Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1164.

1164.

A régi korokat mai eszközökkel

tálalják nekünk, érdekesen, hogy nézzük

inkább ezt, mint az olcsó szappanoperát.

Szenzáció kelti fel érdeklődésünk,

beindítja, szítja képzelő erőnket,

közben szélesvásznon, színesben dob elénk

sosem látott tájakon találhatókat,

romokat, mikbe belelátni nem mernénk

magunktól annyi mindent, hihetetlennel

határos magyarázatokkal, hol viszont

mi nem vagyunk otthon, épp azt a tudományt

nem műveljük magas fokon, se nagy szigort

nem tudunk támasztani látottak felé.

Így inkább választjuk a könnyebbik utat,

mai elképzelésekből kiindulót,

s látva, hogy a film is ellenszélben kutat,

nemcsak a helyszínen üldözik a stábot,

de a tudós világ is megorrol rájuk,

persze, hogy felkeltődik a szimpátiánk,

s kicsit olyan beavatottakká válunk,

érzékennyé, sőt már függővé is ilyen

tárgykör irányába, átsiklunk felszínes

lélekkel cáfoló törvényszerűségen,

hiszen tájékozottságunk nem oly híres,

mint amennyire kíváncsiságunk élnék.

Egyébként sok igazság van ezek mögött,

de a gyarmatosítás sújtotta vidék

feltárása inkább szemet hunyt afölött,

hogy a műveltségnek vannak ott nyomai,

régebbi időkből, mint a modern világ,

a fejlettnek mondott fel tud ilyet mutatni.

Ezért erről nyitni nem kellene vitát,

hanem jó lenne ötvözni száraz tudást

megjelenítő, ábrázoló előnnyel,

hogyha feltárul titok, ne sikkadjon el

a szép csodákkal teli repülőszőnyeg.