszer is

bejárhatatlan világ.

Csak a gondolat szárnyain

juthatunk innen oda,

hiába vár ránk a bolygók

számlálhatatlan hada.

Ahogy a pillangó röppen

s virágról virágra száll,

bolygóról bolygóra szállás

csak a mesekönyvben áll.

Egyetlenegyre se jutunk,

milió év múlva se!

Ez tény, nem tehetek róla,

bármily szomorú mese.

Mert a fizikában vannak

szűkre szabott határok,

áthághatatlanul tátong

célunk előtt hat árok:

Az első a távolság, mely

képzelhetetlenül nagy;

évezredek telnének el

addig, amíg úton vagy.

A másik a rakéta elv,

mely a fizikához hű:

az űrben más el nem mozdul,

csak az, ami röppentyű.

A harmadik a sugárzás.

Mi használna ellene?

Űrhajódra méter-vastag

ólomburok kellene!

Negyedik a törmelék, mely

az utadon szembe jő,

és a sebességed miatt

szétrobbant, szitává lő.

Ötödik az életkorod.

Ki nem gondolt arra még,

hogy ami a célba ér, az

többezredik nemzedék?!

Városnyi embert kellene

ily útra indítani

s azokat évezredekig

életben is tartani.

Nem lenne, ki ezt fizetné,

én csak annyit mondhatok,

hiszen értelme se lenne!

És ez a hatodik ok.

Ki indul – meg nem érkezik!

Ki itt marad – mit csinál?

Rá az ilyen utazásból

fikarcnyi haszon sem száll!

Hanyadik leszármazottja

kapna vajon arról hírt,

hogy a hajó megérkezett,

s hogy onnan valaki „írt”?!

Zollikerberg, 2020 I. 18.

---

*A helyesírás különcségei a szerző elveit követi. A 45 versből álló sorozat egy-egy darabját szerdánként és szombatonként közöljük. (a Szerk.)