Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1034.

1034.

A világ rendje, rendezetlensége bár vita tárgya, mindenkit

befolyásol, mert mindenki része, még ha nem tud is róla,

vagy lázad ellene, ez a mindkét körülmény minősített eset,

mert a nagyátlagot szolgáltatja, vagy annak törékenységére

mutat, mikor rendszeres nézetrendszert akarunk alapítani rá.

A világrend hiánya zavarosság lenne, mit sokan előállapotnak

vélnek a rendhez vezető úton, de ha abban nem lett volna meg

a rend csírája, nem lehetett volna belőle tetszetős dolog, úgy

elrendezve egyre bonyolultabb képet mutatva megismerésünk

számára, ahogy megismerő-magyarázó képességünk növekszik.

Ez máris rámutat az összefüggés-szintekre, azoknak keresztbe-

kasul való kapcsolatszálaira, tömegére vagy csak erővonalára,

a lényeg, hogy csak részeként tudunk érzékszervvel, eszközök

igénybevételével, bekapcsolódva folyamatába mondani róluk

valamit, és amit mondunk, az nem válik külsővé a mondástól.

Mert már a világrend fogalma sem tisztán áll előttünk, hiszen

hol az a polc, amelyen rendben találhatók a világ dolgai, mintha

isteni nézőpontba helyeznénk magunkat a világon kívül lévén,

s onnan ítélnénk meg az ott szereplők egymáshoz való viszonya

állapotait, összevisszaságát vagy szépséges jóság harmóniáját.

Azaz a teremtő szemszögéből hozzáállva nem is lehet más, csak

tetszetős a kép, és ami attól eltérő lesz, az Isten ellen való vétek,

istenkáromlás, így azonban a nézőpontunk által meghatározottan

alakított megállapításokkal újra csak azt erősítjük meg, visszafelé

is, hogy keveseket szabad oda engedni ehhez a vezérlő szerephez.

A derékhadnál több, szinte az összes ember beleragad, a tiltások

miatt, ilyen módon a ne szólj szám, nem fáj fejem helyzetbe, hol

az ismeretszerzés válik némává és nem szolgáltatja vissza nekünk

tapasztalatainkat tudást létrehozó észrevételként, nemhogy rendet

keresne benne, így sötét lóként ahogy esik, úgy puffan lesz a világ.

Vagy amikor mégis a természet mélyére néznek, nem keresve ott

rendet, hanem csupán adottságokat és kapcsolatokat, valamint azt

egyre kisebb összetevőkre bontva, akkor is csak kevesen mernek

előzetes elváráskeretből kilépve, elfogulatlanul befogadni adatokat,

amelyek aztán nem rendhez kötöttként jelenhetnek meg számukra,

se rendetlenséghez, hanem olyan új állapotra utalnak, amivel nem

találkozott még korábban az emberiség, amiért nem szabad azt a

korábbiak szerint megítélni, besorolni sem, alkalmazkodni kell a

valódi ismeretlenségéhez, csak önmaga módján rögzíteni valahogy

számunkra, hogy mégis tájékozódni tudjunk róla, és kezelni aztán.

S mindennek megjelent rögtön nemcsak békés célokra való ügyes

felhasználása, hanem egyáltalán csak azért jöhetett létre a kutatás,

mert katonai szerepkörbe szánták az eredményt, csak arra lehetett

oly sok erőforrás ráfordítást biztosítani, látszólag értelmetlenségre,

merthogy annak sikerességét újra csak magasabb szempont igényli.

Így aztán nehezen csurog át a polgári életben annak az új rendszerű

világelsajátításnak a hasznosítása, de majd üzleti érdek mégis hozzá

tud jutni, ha belesimul kívánt társadalmi rendbe, viszont még most

sem hagyják ilyesmitől a világnézetet befolyás alá kerülni, megfontolt

álláspont őrzi a már-már tudatlanságot természet részecskéit illetően.

Hogy ne derüljön ki az önműködés mindenhatósága, ami aztán akár

mintaként is szolgálhatna az emberélet számára közösségi szinten,

tehát önrendelkezés, alapoktól építkező rendet rakás jöhetne vele az

emberi világba is, olyan egyszerű rend, ami már volt alacsonyabb

tudásszinten, hogy tudatlanság ne legyen tovább ellenünk fegyver.