Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1345.

1345.

Fény és gondolkodás alkotja világunk, a fény

gondolat, tava tükrén látunk, szelében állunk,

e kettő nélkül bénák, némák lennénk, vakok,

halva születnének észt használó gondolatok.

Mert mit érne a hallás féktelen hangorkánja,

ha fénytelen hullana ránk, lennénk mostohája,

savanyú gyümölcsként nem táplálna édes anya,

képtelen maradnánk az élet buta alanya.

Csak a tapogatás maradna nekünk eszközül,

szaggal, ízzel válogatnánk ehetőt a közül,

mit elérünk s alkalmatlan ételnek, mérgező,

hiábavalóság lenne a virágos mező.

Nem használhatnánk a sütő, főző tüzet, lángot,

nem tömhetnénk májáért libát, mely pedig gágog,

nem építhetnénk házat vízmérték s függő nélkül,

nem meszelhetnénk falát, mely aztán mint ég, kékül.

Tán giliszta lehetnénk, földet túró vakondok,

vagy csak oly valami, mi fertőzésként ad gondot,

valójában sehova se jutna a természet,

nem jönne létre, mint ahogy most kapjuk a készet.

Mi lenne, mi lenne, minek ezt kérdezni folyton,

hagyjuk inkább a létezést maga módján folyjon,

de éppen ezért kell módját tudatosítani,

hogy tudjuk, mi jön magától, s mit kell tanítani.

Megtanulnunk örökre, kitörülhetetlenül,

gondolkodás ad gondra megoldást, ha felmerül,

s azzal, hogy megvilágítjuk, fény derül rá, máris

megismertük, hogy jöhet belőle haszon s kár is.

Fordítva van tehát a bűnbeesés menete,

mint ahogy bemutatja utólag számos rege,

mivel létezik fényisten és gondolat-angyal,

elzárkózásunk tőlük járna vészes kalanddal.

Élnünk kötelező tehát fény adta áldással,

a gondolkodás sem helyettesíthető mással,

nem puszta anyag szellemét kell kifürkészni,

hanem fényalkotó részeknek utána nézni.

Mert a fény útja igen sok okosságot mutat,

ha nem vesszük észre, nélkülünk ünnepel, mulat,

minthogy sikeresen jön a létbe, ésszerűen,

elmésséggel követvén, élünk nem kényszerűen.

Sokkal nagyobb szentség tehát birtokolni eszünk,

miáltal most s még sokáig értelmesek leszünk,

felejtsük el ismeretlenségtől iszonyunkat,

elmeélen csillogtassuk fényhez-viszonyunkat.

A magunk számára világalkotók lehetünk,

már vagyunk is, de mindig magasabbra mehetünk,

hogyha tudatosítjuk, hogy bennünk ragyogást

gondolat okoz, és fény ad hozzá tájolást.