Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1215.
1215.
Apró tévedésekkel el vagyunk látva,
de nem ettől függ, hogyan állunk lábunkon,
hanem hogy miként tekintünk a világra:
lehetőségekkel ölel, vagy beburkol,
nagy-nagy változatossága gyönyörködtet,
avagy félünk összes változásától,
bonyolultságában terem sok jó ötlet,
vagy kijut útvesztője bolyongásából.
Eligazodáshoz nem annyira tudás
szükséges, hanem kipróbált tapasztalat,
különbségét mutatja a hozzájutás,
jön nem átvétellel, de átélés alatt.
És ez inkább kis ügyekre vonatkozik,
nagy összefüggésekre ott van a vallás,
ám kicsi elrontástól sem unatkozik
az ember, de nagyhoz kell igazán tartás.
Mindez magátólértetődő lehetne,
nem kellene így külön beszélni róla,
ha családi hagyományból jönne tette
ifjaknak, s vallási válság sem adódna.
De nem így van, s mi helyette: csapnivaló,
mert a növekedés nem szervesen haladt,
hanem lefölözés krémjén indult hajó,
haszon bontott sok idő alatt épült falat.
Maguk életterében kiképzetteket
úgy kényszerítettek másféle munkára,
hogy nem értékeltek már tehetségeseket,
nem rájuk volt szükség, hanem rabszolgára.
Ezzel indult modern fejlődés motorja,
s ez már nem földöntúli célért haladás,
mindenkinek be kellett állni a sorba,
s többé nem működik kiválasztott hatás.
A legócskább gondolkodás is sikeres,
ha fel tud ülni a nyereség lovára,
legbölcsebb eszme teret hiába keres,
mindent eldönt irányítás fellegvára.
Ahol fegyverként már nem kardot használnak,
sokkal jobban működik az elrettentés,
erkölcs sem jó együttműködésből párlat,
s a legújabb cél új természet-teremtés.
Már mindenki Pisti a vérzivatarban,
Fabrizio del Dongoként Waterloo-nál
bolyongunk csatatéren, kiábrándultan,
országunk mégiscsak többet ér egy lónál.
Sóvárgunk a kis tévedéseink után,
és hogy Isten bocsássa meg bűneinket,
de ha így folytatjuk, meghalunk majd bután,
sutba dobva ó meggyőződéseinket.
De eligazítva az új nemzedéket
történelmünk nem hamis változatáról,
mert azért már lehet tudni, miféléket
műveltek, kiknek le kell lépni a pástról.
Comments