Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1216.

1216.

Megtévesztő szavunk az időszerű, mert

előtérbe nyomakodik benne jelen

kívánalma, pillanatnyisága, vágya,

valami megtörténjen, bekövetkezzen,

s háttérbe szorul, hogy azt korszerűsége

okán szeretnénk megtenni, vagy megélni,

és e jellemző lényege teszi nekünk

kedvessé, sőt, félelem, nehogy elvesszen,

lekéssünk róla, idejét múlja, no, nem

kívánt tulajdonsága, hanem elérés

lehetősége, megvalósítás könnyed

útja, mit aztán később pótolni nehéz.

De mi az a korszerű, hogy ilyen gyenge

háttérként az erős felületességben,

értelme megbújik a lélek legmélyén,

miközben kezünkkel utána kapkodunk?

Éppen ilyensége miatt kell becsülnünk,

hogy létrejötte mindegyikünk sejtése

kapcsán tevődik össze, és nem kívülről

vagy felülről érkező parancs, befolyás.

Így aztán csak többé-kevésbé lesz egyként

mögé álló kis vagy nagy közösség, másként

és másként látja egyik és a másik, attól

függően, mi érdeke, érdeklődése.

Miközben lesznek, akik kihasználják, épp

valami önösség céljára, és ezért

siettetik, vagy sérelmük esetében

gátolják, és szinte üzletelnek vele.

Azért sem egyszerű elönteni, tényleg

eljött-e valami változás ideje,

mert ha régi helyére lép, kiszorítja,

annak értékét biztonsággal őrizni

kell általa, miközben még többlettel is

gazdagít bennünket, és vitán felül kell

álljon, egyöntetűen elterjedhessen,

különben nem térül meg sosem az ára.

Mindez persze kiterjeszthető úgy is, mint

általában szokásos új bevezetésre 

intézkedés, és mutatja nehézségét,

az egyeztetés és megegyezés terén.

Ezért nem kell csodálkozni, hogy olyan ritkán

válik hagyománnyá a mindennapok és

ünnepek során támadt megoldásokból

az igazán sikeres, s lesz időtálló,

s kell tisztelni még a legrégebbi múltból

származót is, ha mégis korszerű maradt,

s mintának véve törekedjünk találni

hasonló hasznos, erős kihívás-választ.