Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1228.
1228.
Mindebbe számunkra sokminden belefér,
mi körülvesz minket közel és távolban,
rajtunk kívülien és bennünk létezve,
rájuk gondolni pedig lehet titokban
és nyilvánosan, egymással beszélgetve,
de képességünk: előhívni őket –
közös alakítás évmilliók óta,
egyénileg használva a közlendőket.
Mindennek alapja, az olyan, amilyen,
s ha abból van minden, elérhetetlen lesz
érzékelésünknek, elvonatkoztató
képességünk szava róla feltételes,
azaz sok más jelenséggel bizonyítva
se lehetünk bizonyosak teljességgel,
de épp ezért szép a világ kutatása,
ne elégedj meg jelenben adott ésszel.
Alakíts ki szükséges új fogalmakat,
ha olyan körülményt, fejleményt észleltél,
mire korábban így nem jutott még senki,
határozd meg, kincsre vagy veszélyre leltél.
S ne csodálkozz, ha eleinte nem értik,
és igen, találhatsz a múltból mintákat,
mi arra utal, hogy ott jártak már egykor
valakik gondolat- vagy vágyeszme tájat.
Egész más káposzta az érzékelhetők
köre, még ha ide vesszük is eszközök
találmányát, mi parányi vagy messzeségi
világot tár fel, mindegy, csillag, vagy szöszök,
találat hasonlítás révén születik,
s lesz elnevezve, felfogva egyáltalán,
sima ügy, ha megértjük s bátran elfogadjuk,
hogy így világ valósága marad talány.
Sokkal izgalmasabb, rázósabb is lehet
a harmadik dolog, előbbi kettőnek
alkalmazása életünk folyamatában,
hogy egyrészt ne találjuk visszatetszőnek,
elutasítva érzelmi, vagy érdeksérült
állapotban, képviselőjét üldözve
még mielőtt tana kibontakozhatna,
vesszen értetlenség falába ütközve,
másrészt valami megváltás-féleséget
sem szabad az új megközelítésekben
látni, még ha oly sok eredményt is hoznak,
mert nagyot bukhatunk, hitünk csak úgy nyekken,
amikor rádöbbenünk korlátainkra,
azok továbbra meghatározók lesznek,
meg kell nyugodnunk változtathatatlanban,
életünk ajándék, s majd nyüvek megesznek.
De a testi létben örök szellem lobog,
hogy miként, sőt miért, az ne legyen gondunk
megbénítóan, mert úgy nem sokra jutunk,
szerzett tudás dicsőségét kell megszoknunk.
Comments