Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1275.

1275.

Célzótüske a nyelvünk hegye, ám nem egymásra kellene lőni vele, de

közös célt megtalálni, azaz megvitatni előtte, érte, nemzetünkért

a legtöbben miként tehetjük, amit csak az emberségesség legmagasabb

fokán lehet eredményesen végezni, siker-elérésben versenyezni.

A régi világ elmúlt, amikor a sokaság tette a maga dolgát, és

az országéval csak kevesen, a kiemeltek törődtek, vérüket adták

ha kellett, s fejben is harcoltak az ármány ellen, vagy előre néztek, láttak

veszélyt, kiutat és győzedelmet, s ezt elterjesztve igaz hitünkké tették.

Ehelyett ma mindenki önerőből tájékozódhat, kevesen képesek

megbízni másokban, miközben nem veszik észre, hogy megosztás oly áldozatai

lettek, akik nem tudnak róla, hogy zsákutcába vezették őket rejtőző

módszerrel működő háttérhatalmi gépezet elvtelen kiszolgálói.

Olyanok, kik nem érzik magukat árulónak, mert elméletük vélt tiszta

értékek hivatkozója, s ezeket kívánják csupán beláttatni, hogy jók,

s elérésükkel, megvalósításukkal nem ők foglalkoznak, nem a dolguk,

ha az félremegy, elromlik, a felelősség érte mindig másokat terhel.

Aztán, akik meg a cselekvés emberei, sokszor nem érnek rá ismeret-

közlésre, mit is készítenek elő, hogy járnak végére, csak az eredményt

mutogatják, ami végzetes hiba is lehet, bárki megcsinálta volna,

mondják a kritikusok, és így elvész a valódi teljesítmény példája.

Hiszen a hasznos jó ötlet, a jó eljárás sem az égből aláhulló eszme-

manna, hanem kiküzdött szellemiség,előttünk járók tapasztalatait

hasznosító bátor és szerény, okos és ügyes hozzáállás, magatartás,

aprómunka, kitartó figyelem, fegyelem, s közben saját felfedezés.

Újra vagy először, mindegy, de végre közös ismeretszerzésbe kellene

fogni, megbízni a megbízhatóban, amit egymás ellenőrzése által

lehet eldönteni, amikor minden lépés nyilvánvaló, ésszerűsége

átlátható, nem kódolt nyelv és jelkészlet takarja előlünk igazságát.

De ahhoz mindenkinek végig kell járnia a valaki által javasolt utat,

végiggondolni, végigkísérni az eredményre jutás menetét, amihez

alázat, szorgalom szükséges, tanulékony akarat, nem megfutamodás

a nehezen beláthatótól, és kivilágosodik majd a tudáségbolt.

E kell felejteni hát, megszüntetni, kitessékelni magunkból a nagyra

vágyódó hajlamot, mit az érvényesüléshez jó volt eddig izzítani

magunkban, mert már oly magas fokon ismerhető a világ, hogy csak az összes

ember birtokolhatja, a maga tudását szabadon átadva egymásnak.