Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1290.

1290.

Két nagy tartópillére van – több kisebb mellett –

a magyarság őstörténetét hamissá tevő elméleteknek

és gondolkodásnak, az egyik a türkök

világhatalmát megörököltető dicsőséghajhászás,

a másik, ehhez kapcsolódóan, helyi

földműves népünk érdemeinek lekicsinylése.

Sőt, egyenesen tagadása annak, hogy azonosak

lennénk eredeti Kárpát-medencei elődeinkkel, az itt

évtízezrek óta élőkkel, akik az egyetemes emberiséget

képező ősnépesség jó részét jelentették, s az igen hosszú

időn át adódott mozgásuk elvitte műveltségüket

a Föld legtávolabbi pontjaira, felismerhetően.

E felismeréshez nem kell sok, csak megnézni

tüzetesen és értelmezni a földben talált tárgyakat

alakra, rendeltetésre nézve, a rajtuk és

a volt élőhelyen mutatkozó félévszázezres

egyezményes jeleket, s a csontokból nyerhető

tudósítás is, jól értve, hasonló eredményt hoz.

Mindkét pillér hamis, hazugságból épített,

mert a türk jelenség utólag felnagyított

és kiterjesztett Kelet-Ázsiától Nyugat-Afrikáig,

csak megengedhetetlenül elnagyolt adatokból

táplálkozva, ugrásokkal, áthidalhatatlanul térben

és időben, nem törődve bizonyítással.

Ugyancsak téves, szándékosan félrevitt

a földműves–kézműves népesség világalkotó

szerepének háttérbe szorítása, szellemiségének

mellőzése a magyarázatban az életszínvonal

emelkedésére, e gazdagságra hódítókként

érkezőknek tulajdonítva azt gonoszan.

E két fő tartóoszlop mellett további hamis

támaszokkal találkozunk, mintegy belőlük

származtatva, mint a fegyveres támadások

istenségtől rendelt mivolta, magasabbrendű

küldetéstudattal indokolva gyilkos, romboló,

pusztító harcias tevékenységet, utólagos igazolásként.

Másik oldalon a hódoltatottak elmaradottsága,

valláserkölcsi tévelygései túlnövekedett

bűnként állnak, lealacsonyítva őket az állati

sorba, még testi adottságaik is kigúnyolva,

szellemi képességük megtagadva,

akiknek felszabadulást jelent a hatalom.