Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1180.

1180.

Nem volt-e múlt is az, ha nagy ma a jelen,

hiszen a Föld sem volt semmivel se kisebb,

a kérdés nem a földfelszínen mereng,

hanem az emberi nagyságnak ad tisztet.

Azt pedig nem a kiterjedésen mérjük,

bár a hosszú idő létszámot is növel,

de hatékonyságon, semmitől se féljünk,

mi a napok során egymásután jön el.

És mivel már korábban beilleszkedtünk

állat-fokunkon a természet rendjébe,

az a többlet, amivel emberré lettünk,

úgy feltöltött, legyen bennünk lelki béke.

S hogy a kezdeti korban milyenek voltunk,

egyáltalán nem oly lehetetlen kérdés,

mert bár millió éveket átugrottunk

azóta, ugyanolyan súlyú a mérték,

mi kiszabja életünknek folyamatát,

feltételrendszerünk aligha változott,

etetni kell ma is megszületett babát,

s temetni, ki közülünk elhalálozott.

Ami közte van, bár ezernyien más lett

különböző korszakok és helyek szerint,

követelmény, kövesse gondolkodást tett,

ne fordítva, s a Nap, mi fölöttünk kering,

mindenünk forrása és nem pótolható,

hiába fordulunk el istenarcától

önző, lázadó, vélt újdonságnak ható

irányba, őt nem foghatjuk ki a hámból,

örök szabályozásától mentesülni,

mintha egész világmindenség lehetne

otthonunk, parancsra nem fog úgy fütyülni

létünk, hogy kis rész nagy erőre vezetne.

Ha máshol több, valahonnan el kell venni,

s míg kevesen voltunk, nem okozott gondot

más élőlény életterét megszüntetni,

de ma már, mikor minden lebetonozott,

hová embertömeg büszkén beköltözik,

nem tud lélegezni Földünk saját bőre, 

az élelmiszerlánc is keresztbe törik,

kényszer válaszolnunk ingadozó hőre,

s bár ismerjük sokaknak az alkotórészét,

és másból lebontva létrehozzuk egyre,

mi nem bírjuk működtetni az egészét,

csak utólag tudunk felérni a hegyre,

mit most rakunk, de róla kellene látni

sosemvolt tájon rejtőzködő veszélyeket,

miközben miránk végzetes lehet bármi,

végtelen apróság, mi alkot itt teret.

Háttérsugárzásnak nevezhetnénk talán,

mi hálózatosan, és mindenre kihat,

így ha uralkodnál a világon magán,

legyen benned hozzá istenhez mért szimat.

De az inkább visszafordít önmagunkhoz,

ahogy emberiség útját megtekintjük,

így ne különb legyünk, mérve magunk múlthoz,

szerény kicsinységünkben érjük el szintjük.