Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1135.

1135.

Állítólag túl sokan vagyunk a Földön,

hogy a Holdat és Marsot kell megcélozni,

mintha már itt nem lenne elég hely nekünk,

s nem lenne mód értelmes tevékenységre,

mert ahhoz nincsenek meg a feltételek,

kétséges, hogy elegendő élelem is

mennyi ideig áll még rendelkezésre,

s meleg ruha, lakás, vagy éppen hűtött,

mind-mind veszélyben van, nagyban csökkenteni

kell létszámunkat, hogy ne szaporodjuk túl

a megtermelhető és felhasználható

biomassza elérhető mértékét, és

fogyasztásunkat zsugorítsuk annyira,

hogy fenntartható maradjon a világunk,

mert most nemcsak a nyersanyagok, az erdő,

az édesvíz, az ásványkincsek fogynak el,

hanem a sűrűség tönkreteszi a lelkünk,

megrontja az idegrendszerünk és egész

testi létezésünk leromlik, kár élnünk.

Harsogják ezt minden olyan hírcsatornán,

melyeket azok tartanak fenn, akik a

világrendszert kormányozni vélik, de csak

annak önjáró működéséből húzott

haszon élvezetét biztosítják maguk

és hatalmuk számára, fegyverkezésbe

ölve sokmilliárd ember által termelt,

gondozott, és végül nélkülözött vagyont,

háborúkkal biztosítva erőfölényt.

Pedig mindez ellenkezőként nézhető,

azaz jut már ember minden feladatra,

mit bárhol, bármily összefüggésben, és jó

előre érzékelnek okos, érzékeny

szakértők, megvan hozzá épp elég tudás,

hogy megoldjuk a világproblémákat is,

mihez egyetemessé kellene tenni a földön

értelmesség uralmát erőszak fölött.