Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1249.

1249

Összetartozunk, de széthúzunk? Hogy van ez?

Mi határozza meg jobban sorsunk,

mint a család és a nemzet? Van-e az egyénnek

akkora szerepe, amint ma híresztelik és gyakorolhatják,

vagy éppen azért szenvednek oly sokan, 

mert lehetetlent kíván tőlük ez a korszak?

Aztán a kedvezményezettek pedig éppen

a nemzet helyét bitorló szerveződés által támogatott

helyzetből fakadóan oly elégedettek és élemedettek,

nem lehet őket tehát mintának tekinteni semmiképp,

sőt őrizkedni kell tőlük, mert eluralkodván

testi-lelki romlásba, megsemmisülésbe vezetnek.

Hiszen felmerültek tehát alkotó rangú

és feladatú közösségek,

melyek kiválóan működtek évszázadokig,

bár az évezredek szintén sok támadást mutatnak ellenük,

mint a mai helyzet, de akkor kívülről inkább,

s belül nem voltak árulók, kik közreműködtek volna

ellenségnek segíteni megtisztítani ellenállástól a talajt,

a lelkek mélyét, mint mostanság,

amikor olyan kiterjedt lett a gazdagság,

hogy eléri a legeldugottabb vidéket is,

és a felbomlasztó folyamatokat képes jobban támogatni,

mint az adott helyi közösség tudja saját célját.

Előbb azt nézzük meg, mit is támadnak,

aztán azt, hogy mit adnának cserébe.

A férfi-nő nemi kizárólagosság az egyik céltábla,

összekeverve az egészéget annak valamilyen hiányosságával,

bele vonva lelki és érzelmi állapotunk

természetességét, megélt szokás gyakorlatát,

mondván, hogy minden ettől eltérőnek

helye van a Nap alatt, amit nem is vitat valójában senki,

de nekik ennyi nem elég, propagandát fújnak,

hogy mindenki nézzen magába, a gyerekek is,

felfedezni a hasonlót, és terjeszteni,

ami tehát külső rossz szándéknak a szálláscsinálója.

Mert a tiszta szerelem gyümölcseként

a gyermekáldás olyan jótétemény,

aminek sajátos emberi összetevői biztosítják a családi élet

folytonosságát, biztonságát, szeretetteljességét 

életen át az egész emberiség javára és senki ellenében,

hamis vád, hogy nem. 

Így csak kívülről vezérelt támadásnak vehetjük

és kell is védekezni ellene,

éppen a szabadság nevében megragadva megfelelő eszközt,

mert egyes egyének kirívó módon élvezet keresése,

harmónia igénye nem korlátozhatja

az emberlét szabad áramlásának útját.

Ugyanez érvényes a nemzetre, amely az egész emberiség

élhető méretre lebontott egységeinek működése

saját műveltséggel és nyelvvel,

ami a helyi viszonyok tükröződése, válasz kihívásokra,

semmi mással, máséval nem pótolható

míg a világ világ, s még egy nap.