Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1172.

1172.

Sikert sikerre lehet halmozni, hogyha

kinyílik igényzsák visszatartó szája,

rájössz és megcsinálod, amit elvárnak,

mert végtelen még mindig lehetők tára,

ahonnan tehetség anyagát meríti,

okosság kifundál lehetetlenséget,

olyat adsz, mit addig nem gondolt senki,

vágyik rá közönség, látvány szembe éget,

vagy használata megkönnyít sok mindent,

ha elérjük egymást nagy távolságokról,

oda sem kell menni, úgy tárgyalhatjuk meg,

mire idő kevés, de a tét másról szól,

meg hát anyagok olyan tulajdonságát

húzza elő pontos mérnöki munka, hogy

csodáljuk, de merjük napjaink részének

tekinteni, hitetlenség már csak makog.

Végül a művészet sincs utolsó sorban,

felforralja vérünk vagy nihilbe aszal,

úgy tömöríti az élet dús mezejét,

hogy nem érvényes hasonlat a tű, kazal.

Nemcsak szerencsével lehet ezt elérni,

jó irányú munka árja, tömege kell,

szorgalom, kitartás nemcsak szükségesség,

de a színvonaltalanság ellen fegyver.

Mert ezernyin vannak, akik próbálkoznak,

ugyanazon terepen tehetség nélkül,

ám talmi módon szereznek elismerést,

és csak kibújik a szög a zsákból végül.

Ez a mérce alattinak bukással jár,

s az igazi teljesítményt jutalmazza,

kárpótolja a sok elmaradt élvezetért,

mit átlagemberként megélt volna napja,

melyet oly régóta jellemzett lemondás,

más emberré vált, alkalmas alkotásra,

kicsit sütkérezik a siker fényében,

s nem cserélné kemény életét el másra.