Czigány Edit: Hím-terror

Arab zenét hallgatok.

Ennél erotikusabb zenét nemigen ismerek.

Lemerülök a nőiesen finom, lágy melódiákba.

Ugyanakkor, halántékomban dobol a vér a hímek vad ritmust verő, medvetáncoltató dobütéseire.

A nők engedelmesen búgnak, hastáncolnak, riszálnak, vágyakoznak.

Mint a csali állat, a kikötött csirke, vagy bárány.

Az arab hímek úgy nevelik nőstényeiket, hogy azok totálisan elfogadják kiszolgáltatott helyzetüket.

Mihelyst a kislányok menstruálnak – azaz termékennyé, és ezért eladhatóvá válnak –, „kiherélik” őket, hogy ne élvezhessék a szexuális örömöket.

Egész életükben fájdalmat okoz a szeretkezés.

(A szeret szótő itt, most blaszfémia.)

A hímsoviniszta önzés kegyetlen és barbár pofátlansága ijesztő.

Mindehhez a nők némán hozzájárulnak.

Ősi rituálénak, hagyománynak tekintik a szörnyű csonkítást, fel sem merül bennük a lázadás lehetősége.

Gyilkos és áldozat misztikus egységében mindketten bűnösök.

De a zenéjük fantasztikus.

Az erotika szublimálódik, anyagi részecskeként rezeg az éterben.

Behatol a füleden át a testedbe, szerveidben rezonál.

Nincs az a hím imádkozósáska atavisztikus félelme által szült terror, ami az elemi feminin teremtő erőt megsemmisíthetné.

A hím világokat tud építeni és rombolni. Utak, hidak, városok, felhőkarcolók, katedrálisok, rakéták, űrszondák, atombombák megtervezője, kivitelezője és működtetője.

Tökéletes falansztert tud létrehozni, majd vetélkedő háborúkban megsemmisíteni.

Egyetlen dolog hiányzik művéből: AZ ÉLET.

Életet csak nőstény hoz létre.

Megbocsájthatatlan.