Czigány Edit: A pszichovámpír vallomása

Vannak emberek, akiknek jó a közelében lenni.

Melegség, megértés, elfogadás, életerő, mágneses erő sugárzik belőlük.

Csodálattal vegyes, kapzsi elégedettséggel nyugtázzuk, hogy botlásainkon könnyedén túllépnek, mintha mi sem történt volna.

Jó megmártózni ebben a langymeleg magzatvízben.

A kapcsolat akkor válik problematikussá, amikor botladozó, kapzsi lényünk – már maga is – megengedhetetlen mértékűnek tartja a saját maga által elkövetett szemétségeket.

Ilyenkor elkezdünk haragudni az addig vonzó személyre.

Mentől jobb, annál rosszabb.

Ha a vonzó személy lefeküdne mellénk a sárba, ordítozna, sértő és igazságtalan lenne, óriási megelégedettséget éreznénk, hogy nem vagyunk egyedül, mindenki mocsok. Megnyugtatóan együtt dagonyázna a csorda.

De az már mégiscsak felháborító, hogy létezik valaki, aki a mocsár szélén álldogál tisztán. És arra vár, hogy kimásszunk hozzá.

Micsoda igazságtalan, antihumánus, életellenes, destruktív, szegregatív, diszkriminatív, arisztokratikus, fajgyűlölő, feminista, cigányellenes, antiszemita, antialkoholista, detoxikáló, vegetáriánus, arrogáns ez a lény!

Huhhh! Hát ez az!

Elviselhetetlen.

Feszítsd meg!

2005. október 28.