Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1320.

1320.

Hogy miért szétszakítottság s nem az egyesülés

jellemzi uralkodóan világunkat, kevés

jó magyarázat született rá, különösen nem 

leleplezendő a mesterséges folyamatot.

Amely tehát a széthúzást irányozza elő,

mert addig tud tevékenység-látszatot mutatni

magáról a hatalom, ameddig álságosan

sorra maga keltette nehézségeket old meg.

Szomszédos nemzetekkel való megbékélésre

kellene irányt venni végre, hirdeti sok-sok

jólélek mindkét oldalról, bármely résztvevőtől,

mert az az üdvözítő, arra lenne nagy szükség.

De ez nem eljövendő cél egyáltalán, hanem

a múltban már úgy megvalósult természetesség,

aminek megállítására, eltörlésére

történetek kísérletek, sikeres merényletek.

Bizonyíték maga ez a búvópatakként még

élő kívánalom, egység magasabb eszméje,

mely legyőzi a felszínes megtévesztéseket,

melyek erőszakossága ért el csak eredményt.

Nem véletlen, hogy azok következménye máig

érvényes, mégha emberiesség elleni bűn

mivoltuk miatt rég el kellett volna ítélni

ama tetteket, jogfosztást, hogy ne ismétlődjön.

Ám ilyet nem szeretne senki jóérzésű és

jövőt építő ember, de azok erőltetik,

akik a fennálló helyzet haszonélvezői,

és kiszolgálók, tudatlan szenvedve tőle.

Ilyen mondvacsinált ellentéteket nem ismert

a régi ember, hanem kiegyenlítette a

föld, időjárás eltérő lehetőségeit, nehézségeit

műveltség erejének egyetemesítése.

Az alkalmazkodás volt fő eredményességi

szempont, előrelátás, következmény-felmérés,

olyan boldogulás, amely önállóság mentén

működtetett közösséget, tartott színvonalat.

Ezek aztán egymástól messzire került csoport

alakban, elzáródva egymástól a lényeget

megőrizték, még ha részletekben eltérővé

váltak is, példája a nyelvjárási változat.

Ma sem éti az átlagember az orvosi és

gyógyszerészi nyelvhasználatot, fizikusit,

a magasabb matematikáról nem beszélve,

de attól még egymás hasznára üdvösek vagyunk.

Ezt az eltávolodást kell megérteni mai

nemzeti téren, gazdagodásként felfogni és

üdvözölni, mert így közösen egyesítve az

erőnket, tudásunkat, többre megyünk túlélésben.