Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1203.

1203.

Hova nem való a vita, bár kérdezzük,

de eleve helytelen így hozzáállni,

mert nem lehet megkérdőjelezhetetlen semmi,

s ami igaz, arról lepereg vád, bármi.

Még a tudás szentélyében is fel szabad

tenni a kérdést, nem a személyről, hanem

amit képvisel, nem védheti őt burka

tekintélyének, nincs kötelező amen.

Pedig élnek vele sokan, félreértve

tiszteletünket: szívesebben szólna

új, összegzett végeredménynek, vakmerő

következtetést csodálatunkra szórva.

Mert aki ugyanazt szajkózza utána

még mindig, mint ami naggyá tette elődjét

és őt, a tanítványt, s nem szabadul tőle,

nem szántja tovább ismeretlenség földjét.

Ezért ritkák az igazán nagy öregek,

akik kiteszik maguk kritikának,

mert egyre csak kérdeznek, mint a kisgyerek,

mikor pedig már nagy tudáshegyen állnak.

Túlnyomó része tudós seregnek néma

vagy béna lesz letéve a lantot,

pedig az tovább szólalna még, növekvő

eredményért, mire nem dob idő hantot.

Idősödve védve vagyunk ilyen vádtól,

ha még mindig bevalljuk, amint kezdetben,

hogy nem tudunk semmit, mi akkor magasba

emelt, ma rangos vallomás, nem véletlen.

De ha életcsónakod lyukad és süllyed,

állj fel benne, nézz körbe, keress izgalmas

folytatásokat, hol te kezdeményeztél,

érdeklődésed ösztönzésre alkalmas.

Nem áll meg folyamat, te sem a semmiből

jöttél, támogass vitával utódokat,

mert nem kőbe kell vésni tudást, de észbe,

s forgatni, elérve, kinek jár hódolat.