Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1283.

1283.

Ha te tudnád, amit én! – gondolhatjuk sokszor,

ha az általunk átéltekre, már tapasztaltakra,

megtanultakra, megélt bizonyosságokra tekintünk,

miközben valaki velünk szemben kételyt

fogalmaz meg állításunkat vagy értékelésünket illetően,

javaslatunkat, vétónkat lekicsinyli.

S ellenkezőleg, ha te tudnád, amit én, amikor érezzük

belül, nincs fogalmunk arról, amit hallunk,

amire rá akarnak vezetni, de nem lehet nyíltan

bevallani, mert egy világ omlana össze

a másikban miatta, csak közömbösen vagy kelletlen

bólogatunk, próbálunk kibújni alóla.

Mert ha te tudnád, amit én! – lelkesedik belül

magában, akit öröm ér, olyan nagy, amit eddig

elképzelni sem tudott, kiugrana a bőréből

legszívesebben, de visszafogja magát,

amikor beszél róla, hiába próbálná ugyanis

átadni, amit még maga sem tudja egészen, hogy mi.

Ha te tudnád, amit én, nem kérnéd ezt tőlem,

nem kívánnád, hogy olyat tegyek, amit egész

nemzetségem elutasított, már történelem lett belőle,

én is kitartok mellette, életem árán is, nagy dolognak

vallom, s tovább őrzöm, még ha csak magamban is,

hitemnek lángjaként lobogtatva lelkem.

Ha te tudnád, amit én, – észrevennéd gyászom,

amit az elmondhatatlan veszteségem okoz,

te még csak hasonlótól sem szenvedtél, és azt hiszed,

hogy mindenki olyan, mint te, nem hinnéd el,

hogy ilyen megtörténhet, ami velem, ha elkezdeném

ecsetelni magatartásom magyarázó rút hátterét.

Ha te tudnád, amit én, – mellém szegődnél,

és támogatnád minden lépésem, mert egyetértenél

a céljaimmal, meggyőződnél tiszta igazamról,

alig találnál kivetnivalót benne, hívévé válnál

az emberségességet gazdagító, kitágító

elképzelt jövőnek, amit én szívemben rejtek.

Ha te tudnád, amit én, – hogy minden milyen

egyszerűen megoldható, megy, mint a karikacsapás,

csak neki kell kezdeni, hozzáfogni, elhatározni,

dönteni könnyű szívvel, hogy vége, megszüntetem,

elhagyom bűnös életmód fogságát, mert csak

rosszra vezet, kifutása tönkretesz, jó róla leszállni.

Ha te tudnád, amit én, – hogy minden kis

lépésünknek, minden pillanatunknak van értelme,

jelentősége, hogy az életelvünk hatása kiterjed

az egész valónkra, ezért kell s érdemes vállalni

nemes jellem fenntartását, ami akaratunk

megfékezésével indul, s lemondást jelent sokszor.

Ha te tudnád, amit én! – hallgatnál magadra,

megszűrnéd mások, a külvilág befolyását,

parancsolnál magadnak, hogy mindig a jót válaszd,

ne legyél rest, amikor tenni kell, áldozva idődből,

erődből jól megfontolt terveidre, hogy a boldogság

magától kopogjon be lelkedbe, ne kelljen odahúzni.