Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1291.

1291.

Hol van az egyéni erőfeszítések határa, mikor nem

jutunk tovább egyedül, meddig érdemes így küzdeni,

ha falra hányt borsóként visszahull ránk tettünk

és szándékunk, a helyzettől és mi magunktól függ,

a kitartással néha mégis célt érünk, s míg nem

adjuk fel, remény van, hogy mások csatlakoznak.

Amihez tudnak, annak hírét közzé kell tenni

tervként, kezdeményezésként, még ha a kivitelezés

meg is haladja kitalálója képességét, erejét,

mert olyan méretű, mértékű, természetű

a javaslat, de ha jól átgondolt, érthető,

belátható nagy előnye, megindítja a szíveket. 

Azaz nem az észhez szólnak többnyire az ilyen

veretes megszállottságok, annak mezejét

meghagyják a kis és nagy közösség szerepe

betöltése fennhatóságának, hanem az érzelmi

hiányt akarják pótolni, még ha az koránjöttnek is hat,

nincs rá pénz és kényelmes elutasításban szenved.

Mert az élet gazdagsága közepette, mely messze

szálló nyílként behatol az ismeretlenbe, addig

nem elértbe, eleinte csak keveseknek hoz sikert,

örömet és hasznot, míg a tömegek nélkülözik,

mert igen drága, szokatlan, sőt veszélyes

üzem is lehet, terjesztése lassú, biztonságos.

Ekkor lépnek fel, akik szerint valamely szeglet,

mozzanat már időszerű, hogy eljusson többekhez,

mint éppen megvalósul, s ez színvonalemelkedést

jelentene, és van rá keret, esély, csak jobban

meg kell szervezni a valót, a rendelkezésre álló

javakat, forrást emberségesebben osztani.

Valamit és valamire gyűjtés például már

igen divatba jött, és sok kicsi sokra megy

alapon kézzelfogható a siker, szétosztható

étel, ruha, tárgyak mellett egészségügyi és

más szolgáltatások elérése segít reményteleneknek

főként, de első bátor lépést is ösztönözhet.

Olyanoknak, akik maguktól nem tudnák

megtenni, bár alkalmasak rá és elhanyagolva

elpazarolják képességüket, míg a felkarolással

mindenki jól jár, nemcsak ők, mert hosszú távon

a teljes merítés játszik, minden tehetség szerephez

jut, ami a nagy egészet emeli magasra.

Mindenesetre az ésszel irányított területnek

jót tenne, ha ott is lenne ily lehetőség-kihasználás,

nem úgy, mint ma, mikor inkább visszaüt,

ha a legfontosabb kérdéseket nem társadalmi

szervezet kezeli, de egyénektől induló dobná be

oda magát, ma még felségsértésnek veszik.

Mégpedig amiatt, hogy a szellemi és anyagi

lét meghatározása ne legyen esetleges,

ingadozó, könnyen változó és így veszélyesen

alakuló, ami összeomláshoz vezethet a

mindennapokban is, ha szerencsétlenül

alakulnak a dolgok, biztonságos a változatlanság.