Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1250.

1250

A hihetetlenségek is hozzátartoznak az életünkhöz, bár tagadjuk,

hogy egyáltalán ilyesmi éltet bennünket, amikor rákérdeznek egy-egy

ilyen esetre, kezdve a pokol tüzével-katlanával, hogy ott majd égni

fogunk, folytatva mennyországgal, ott milyen jó lesz, tényleg elhiszed, hogy így lesz?

Nem tudunk válaszolni, s a válasz gondolata is viszolyogtat, mert belső

személyes ügy a hit, nincs és ne legyen beleszólása a kérdezőnek se,

ő legfeljebb érzékeltetheti velünk a maga hitét, felfogását, de

még azt sem úgy, hogy ránk akarja erőltetni, mert miért éppen ő, és nem mi?

Mármint a meggyőzést ki gyakorolja a másikon, ha egyszer mindenkinek

ugyanaz a viszonya ilyesmi belátása vagy tévedése képesség

ügyében, s tájékozottságunkban sem lehetnek nagy eltérések valaki

javára, marad tehát a felfogható jó – kiindulásnak és reménynek.

Reménykedni pedig nem földöntúli, élet utáni javakban érdemes,

bár, mint láttuk, ehhez személyes belső érzésként joga van minden embernek,

csupán közlésével kell csínján bánni, ne üres befolyásolást akarjunk,

hanem bizakodni evilágon érdemes, s abban már benne van a társ.

S mennél több van belőle, annál jobb, nem tudunk róla, de használjuk a történet

tudománya által utólag feltárt korábbi eredményeket minden

téren és az egész Földön, habár sok idő kellett az elterjedéséhez,

s ebben ma felgyorsult a folyamat, szokatlan is nekünk az ugyanolyanság.

Amivel igyekeznek szembesíteni bennünket gazdagságunk önjelölt

gazdái, mert a közlés színvonala olyan átfogó és átható, alig

fér kétség végtelen nagy hatásához, mégis az okos népek igyekeznek

kigyomlálni belőle a rosszat, csak az előnyeit felhasználni jóra.

Megtartva a választás lehetőségét, hogy milyen régit vessenek el és

helyettesítsék új eljárással, miközben a belső intimitásokat

nem adják fel, hogy a lélek megmaradhasson ugyanolyannak, mint régóta

mutatja emlékezet, hagyomány, mit az újdonászok meghamisítottak.

Ez a hazug kép aztán szentségeiket segített kegyetlen eszközökkel

lealacsonyítani, és kiirtani rendelték, de lelki vezérlése

a szívben vert gyökerekkel mégis megőrizte a lényeget, mi fennmaradt,

és egy idő óta csodájára jár a világ, istenít egzotikumot.

Ezért egyensúlyt kell teremteni hagyomány és tudomány áldásai közt,

nem hihetetlenségeket keresve, hanem a gyakorlati észt kutatva,

mert megtalálható lesz benne az összes nehéz kérdésre a válasz, öröm

forrásaként, ha mindenki békéjét, javát tartjuk elsődlegesnek közben.