Czigány Edit: Kapcsolati tőke

Nem közgazdaságtan.

Küszködöm kapcsolataimban.

Tudom, hogy könnyebb lenne, ha egy kicsit kompromisszum-képesebb lennék. Mondjuk, hazudnék eleget, csalnék egy picit, seftelnék valamennyit, kicsit megbízhatatlan lennék, nem tartanám be az adott szavam, habókoskodnék, letagadnám, amin rajtakaptak.

Olyan igazi, izgalmas ember lennék, akinek színes története van.

Általában nem tudom megtenni, hiába igyekszem. Nem azért, mert nagy jellem, vagy a tisztesség, a moralitás elvakult, megszállott prófétája lennék. Egyáltalán nem.

A titok: lusta vagyok.

Piszok nagy munka lehet tisztességtelenül élni!

Lusta vagyok szürkeállományt, fejmunkát fordítani a játszmákra, a hazugságok nyilvántartására, a lebukás elkerülésének biztonsági intézkedéseire, a törvényszerű megszégyenülés lelki terhének elviselésére, a saját magam által felállított csapdák kerülgetésére, az ilyen típusú befektetés előre látható, alacsony hozamára.

Egyszerűbben fogalmazva, inkább a non-profit tisztességet részesítem előnyben.

„Miért NE legyek tisztességes…” – drága Attila?

Gőgösen henyélek.

Azt mondom, amit gondolok. És jókat gondolok, hogy örömem teljék benne.

Annyi energiát lövellek másokra, amennyit az aznapi jókedvem diktál, és akkor húzódom el az energiavámpírok tapogatódzó csápjai elől, amikor úgy érzem, hogy ott a határ.

Mindenki saját rakétával érkezett, gazdálkodjon vele.

Mindenkinek saját trafói vannak a Teremtőhöz, használja őket.

---

Milyen magányos lehet az Isten! Nincs egyenrangú társa.

A lét piramisában legalul van az ólmeleg tömeg, a birkamassza.

Legel, zabál, ürít, szaporodik, pusztul.

A bibliai alma megevése, a tudás megszerzése tragikus momentum.

Az ártatlanság elvesztése.

Mentől több a tudásod, annál kevesebb társad lesz.

A Szellem emelkedése egyre gyérülő társakat, végül egyszemélyes magányt jelent.

Büntetendő, fejedelmi luxus.

2006. január