top of page
szilajcsiko

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1217.







                                  

1217.

 

Lankadatlan küzdünk az egészségünkért,

azt gondolván mindegyre, hogy veszélyben van,

pedig nincs, hiszen csak napi élet folyik,

ezernyi hatás ér, s legfeljebb kedv hervad.

 

Hogy nem vagyunk minden napszakban a csúcson

és az évszakok is másként érintenek,

oly adottság, mivel meg kell barátkozni,

attól még lehet a hangulatunk remek.

 

Közben ott van a félsz bennünk, hogy mi van, ha

az a kis rosszullét nagy bajnak kezdete,

nehogy elhanyagoljuk vizsgálatunkat,

nagyszűrésre menjünk legalább évente.

 

De még a kis mozgás is megerőltető,

nemhogy rendszeresen végeznénk tornánkat,

a futás egyenesen Isten verése,

elég álló nap talpalni a munkában.

 

Ami nem is igaz, ha ott sokat ülünk,

aztán a hétvégéken csak terpeszkedünk,

és nyugdíjba vonulva megáll az élet,

nézzük tehetetlen, mi történik velünk.

 

Mindent elolvasunk, ami elénk bukkan,

onnan ezernyi veszéllyel riogatnak,

amely belső szerveinkre leselkedik,

de vannak készítmények, biztosan hatnak.

 

Csoda praktikákat igyekszünk elérni,

melyek csak kis kényelmetlenséggel járnak,

megvesszük az eszközt, bár eléggé drága,

hiedelmek bizonytalanságba zárnak.

 

Menthetetlenül félműveltekké válunk,

a tudományos alapot nélkülözve,

pedig mindenki tanult biológiát,

de megnőtt a szakadék tudás és közte.

 

Hiszen ha nem vált szakmájává orvoslás,

persze hogy nem jutott a dolgok végére,

ráadásul olyan nehéz a terület,

kevés érdeklődő jut megértésére.

 

S lehet, hogy nem látjuk a fától az erdőt,

nincsenek olyan összefoglaló művek, 

hogy ne vesznénk el báván a részletekben,

így az egészségünk sötét lónak tűnhet.

 

Sosem tudhatjuk, hogy éppen milyen baj ér,

milyen következménnyel jár mai lépés,

mint elfertőzött seb, ha nem jól kezeljük,

tudatlanságunkból lesz örök kísértés.

 

Azaz még akkor sem vagyunk jól bőrünkben,

amikor ténylegesen nincs semmi bajunk,

mert a természetességet gyakorolni

nem tudjuk, nem merjük, áldozatok vagyunk.

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 




 


32 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page