Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1348.

1348.

Hazafelé ballagjunk, élhetőségünk felé,

emelkedett szellemet dobva kishitünk elé:

hogy hiába fáradunk, csak nem jön az eredmény,

az igazság sikere, tüze keblünkben benn ég.

Mire jó fáradozni, ha senki sem figyel ránk,

gondolhatná mind, akit hű szerelem bele ránt

hazát rendületlenül kutatni és szolgálni,

ősi hagyomány előtt folytatóként megállni.

De azt hamar tudhatod, mi valóban sajátod,

ha világod örökét közvetítetten látod,

mert lehet, hogy a lényeg kézen-közön elveszett,

ami eljuthat hozzánk, színdarabként rendezett.

Sőt amit szentírásban utóbb egybe foglaltak,

előbb szerte ágazott végtelen sok tartalmat

tartott emlékezetben és mesélt a jónépnek,

kinek éles eszéből, jött torkából szép ének.

Szólt ez a természetről, ezernyi virágáról,

kedves állattársakról, vadak vadászatáról,

de leginkább fiatal élet víg élményéről,

szerelembe esésről, annak eredményéről.

És egymás közt amúgy is szokás volt beszélgetni,

szokatlan esemény jött, azt jól meghányni-vetni,

meg az ültetés-vetés csínját-bínját dicsérni,

nehogy másként csinálja, ki most kezdi megérni.

Hajh, de bűneink miatt, mondta arról nagy költőnk,

elfajult az emberség, haszonért embert ölt, tőrt,

kardot mártott másikba, rátört vélt ellenségre,

földönfutókká lettünk őseink szégyenére.

Merthogy ők mégis békések voltak végtelen végig,

most viszont a nagy bűnös tette felszáll az égig,

s onnan ítélet száll le, visszaadja igazunk,

mitől már nem áldozat, hanem nyertesek vagyunk.

Miénk lehet a jövő, gyökerestől kiirtva

háború kísértését, nem lehet többet kínja,

gyásza ártatlanoknak, mert úgy megerősödik

hitünk a jó erkölcsben, hogy Isten is megsegít.

Felépíteni végre igazságosság házát,

felhevítve magunkban emberségesség lázát,

hogy lehetőség mentén haladjunk célunk felé,

ne dobjunk többé gyöngyöt hiú ábrándok elé.

Mert úgy lesz több a másik, és mi sosem kevesebb,

mikor egymásért élünk, ki halkabb, ki hevesebb,

ha életünk értelme közös szívünkben dobog,

egymás lelkében élünk, nincs a társnál szebb dolog.

Ez az örök üdvösség, minket érint éppen most,

elevenen létezve vélt különbségeket oszt,

de a nagy képet nézve egyek vagyunk egészen,

belesimul a lelkünk, hol egy föld s egy ég lészen.